Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-265

152 A nemzetgyűlés 265. ülése 1924. évi március hó 31-én, hétfőn. hogy reformok nélkül tovább tengethesse életét, nem végzett eleget, arra keveset tett. A mostani középiskolák bebizonyították azt, hogy bennük az ifjúság úgyszólván minden energiáját elpazarolja, de az életre nem nevelték bennük alkalmassá, képessé az ifjút. A mostani középiskolák bebizonyították azt, hogy a megélhetéshez szükséges feltételekből olyan keveset, olyan túlkeveset adtak az ifjúságnak, hogy az ifjúság az életbe kikerülve segédeszközök hijján többnyire elesett és iskolatanulmányainak csak a legkevesebb alkalmakkor vehette hasznát. A mai középiskolának különösen az volt a hibája, hogy könyviskola, papirosiskola volt, csupán az ismeretek közlésével törődött, eleinte pláne annak bemagoltatásával és recitálásaval. így tehát elmondhatjuk róla, hogy tulajdonképen ismeretekkel teletömött szamarakat állított ki, de gondolkodni tudó, az életre alkalmassá tett egyéneket a mai középiskola nem tudott produkálni. A görögöt és latint tanuló ifjú tudja, hogy csak az iskolának tanul, hogy ami görögöt kényszerűségből kénytelen az iskolában megtanulni, annak nem fogja az élet utjain hasznát venni és ha akad is köztük néhány, aki ennek hasznát veszi, olyan címen pl., hogy véletlenül majd ő is gimnáziumi görög tanár lesz, ez olyan kicsi százalék, olyan kicsi numerus, hogy ezért a 10—20 emberért valóban nem érdemes ilyesmivel 40—50.000 ifjút gyötörni évente. A középiskolának ehelyett inkább az életrevaló előkészitéssel kellene foglalkoznia. A mi pedagógiai közéletünk telítve van ugyan a nyugaton divatos jelszavakkal, mindazokkal a reformeszmékkel, reformtörekvésekkel, amelyeket a művelt nyugat pedagógusai hangoztatnak, azonban csak ideális oktatási célokkal és oktatási eszmékkel foglalkoznak, ellenben gyakorlati dolgokat az iskolákban alig tanítanak. íme, itt van Veszély Ödön, egyik kiváló pedagógusunk, aki ezt a kritikát mondja a mai iskolarendszerről (olvassa) : »Közoktatásunk egyes intézményei egymás mellett, egymásra való tekintet nélkül vannak szervezve s igy nincs is köztük meg a kellő kapcsolat és összefüggés. iSTincs egységes közoktatási törvényünk, egység sincs, csak uniformizálás.« Bizonyos tehát, hogy elérkeztünk ahhoz az időhöz, amikor komoly reformot követelhetünk és elérkeztünk a középiskolának és egész oktatási rendszerünk megreformálásának idejéhez. Ez a javaslat, amelyet az igen t. kultuszminisier ur idehozott, nem oldja meg egészen azt a kívánságot, amelyet az elet követel. Ez tulajdonkénen egy olyan féljavaslat, amely talán ki fogja segiteni egy kissé a közoktatást és alkalmas lesz kísérleti célokr.-. Lehet, hogy eredmények is fognak leszürődni belőle s egy megúsztultabb formában, például a reálgimnázium eszméjében és az egységes alépítmény kijegecesedésében meg fog maradni belőle valami. E fékjavaslat, ez átmeneti, kisegítő javaslat helyett azonban a kultuszminister urnák módjában lett volna egy teljesen nagyszabású uj javaslattal idejönni, egy olyan javaslattel, amely egész közoktatási rendszerünket újjáépíti, amely azt a zűrzavart, azt a káoszt, amely a magyar közoktatás terén tapasztalható, egy csapással megszünteti. Az igen t. kultuszminister ur rendkívül szereti az ő pályáját, nagy szeretettel csüng az ilyen kulturális kérdéseken. Régen volt és talán sokáig nem lesz olyan kúltuszministeriink. aki arra született, hogy kultuszaninister legyen. Alkalmasnak tartanám tehát a kultuszminister urat arra, hogy egy feltétlenül komoly, nagyszabású közoktatásügyi reformmal jöjjön a nemzetgyűlés elé. El sem tudom képzelni, mi tartja őt vissza attól, hogy komolyan belemarkoljon ezekbe az iskolaügyi problémákba ; el sem tudom képzelni, mi tartja őt vissza attól, hogy ehelyett az apró-cseprő, kísérleti és átmeneti javaslat helyett egy nagyszabású korszakalkotó reformmal jöjjön ide, amely egész közoktatásunkat újjáteremti, amely ujabb száz esztendőre megteremti a magyar kultúrát, a magyar műveltséget. (Erdélyi Aladár : Hogyan 1 Mondja meg !) Nagyon sokat lehetne tenni e tekintetben pénz nélkül. Az igen t, kultuszminister ur azt mondja, hogy nem állhatott elő pl. a nyolc osztályú elemi népiskola kérdésével, nem hozhatott egy nagyszabású javaslatot, mert ma a népiskoláknak nyolc osztályúvá való kifejlesztése rengeteg pénzbe kerülne, s igy nem tudnánk tantermeket építeni. Hiába fogjuk kényszeríteni még törvénynyel is az iskolafentartókat arra, hogy a hat osztályos iskolákat átalakítsák nyolc osztályuakká, ez a kisérlet, ez a törekvés meddő marad. Én teljesen elismerem és igazat adok a minister urnák abban, hogy ma keresztülvinni Magyarországon azt, hogy az iskolafentartók — akár az állam, akár a községek, felekezetek vagy társulatok — ujabb osztályok szaporításával megterheljék budgetjüket, úgyszólván lehetetlen. Hiszen nemcsak hogy uj osztályokat nem állitanak fel az iskolafentartók, de több száz-, ezerre megy Magvarország*on azoknak a községeknek száma, amelyekben egyáltalában nincs elemi népiskola. Az én kerületemben kéthárom olyan község van, ahol nincs

# népiskola, és kénytelenek a tanulók télvíz idején átjárni a szomszéd községbe az iskolába. (Esztergályos János : Ott van Orosháza határa ! Egy iskola van 30 kilométernyi körzetben.) Ilyen körülmények között, amikor különösen a magyar Alföldön 20—30 kilométernyi távolságra is kell járniok a gyermekeknek, hogy oktatásban részesüljenek, valóban nem lehet arra gondolni, hogy a hatosztályu elemi iskola nyoleosztályuvá fejlèsztessék. Ellenben már ennek a javaslatnak keretében is meg lehetett volna oldani azt a problémát, hogy ahol lehet, ott a nyolcosztályu elemi iskolát avassuk rendszerré és ennek a felső négy osztálya legyen tulaj donképen a középiskola alapépítménye. Már ezzel a javaslattal is meg lehetett volna oldani, ha mást nem, az egységes alközépiskolát, amely tizennégy esztendős koráig magábafogad minden tanulót és csak a tanuló 14 éves korában kívánja mes a szülőtől és a tanulótól azt, hogy döntsön, tulaj donképen milyen irányú művelődést óhajt, tulajdonképen milyen iskolába kivan menni. Ha a modern államok népoktatását vizsgáljuk, azt látjuk, hogy ennyire, vagyis az egységes alközépiskoláig ma már úgyszólván minden modern állam eljutott. Ha pedig példának okáért az amerikai közoktatást nézzük, azt látjuk, hogy ott « nyolcosztálvu elemi iskola után a tanulók bizonyos általános irányú középiskolába mennek, amely négy esztendeig tart, de mehetnek már a középfokú szakiskolába is. Aki tehát nem akar az általános irányú középiskolába menni, az a szakirányú középiskolába megy és ezekből az iskolákból léphet át az egyetemre. Akinek azonban nincs módjában elvégezni ezeket a középfokú iskolákat, az bármikor, bármilyen előképzettséggel