Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-261
12 A nemzetgyűlés 261. ülése 1.924 Elnök : Csendet kérek! (Meskó Zoltán: Elég szomorú! — Zaj.) Meskó Zoltáü képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Kéthly Anna: A tanítás 9 órai kezdete egyáltalában nem vág bele a népiskola szellemébe, nem olyan mélyreható reform, amely nem volna könnyen végrehajtható és mégsem tudjuk elérni, hogy legalább ebben a kis kérdésben egy cséppel több figyelmet forditsanak a népiskolára. Ott van a tanyai iskolák kérdése is. (Horváth Zoltán: Szégyen gyalázat!) Ott vannak nagy magyar területek iskola nélkül. A kultuszminister ur szerint is 1,200,000 hat éven felüli analfabéta van csonka Magyarországon és ennek a nagy számnak legnagyobb része a színmagyar Alföldre esik. (Meskó Zoltán: De van hét egyetem!) T. Nemzetgyűlés ! Az elemi iskolák ós polgári iskolák építésének kérdésében is hiába könyörgünk, hiába járunk akár a kultuszministeriumba, akár pedig az iskolafentartó hatóságoknál. Mint szintén igen jellemző dolgot lehet megemliteni, hogy a fővárostól nem messze, Tatabányán, egy 30.000 lélekszámú községben a lakosság már esztendők óta hiába könyörög azért, hogy egy polgári iskolát adjanak a községnek. (Ka bók Lajos: Bicskére és Ta tatóvárosra kell menniök a gyermekeknek!) A községben a gyermekek reggel 4 és "> órakor kelnek fel, hogy Bicskére vagy Tatátokvárosra, a legközelebbi polgári iskolába mehessenek. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni! (Drozdy Győző: Ott legnagyobbrészt munkások vannak! Azoknak nem jár iskola, ugy látszik? — Zaj.) Kéthly Anna: Ennek az iskolának létesítése érdekében már esztendők óta járnak ennek a bányászoktól lakott községnek lakosai a kultuszministeriumba hiába és eredmény nélkül. Ott van a beadvány hosszú^ esztendők óta és ezek a szegény gyermekek még ma is kora reggeltől, 5 órától késő estig, amikor az utolsó vonattal haza tudnak jönni, kénytelenek távol lenni otthonuktól. (Nagy Ernő: Ehhez kell tapsolni! — Klárik Ferenc: Magyar kultúra!) Közoktatásügyünk reformja nem a középiskolánál kezdődik. Azt megelőzi a népiskola, a polgári iskola, a kereskedelmi oktatás, a tanoncoktatás reformja, és — ami ez után, de még mindig a középiskola reformja előtt következik — a tanárképzés reformja. A népiskolákon kivül a szabadoktatás kérdése is olyan, amely megelőzi a középiskola reformját, mert a középiskola valósággal betetőzése csupán ezeknek a megelőzően szükséges megoldásoknak és reformoknak. Áz elemi iskolai oktatás a középiskola alapja. Ha az elemi iskolát nem tudjuk ugy átreformálni, hogy alaposan képzett és a középiskolai oktatásra alkalmas tanulóanyagot adjon a középiskolának, akkor a középiskola teljesen célját téveszti, teljesen felesleges, mert a rosszul képzett, az elemi ismeretekkel rosszul ellátott tanulóanyaggal a középiskola rtulajdonképen egészen elölről kezdheti a munkát. A második követelmény a középiskola reformja előtt a tanárképzés reformja. A tanárképzésről nem én, hanem szakemberek, egyetemi tanárok is megállapították, hogy az mai állapotában tulajdonképen nem egyéb mint az egyetemi tanárok mellékfoglalkozása, hollott tulaj donképen a tanárképzés volna a legfontosabb az egész dologban. Megállapították, hogy a tanárképzés mostani formájában enyhe diplomagyár, semmi egyéb, mint hivatalnokok képzése, holott a középiskolában nem hivatalnokokra, hanem hivatásukat igazán szerető pedagógusokra van szükség. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Arra van szükség, hogy akik magukban hivatást éreznek évi március hó 26-án, szerdán. arra, hogy ennek a pályának szenteljék magukat, akik érzik magukban azt, hogy a gyermekeket és a tudományt annyira szeretik, hogy a gyermekeket el tudják látni jövendő életükre azokkal az ismeretekkel, amelyekre a gyermekeknek és a gyermekeken keresztül az országnak szüksége van, azokból a tanárjelöltekből ne hivatalnokokat, ne bürokratákat neveljenek, hanem olyan embereket, akiknek megvan a közösségük és kapcsolatuk a gyermeklélekkel, és akiket minden képességük és tehetségük alkalmassá tesz arra, hogy őket tanároknak nevezhessék. Meg kell őket tanitani először is arra, hogy maguk tanuljanak meg tanitani, tanulják meg azt, hogy nem tanár az, aki a gyermekkel magoltál aki kijelöli az iskolakönyvből azt, hogy mit kell megtanulnia, aki azt mondja : ettől a szakasztól eddig meg fogod tanulni és holnap én ki fogom hallgatni a leckét, mert a tanár nem korrepetitor, hanem a gyermeknek nevelője, iránjátója, (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon ), oktatója, és neki hosszú esztendőkön át készülnie kell arra, hogy ennek a hivatásának meg tudjon felelni. De hogy felkészülhessen hivatására, ebből a célból az egész kormányzatnak az államnak rendelkezésére kell bocsátania azokat a módozatokat, amelyek alapján hivatására felkészülhet. Most a tanárképzés céljaira egyetlenegy gyakorló iskola áll rendelkezésre. Ezeknek a gyakorló iskoláknak számát szaporítani kell, és kurzusokat kell a kész tanárok rendelkezésére bocsátani, hogy az esztendők folyamán ne maradjanak esztendők multán is azon a fejlődési fokon, amelyen állottak akkor, amikor az iskolából kikerültek. El kell látni az iskolák tanári könyvtárait a legújabb folyóiratokkal és tudományos munkákkal, külföldiekkel és hazaiakkal egyformán, hogy a tanárok haladhassanak és megismerhessék az uj dolgokat, mert csak igy maradnak ők maguk is kapcsolatban azzal az élettel, amelynek megismerésére meg kell tanitaniok e gyermekeket. -Sajnos, azt kell mondani, hogy a legutóbbi évek tanáranyaga egyáltalán nem mutat semmi biztatót. Azok a gyorsforraló-kurzusok és hirtelen érettségik, amelyek a háború és a forradalmak alatt gyakorlatban voltak, kiengedték az iskolákba azt a tanáranyagot, azokat a tanárjelölteket, akik nem voltak ellátva azokkal az ismeretekkel, amelyeket át kell adniok azoknak a gyermekeknek, akik gondjaikra vannak bizva. Ha ehhez a veszedelemhez még egy elavult tanterv is járul, akkor a legjobb akarat mellett sem produkálhatnak az iskolák olyan eredményt, amilyenekre különösen a mai viszonyok között szükségünk volna. Erről a két főkérdésről, a tanárképzésről és magának a tantervnek módosításáról az egész javaslatban egyetlen szó sincs, holott ha a javaslat nem is volna az a keret-javaslat, amely tényleg, hanem valóban a középiskola reformjának uj szellemét hozná; a tanárképzés és a tanterv reformja nélkül akkor sem teljesíthetné azt a hivatást és nem érhetné el azt az eredményt, amilyen eredményt el kell érnie. Ez a javaslat csak olyan keret, amelyből hiányzik a szellem, és nem is mutat rá senki arra, hogy milyen lesz az a szellem, amellyel ezt a keretet meg akarják tölteni. Bennem ez az egész javaslat azt az impreszsziót kelti, hogy ez egy már régebben elkészült és régebben kidolgozott terv lehet, amelyből most az értékesebb részeket kihagyták; kihagyták, mindazokat a részeket, amelyek összeütközésre vagy súlyosabb kritikára adhatnának alkalmat és megmaradt ez a száraz, nem sokat jelentő javaslat, (Rothen stein Mór: Tehát egy torzszülött!) amelynek egyes pontjai azután tetszés szerint magyarázhatók.
