Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-265

A nemzetgyűlés 265. ülése 1924. dukálni." A képviselő ur ezzel a kijelentésével az egész hazafias középiskolai tanári kart és mindazokat, akik kezük alól kikerültek, a leg­határozottabban sértéssel illette. Én nem tudom, a képviselő ur végzett-e középiskolát, vagy nem, de mindazokat, akik a középiskolát elvé­gezték, mindazok tízezreit megsértette a kép­viselő ur ezzel a kijelentésével. Kénytelen vagyok ezért a képviselő urat a leghatározot­tabban rendreutasítani. Minthogy az elnöki székben a kijelentés elhangzásakor mással vol­tam elfoglalva, nem hallottam a képviselő ur­nák ezt a kijelentését, mert ha akkor figyelhet­tem volna és ezt meghallottam volna, figyel­meztettem volna a képviselő urat, sőt a ház­szabályok értelmében a szót is megvontam volna a képviselő úrtól. Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Drozdy képviselő urat illeti folytatólagosan a szó. Drozdy Győző: Mélyen t. Nemzetgyűlés! Mindenekelőtt megkövetem a Házat, ha az a kifejezés, amelyet az igen t. elnök ur az imént volt szives interpretálni, csakugyan elhagyta számat. Mondhatom, valóságos lapsus linguae volt csupán, mert ezzel a gondolatommal csak azt akartam demonstrálni, hogy a középiskola tuljdonképen nem nevel az életre és hogy onnan naivul. az élet tudományában rendkívül járatlanul engedik ki az ifjúságot. Ezt mon­dani volt szándékom, ez volt gondolatom lényege és az egész csak olyanformán húzódott alá, mint amikor az ember azt mondja: az em­ber a leggyarlóbb lény. Amint nincs joga senkinek megharagudni azért, ha azt mondja valaki, hogy az ember a leggyarlóbb lény, vagy ahogy az asszonyok nem haragudnak Petőfire, amiért azt irta. hogy ilyen állat az asszonyi állat, épen ugy nem lehet a művelt embernek haragudnia azért, ha én azt mondom, hogy a középiskolák pedig nem neveltek az életre, hanem az életbe naiv, tapasztalatlan embereket bocsátottak ki. Ennyi akart lenni az egész. A pályaválasztás kérdésénél hagytam "el és azt mondottam, azt hangoztattam, hogy a tízéves gyermek tulaj donképen még nem any­nyira fejlődött, hogy ő maga tudna pályát vá­lasztani, de szülői, tantói. nevelői, oktatói sem ismerhetik annyira, hogy pályát jelölhetnének ki neki. Azért is szükségünk van tehát egységes iskolaszervezetre, azért is szükséges, hogy a középiskolának legalább az alsó tagozata egységes legyen, hogy 14 éves koráig minden középiskolai tanuló egy tananyag és egy tan­terv alapján tanittassék, hogy 14 éves korában azután módjában álljon választani, hogy a középiskolának melyik ágazatába szándékozik menni. De én további szervezeti intézkedéseket is szükségeseknek tartanék. Szükségesnek tarta­nám, ha végre komolyan foglalkoznánk azzal, hogy a tehetséges, az átlagos tehetségű és a gyöngébb tehetségű gyermekeket, ahol esetleg mód és lehetőség adódik, a nagyobb városok­ban külön oktassák. Továbbá elmulaszthatat­Ian kötelessége ma már a kultuszkorniányzat­nak, hogy gyermekvédelmi és gyermekegész­ségügyi intézményekről gondoskodjék. De mes kell szervezni a háború előtt már jó utón volt szabadoktatást, meg kell szervezni az analfa- * béták oktatását, sőt a katonaságnál levő análfa­évi március hó Si-en, hétfőn. 15? béták oktatását is; a katonaságnál ezenkívül a mezőgazdasági művelődésnek és oktatásnak is komoly helye nyílnék. Ki kellene térni azután egy általános közoktatásügyi reformban a gyermekszórakoztatások szabályozására is. A felvételi vizsga, amely ma tulaj donképen a kulcsa annak, hogy valaki a középiskolába bekerüljön, mint már az imént mondtam, csupán Amerikában divatos, de nem abban az érte­lemben, ahogyan mi ezt használjuk, hanem olyan címen, hogy aki nem járt iskolába, de azt mondja, én elég erősnek érzem magamat arra, hogy ennek az iskolának a tananyagából levizsgázhassam, az megjelenik az egyetemen és kijelenti, hogy felvételi vizsgát akar tenni. Ha ezt a vizsgát sikerrel letette, akkor felve­szik. Én is kívánnám, hogy itt is történjék bizonyos koncesszió, ha nem is olyan irányban, hogy a középiskola tananyagából valaki egy felvételi vizsga keretében levizsgázhasson az egyetemen. Feltétlenül nagyobb koncessziókat kellene azonban tenni a középiskola egyes típu­sai között, hogy aki például abban a helyzet­ben van, hogy csak reálgimnáziumba járhatott, ahol tehát a görög nyelvet nem tanulta és azután a klasszikái gimnázium ötödik osztá­lyába kénytelen átmenni, mert más helyre köl­töztek át, itt mód adassék neki arra, hogy anél­kül, hogy felvételi vizsgára készülne egy egész esztendőn keresztül, bemehessen az ötödik osz­tályba és amennyiben év végéig elvégzi az anyagot, megkapja a felsőbb osztályról szóló bizonyítványt is. Ez a rideg elválasztás azon­ban nem helyes, ez, hogy ugy mondjam, telje­sen lehetetlennététele annak, hogy az egyik iskolatípus növendékei a másik iskolatípusba felvétessenek. Ezzel teljesen kimerítettem azt az anyagot, amelyet ezzel a javaslattal kapcsolatban óhaj­tottam elmondani. Felhasználom ezt az alkal­mat, amidőn iskolakérdésről tárgyal a Ház. egy nagyobb kérdésnek ha nem is mélyreható gyökeres megvitatására, de legalább felemii« tésére. Ez a numerus clausus kérdése. Az ősz folyamán hosszabb utat tettem kül­földön és ahány országon keresztülmentem, ahány országban csak módomban volt idegen emberekkel, vagy pedig földijeimmel találkozni és beszélgetni, első dolguk az volt, hogy azt kérdezték tőlem: igaz-e, hogy nálunk az egye­temekre numerus clausus alapján veszik fel az ifjúságot? Sajnálattal kellett bevallanom, hogy bizony ez igaz. Jobban csak akkor kellett pirul­nom, amikor azt kérdezték: igaz-e, hogy nálunk még nincs titkos választójog, hanem nyílt vá­lasztáson választják a képviselőket! Ez a két szégyen kisért végig utamon, ezért kellett nekem gyakran népgyűlések tömegei előtt szen­vednem, hogy még engem is jóformán felelőssé tettek azért, hogy ebben az országban ilyen abszolút reakciós, abszolút antihumánus, abszolút igazságtalan és a magyar kultúrával is szemben álló ilyen törvények vannak életben. (Klárik Ferenc: A gyilkosságokról nem kérdeztek?) De igen, azokról is kérdeztek, de reményemet fejez­hettem ki arra nézve, hogy hamarosan vége lesz ezeknek a dolgoknak. De itt még a remények sem tudnak nagyon biztatni. Az a körülmény, hogy a kultuszmini ster ur múltkori felszólalása alkalmával kijelentette itt a Házban, hogy ő tulaj donképen elvileg nem barátja a numerus claususnak, kényszerit engem arra, hogy ezzel a kérdéssel röviden foglalkozzam. Kényszerit erre, mert igenis, a minister úrtól, akinek mo­dernebb és tisztultabb felfogását ismerjük, el­várjuk azt, hogy még az ő tanügyi kormányzata

Next

/
Oldalképek
Tartalom