Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-267

A nemzetgyűlés 267. ülése 1924. évi április hó 2-án, szerdán. 193 tizennégy vármegyénkről. Ez a térkép az Írástudatlanság- térképe. Eszerint vannak a vármegyék megszinezve, eszerint van kitüntetve, hány százalék ott az Írástudatlanok száma. Amikor én abban a munkában fáradok, amelynek a t. többség és a kormány oly nagy ellengége, t. i. az ország keresztény-magyar lakossága, felrázásának munkájában, akkor látom, hogy az elemi iskolai oktatás nálunk teljesen el van hanyagolva és itt igazán mondhatom, a legképtelenebb állapotok vannak. A tanyai iskoláztatásról nem is akarok részletesen beszélni, mert siralmas az, ami ott történik, amit ott látunk és tapasztalunk. Ily körülmények között legelsősorban azt vártam volna, hogy ebben a kérdésben méltóztatik majd törvényjavaslatot beterjeszteni ezeknek az állapotoknak rendezésére. Azt hiszem, abban nem lett volna különbség közöttünk, és azt a javaslatot minden oldalról sürgősen megszavaztuk volna. A többség most a pénzügyi szanálással foglalkozik. Méltóztatnék itt már egyszer ezt a művelődési, népnevelési szanálást elintézni; nem akarok részletesen foglalkozni a kérdéssel, nem akarok hosszasabban kitérni arra a közkeletűvé lett mondásra, hogy a francia-német háborút annakidején a porosz iskolamesterek nyerték meg. de igenis, követelünk mindnyájan műveltebb magyar népet, követelünk elsősorban nagyobb, erőteljesebb és eredményesebb elemi iskolai oktatást, mert ez az alapja mindennek. Azt vártam volna, hogy ilyen értelemben és ilyen vonatkozásban fog ide törvényjavaslat benyujtatni. ÍZsirkay János: Ne igy fizessék a tanítókat!) Ami a törvényjavaslat részleteit illeti, az előttem szólottak körülbelül már elvégezték azt, amit bírálat címén elvégezni lehel. Nekem igazán örömem az, hogy e tekintetben a kormányt támogató keresztény gazdasági párt is tekintet nélkül arra, hogy egyébként a rendszert támogatja, igen erőteljes és nagyon helyes bírálatban részesítette ezt a javaslatot. Nem akarok hosszan kitérni ezekre a dolgokra, azonban szabadjon azzal a kérdéssel foglalkoznom, (Barthos Andor: Szabadjon? — Meskő Zoltán: Legyen szives, na!) szabadjon nekem azzal a kérdéssel foglalkoznom, hogy mit érünk egy javaslattal, amely talán módosításokon fog keresztülmenni, de amelyről nem biztos, hogy az életben be fog válni, nem biztos pedig egy bizonyos szempontból, amelyre ismét nem én akarok rámutatni a magam személyében, hanem rámutat az »Uj Nemzedék« című napilap hasábjain Nagy József egyetemi tanár, akit igazán a t. vallás- és közoktatási minister ur sem nevezhet szélsőséges egyénnek. Azt mondja »A korszellem és az uj középiskola? című cikkének végén (olvassa): »A törvényjavaslatban vázolt kereteket meg tudja-e tölteni közoktatási kormányunk igazi tartalommal! Ez nem csupán a tantervtől, de sokkal inkább a megfelelő tanároktól függ. Ma a tanári pálya épen nem tartozik a keresettek közé. Lesz-e mód rá, hogy ez a lenézett pálya újra vonzóvá legyen a magyar ifjak legjava előtti Mert ma — mindenki előtt ismeretes, — nem az. A bölcsészeti karok hallgatóságának zömét papnövendékek és lányok alkotják — a tanítás vágya nem él a mai generációban. S jó iskola mégsem lehetséges jó tanár nélkül. Azért ennél a mostani reformnál talán még nagyobb szükség lett volna a tanárképzés és a tanári pálya reformjára. így könynyen ugy járhatunk — mondja nagyon helye sen a cikkíró — mint az a falu, amelyik megcsináltatta a ibiró díszruháját s aztán keresett belevaló embert bírónak. És ha nem találtak? Vagy a szomszéd faluba kellett menniük, vagy el kellett zárni a mutatós öltönyt a községszekrényébe. Ami mindegyik baj.« Épen ennek a cikknek a cime »A korszellem és az uj középiskola« juttat eszembe még egy nagy nevelő tényezőt, Örömmel látom, hogy ez a javaslat hangsúlyozza az erkölcsi nevelés fontosságát. De ne méltóztassék elfelejteni azt, ho"-^ talán egyik legnagyobb nevelő tényező, amelyről meg szoktak feledkezni az ilyen kérdések tárgyalásánál, az, hop^ milyen rendszer van egy nemzet élén, milyen rendszer az, amely a maga erkölcsi kisugárzását viszi bele a nemzetbe. Ha itt olyan rendszer van. amely eltőzsdési tette ezt az országot, amely keresztény nemzeti jelszóval indult, de a keresztény nemzeti magyarságot lerongyolta, elpusztította, akkor, ha tárgyilagosan nézzük ennek az országnak sorsát, kénytelenek vagyunk, eltekintve a pártkeretektől, pártkülönbség nélkül megállapítani, hogy itt olyan erkölcsi züllés van, amelyhez fogható talán csak a züllött Rómában volt. Azt mondom, hogy az életet a maga valóságában kell nézni. Milyen tanárságot lehet ilyen erkölcsi neveléssel egyáltalában képezni és egy bármilyen erkölcsös tanárság, mit csináljon egy nemzedékkel, amelynek gyermekei már hazulról és az utcáról, az életből erkölcsileg megfertőzve érnek az iskolába? Ne méltóztassék ezt a kérdést lenézni és ne méltóztassék azt gondolni, hogy én tisztán és minden áron ellenzéki szempontból beszélek. Minden rendszernek megvan ez a nagy nevelői felelőssége és ez a nagy nevelő hatása. Méltóztassék megnézni a német történelmet. Amikor a német nemzet élére egy

r Bismarck került, hatalmas vasakaratával és nemzeti öntudatával, akkor a bismarcki szellem évtizedek során ugy belesugárzott a németségbe, hogy még a tudománynak olyan elvonatkozottnak látszó részén is, amilyen például a lélektan, akkor tértek át az akarati, a voluntarisztilcus, —- hogy érthetőbben mondjam — (Mozgás.) vonatkozásokra. T. Nemzetgyűlés! Ha itt olyan rendszer jött volna, amely levonta volna a tanulságait j annak a rettenetes, kínkeserves négy és fél esztendős világháborúnak, amely életre váltotta volna a tanulságait annak a nemzetbontó lázadásnak, amelyet nem is akarok a forradalom szóval megtisztelni, ha itt felülről erő és akarat mutatkozott volna minden vonalon a keresztény nemzeti erkölcsök megvalósítására. (Mozpás a szélsőbaloldalon.) ha itt a nemzet jó példákat látott volna felülről ahelyett, hogy rossz pédákat látott, akkor lehetne arról beszélni, hogy legyen erkölcsös nevelés. De hiába van itt még olyan jó szándék, mikor az élet a maga nagy áradatával csak az erkölcstelenség fertőzését viszi magával, akkor nekem furcsának és levegőbenlévőnek látszik, hogy mi középiskolai reformról tárgvalunk és e reform kapcsán erkölcsi nevelést képzelünk el, erkölcsi nevelést akarunk belevinni a középiskolai oktatásba. Mikor rátérek a tanárság kérdésére, megkell mondanom, hogy nem vagyok a történelmi anyagelvüség hive. Tudom, hogy eszményiség, erkölcsi erő és erkölcsi tartalom nélkül nem lehet és nincs is joga annak a tanár-