Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-267

192 "A nemzetgyűlés 267. ülése 1924. évi április hó 2-án, szerdán. Tegnap kért lapjuk bocsánatot ezért a kifeje­zésért! A politikai fair-play szempontjából azt kifogásoltam, hogy ugyanazon a napon ezzel megint előállt!) Nem tudom, hogy nem kell-e majd nj Czuczor—Fogarasi-szótárt szerkesz­teni az ellenzéki képviselők számára, (Barthos Andor : Csak a jóizléstől kell tanácsot (kérni !) hogy ne használjanak folytonosan inparlamentáris kifejezést. Én nem az elnökség működését biráltam és bi­rálom, csak ezt a lehetetlen helyzetet emlitem fel. Mert ha valaki néven nevez valamit, ha va­laki irodalmilag a legjogosultabban nyilatko­zik, akkor az elnöki székből rendreutasitásban részesül. (Barthos Andor: Lányok is vannak a karzaton! — Meskó Zoltán! Mindig észreveszi! —• Barthos Andor: Önöknek is észre kellene venniök, vitéz főhadnagy ur! — Meskó Zoltán: nem szoktam olyanokat mondani, hogy ne hallhatnák! — Derültség.) Ezek után, t. Nemzetgyűlés, a közoktatás­ügyi bizottság jelentésével kivánok foglal­kozni ismét irodalmi szempontból; remélem, bogy nem fog a szómegvonás veszedelme fe­nyegetni. Mert engedjék meg nekem, hogy ami­kor a közoktatásügyi bizottság jelentést ter­jeszt a nemzetgyűlés elé, elvárjam attól a köz­oktatásügyi bizottságtól, — amely olyan tör­vényjavaslatot terjeszt elém, amelyben öröm­mel látom, hogy minden iskolatípusban elis­mertetik a magyar nyelv és irodalom fontos­sága, — hogy tőle telhetőleg legalább magyar nyelvű jelentést terjesszen be. Ez a jelentés igazán nem mondható hosszúnak és mégis mél­tóztassanak megengedni, hogy megállapitsam, hogy egy ilyen fontos, és épen magyar nyelvi és irodalmi szempontból fontos javaslatnál a közoktatásügyi bizottság nem tudja magát ma­gyar nyelven kifejezni. Azt olvassuk a jelen­tés első mondatában, hogy (olvassa): »A be­gyújtott törvényjavaslat honorálta annak az évtizedes követelésnek...« Bocsánatot kérek, en­nél minősitettebb hermafrodita szót még nem olvastam. A latin és a magyar nyelvnek egé­szen furcsa és hermafrodita kapcsolata ez. En nem érteni, miért nem lehet ezt magyarul ki­fejezni? Ugyanebben a mondatban olvasom azt, hogy: »mikor a szellemi műveltség fejlődése nagyobb tömegekre reálisabb irányban kezd mo­zogni...« Én nem tudom, hát nem lehet ezt is ma­gyarul kifejezni? Ugyanebben a mondatban olvasom megint azt az idegen szót, hogy »kul­túra«. Nem tudom, hogy ha műveltséget irunk, nem ugyanezt jelenti-e ez, mintha kultúrát irunk. A következő mondatban azt olvasom »kulturális és pedagógiai értékeket«. Nem tudom megérteni, hogy a magyar nemzetgyűlés elé miért ne lehetne olyan jelen­tést beterjeszteni, amely azt mondaná, hogy »műveltségi és nevelői értékeket«. A harmadik mondatban azt olvasom, hogy »fizikai és pszichi­kai« munkabírás. Nem tudom, miért nem lehet azt a fogalmazást elénk terjeszteni, hogy »testi és lelki« munkabirás. A következő mondatban »differenciálásról« van szó. Miért nem lehetne »elosztódásról« beszélni, vagy egyéb ilyen ki­fejezést használni. Miért kell »nyugati kultur­viszonyokról« beszélni? Hát ha már nyugatról beszélünk és mindenáron kultúrával gyanúsít­juk azokat a nemzeteket, amelyek ezt az orszá­got eltiporták, miért nem használjuk a »művelt nemzet« kifejezést? Miért kell a következő mon­datban »iskolatípusokról« beszélni, amikor »is­kolafajtákat« is lehetne mondani? Miért kell mindig »pedagógiát« irai, amikor a »nevelést« is meg lehetne érteni? Továbbá miért kell a bi­zottságnak »konklúzióra« jutni, amikor én arra a »következtetésre« jutok, hogy ezt következ­tetésnek is lehetne mondani! (Bessenyey Zénó: A hermafroditát miért nem mondja magya­rul?) Akkor elnöki rendreutasitásban lenne ré­szem. (Derültség.) Miért kell ennek a jelentés­nek ilyen szövegben elénk kerülni, hogy: »de egész struktúrája is nem nyújtott módot arra . . .« Ha eltekintünk is attól, hogy ez a mondat a magyar nyelvtan értelmében lehetet­len, miért kell struktúrát mondani, amikor a szerkezet egészen tisztességes, becsületes ma­gyar szó? Miért kell épen »kulturpolitikus«-ról beszélni? (Horváth Zoltán: Kevesebben értik/ — Rupert Rezső: És a politikát minek mondja? — Meskó Zoltán: Huncutságnak! — Derültség.) Van azután benne egészen magyarul megfo­galmazott mondat, Bethlen Jánosnak Erdély vezető férfiairól megrögzített mondásai; ezt helyeslem, mert csupa magyar szóból áll (ol­vassa): »Mindig tudták, hogy mit kellene ten­niök, s tették mindig azt, amit lehetett«. Ná­lunk pedig clZ. cl helyzet, hogy ez a rendszer so­hasem tudta, hogy mit kell tennie és tette min­dig azt, amit nem lett volna szabad. (Élénk de­rültség bal felől.) E mondat után következik az »intenziv« ki­fejezés. Kénytelen vagyok intenzive kifejezni azt a meggyőződésemet, hogy ezt is lehetne ilyen javaslatban és jelentésben magyarul ki­fejezni. Azután ezt olvasom: »Az ezen indit­vány elfogadása által stb « méltóztatnak ezt a magyar szerkezetet érteni ? A végén pedig természetesen következik a »stiláris« változta­tás. Itt engedtessék meg nekem, Barthos An­dor: Engedtessék meg? Talán engedjék meg nekem? — Derültség. — Kiss Menyhért: Ez magyarul van mondva!) engedtessék meg ne­kem épen a közbeszóló és ^ tiltakozó többségi párti képviselőtársam részéről az, hogy fel­emlitsem azt a lehetetlen állapotot, hogy épen ő — helyeslően ismerem el — rendesen felszólal a javaslatoknak magyarosabban való megszer­kesztése érdekében, ő is feláll és minden ilyen alkalommal klasszikus magyarsággal »stiláris« módosítást nyújt be. (Derültség.) Mindezt csak azért bátorkodtam előadni, mert nekem kor­mánytámogató előzményem van ebben a kér­désben. (Derültség.) A kormányt támogató ke­resztény gazdasági párt részéről ugyanis, na­gyon helyesen, felszólalt Östör József képviselőtársam és már elkezdte ostorozni (Kiss Menyhért: Ostorozni! — Derültség.) en­nek a javaslatnak hibáit. Ami magát a javaslatot és annak lényegét illeti, amikor azt hallottam, hogy közoktatási javaslat kerül elénk, igazán örömmel voltam eltelve, mert teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a nemzeti élet szempontjából nagyobb és fontosabb kérdés, mint a nevelés kérdése, igazán nincs, és különösen nincs ebben a mi szerencsétlen, tizennégy vármegyére lecsonkult Magyarországunkban. Teljesen és tökéletesen magamévá teszem a pécsi városi polgári fiú­iskola igazgatója, Túri Kálmán legutóbb ki­adott röpiratának azt az első mondatát, amely azt mondja: »Az ország fundamentuma a neve­lés ügye legyen«. (Rothenstein Mór: Nem alapja?) Idéztem, tehát nem változtathatok rajta. (Kiss Menyhért: Az nem törvényjavas­lat!) Olvasom az »Uj Nemzedék« című keresz­tény lap pályázatát, amely az Írástudatlanság kérdésének megoldására vonatkozik. És amikor néha megjelenek az »Uj Nemzedék« szerkesztő­ségében, látok egy térképet erről a mi szegény

Next

/
Oldalképek
Tartalom