Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-265
158 A nemzetgyűlés 265. ülése 192 alatt idejöjjön a Ház elé olyan javaslattal, amely ettől a nagy szégyentől megfosztja országunkat és kitörli a magyar törvénykönyvből ezt a szégyen-paragrafust. Ha igazán felületesen is beletekintünk ebbe a kérdésbe, azt látjuk, hogy körülbelül ezerre megy. vagy ezen is felül van azoknak a tanulóknak, egyetemi hallgatóknak a száma, akik e brutális törvény miatt kénytelenek az országot itthagyni. És ha azt nézzük, hogy ennek az ezer magyar gyermeknek külföldön való tanitása mennyibe kerül az országnak, ezt könnyű kiszámi tani: Ha csak az egy gyermekre való kiadást húszmillió magyar koronában állapítjuk meg, akkor az ezer ifjú kiadása húszmilliárdot jelent. Mit jelent tulajdonképen a numerus elaususî A numerus clausus ilyenformán hivatalos koronakicsempészés. Húsz milliárd magyar koronának idegenbe való kicsempészése. Azért kell itt dolgozniuk a magyar szülőknek, a magyar apáknak, hogy jövedelmük tekintélyes nagy részét amúgy is lefelé züllő valutánk romlására állandóan a külföldre vigyék. Hát nem fáj a magyar kormányzatnak ez a húsz milliárd, amit könnyen meg lehetne takaritani! De nemcsak ezt takarítaná meg, hanem használna azoknak a városoknak is, melyekben főiskolák, egyetemek vannak, mert ezzel több lenne ott a tanuló, nagyobb lenne az idegenforgalom, lennének olyan családok, amelyek kvártély- és kosztadással foglalkoznak, s amelyek ezzel gyarapithatnák jövedelmüket. Ezer és ezer indoka van annak, hogy lerázzuk magunkról e törvénynek azt a szégyenét, amely miatt a kulturvilág előtt mindig behunyt szemmel kell állanunk. Hiszem, hogy nem maradhat igy a dolog, kell ezen a téren csinálnunk valamit, mert ez az ifjúság nem fogja birni a versenyt azokkal az ifjakkal, akik külföldön, külföldi egyetemeken tanulnak. Végh tiszti főorvos mondotta azt, hogy az ifjú orvosok, akik most végeztek az egyetemeken, nem ütik meg a mértéket. Ugy tudom, hogy a Verebély-klinikának hatszáz hallgatója közül csak hat tette le kellő időben a szükséges szigorlatokat. (Rothenstein Mór: Ezt csinálják a gumibotok!) Azt látjuk, hogy az egyetemi oktatásnál kizárják azokat az ifjakat, akik példaadó magaviseletükkel, tanulásban való szorgalmukkal mindenkor példaképei lehetnének annak az ifjúságnak, amelyet a bűnös politikai kurzus verekedésbe hajszolt és kergetett és fentartják ezt a törvényt az egész magyar nemzet szégyenére. Hiszen az életben úgyis találkozni fognak ezek az ifjak azokkal a társaikkai, akiket ebből az országból kiüldözött ez a szégyentörvény. És ha ezek majd visszajönnek, mint orvosok, mérnökök, ügyvédek, azt hiszi talán a kurzus, hogy majd a versenyben nem ők lesznek felül, hogy az élet versenyében nem kétszer akkora fórjuk lesz-e ezeknek a zsidó ifjaknak, akik kint végezték iskoláikat? Hiszen a kiváló külföldi egyetemeken megszerzett diplomák sokkal nagyobb képesitést, sokkal nagyobb tudományt garantálnak és biztosítanak, mert ott nem verekedésekkel, hencegéssel, kocsmázással, gummibot-hősködéssel töltik az időt, mint itt az ifjúság egy része, — szerencsére nem általánosíthatunk, mert csak egy kicsi töredék ez, — de ott az egész ifjúságnak komoly munkával és művelődéssel kell foglalkoznia. Én tehát nem tartom befejezhetőnek ezt a javaslatot anélkül, hogy a törvénykönyvből ezt a szégyentörvényt ki ne töröljük. Épen ezért több képviselőtársam aláírásával a következő határozati javaslatot nyújtom be (olvassa): „Mondja ki a nemzetgyűlés, hogy az 1920. évi XXV. tör. évi március hó 31-én, hétfőn. vénycikket, amely az egyetemekre való beiratkozást szabályozza, eltörli.' Ezek után még egy speciális bajunkkal kell foglalkoznom és ez a fegyelmi utón elmozditott tanerők kérdése. Nem akarok névsort felolvasni, nem akarok statisztikát ismertetni, de bizonyos, hogy a kurzus idején Zilahi Kiss Jenő tanácsnoksága és Haller István kultuszministersége ideje alatt százakra menő becsületes, jóravaló, elsőrendű pedagógust fosztottak meg állásától igazságtalanul, bornírt ostoba Ítéletekkel, törvénytelenül. (Egy hang 'jobbfelöl: Ezt talán még sem lehet mondani!) DÓ ezt már még sem fogom visszavonni. Elnök (csenget): Kérem a képviselő urat, ítéletekről szólva., méltóztassék parlamentáris kifejezésekkel élni. A képviselő urnák joga van megkritizálni minden dolgot, azonban tessék mindenkor parlamentáris kifejezéseket használni. Drozdy Győző: Mielőtt erre parlamentáris kifejezést keresnék, méltóztassék nekem olyan szótárt adni, amelyben talán találok kifejezést arra az embertelen gonoszságra, lélekgyilkolásra, hogy száz és száz szegény családapát, kiváló pedagógust — akik diszei voltak a magyar művelődésnek, akik a magyar művelődés fáklyahordozói voltak, akik egész életüket^ töltötték el azért, hogy gyermekeinket neveljék — aljas politikai célokból eltették, állásuktól megfosztották, elkergették családi tűzhelyüktől, hogy régi foglalkozásukat ne gyakorolhassák. Erre nem találok más kifejezést, mint gaz, aljas, bornírt eljárás. Elnök: Kérem a képviseő urat, ne a szavak durvaságában, hanem az érvek erejében méltóztassék keresni a hatást. (Nagy Ernő: A sok csepűrágót meghagyták!) Drozdy Győző : Külön kell foglalkoznom ezzel a kérdéssel azért, mert ezek a szerencsétlen szegény emberek még csak nem is maguk voltak az okai annak, hogy fegyelmi eljárás alá vonattak. Kit vontak tulajdonképen fegyelmi eljárás alá? Azokat a tanerőket, akik szót fogadtak felettes hatóságuknak, akik engedelmeskedtek nekik; t. i. a forradalmi idők alatt, a Károlyikormány alatt a székesfőváros tanácsa naprólnapra ontotta ki magából a rendeleteket, amelyekben kényszeritették azt a tanítót és tanerőt, hogy ilyen és olyan szervezetbe lépjen be, lépjen be a szociáldemokratákhoz, lépjen be a kommunistákhoz. Itt fekszenek előttem a rendeletek, amelyekben a tanács direkt kioktatja a tantestületeket a kommunista elvekre, kommunista eszmékre. Előttem van a rendelet, amely felszólítja Budapest tantestületét, ugy a középiskoláit, mint az elemi iskoláit, hogy a tanárok és tanitók igenis járjanak el a pedagógiai szemináriumba, arra a tanfolyamra, amelyet a kommunista fővezérek tartottak és amelynek tárgya leginkább a kommün ismertetése volt. Végül, amikor iskolájában ez a tanitó, vagy tanárember az egész kommünt végigszenvedte, akkor ugyanazok a férfiak jelentek meg az inkvizíció asztalánál, öltötték magukra az igazságos biró tógáját és mondottak ítéletet elevenek és holtak felett, akik ezeket a rendeleteket kiadták, és akik ezekkel a rendöletekkel a tanitókat és tanárokat belehajtották a szocialista szervezetekbe és a kommunista pártba. Méltóztassék elképzelni: egy Zílahi-Kiss Jenő, aki mint a kommunisták szerve, ruhát, rekvirál — itt van előttem a nyugta róla sajátkezű aláírásával — aki a kommunizmus alatt annyira lesülyedt, hogy ruharekvirálással foglalkozott ez a? ember mer most előállni, veri a mellét és emberek kenyere, sorsa felett Ítéletet mer mondani. fRothenstein Mór: Ma polgármester!) Végtelen lezüllése ennek a nemzetnek, hogy ilyen
