Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-261

8 A nemzetgyűlés 261. ülése 1924 elhibázott, nekünk tehát vissza kell térni a nagy Trefort alapvető munkájára. (Helyeslés jobbfelől.) Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy abban a tekintetben, hogy mit is kelljen tenni és hogy miként képzelte ő törvényének továbbfejlődését, Trefortnak majdnem politikai végrendeletét bírjuk. Mert hiszen ő a haladás embere volt, nem áltatta magát, hogy örök időkre készitett kódexet, mint ahogy némely római császárok gondolták; jól tudta, hogy az ő törvényei sem lesznek örökéletüek. Ezért egy cikkében, amely kevéssel halála előtt, 1886-ban a Budapesti Szemlében jelent meg, igen értékes útbaigazításokat hagyott hátra számukra. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Akkor az ő támogatásával jelent meg Frary könyve magyar fordításban, aki a humanisztikus stúdiumok ellen, különösen a klasszikus nyelvek tanitása ellen foglalt állást. Ebből azután bizonyos következtetéseket vontak le. Trefort meg akarta nyugtatni a közvéleményt s a r következőket mondta (olvassa): »E jelenségből máris különböző következtetések vonatnak le. Azt mondják, hogy ha a középiskolákról alkotott törvény revideáltatni fog, s a görög nyelv tanitása meg fog szűnni, akkor a klasszikus filológusok állás és kenyér nélkül fognak maradni. Valóban gyerekes felfogás«. Viszont cikke későbbi folyamán igy folytatja (olvassa) : »Én elfogadom Du Bois-Keymond nézetét, hogy klasszikus tanulmányok nélkül is lehet haladni az egyetemi pályán. Korlátolt iskolai felfogás azt hinni és hirdetni, hogy a klasszikus nyelvek nélkül az uj irodalmak segítségével a műveltség magasabb fokát elérni ne lehessen.« Milyen modern gondolkodás Î Persze, az uj irodalmak segélyével és nem görögpótlóval. Ezek után igy folytatja (olvassa) : „Az a nagy kérdés, mit kell nekünk tenni ?« És erre panaceául azt ajánlja, hogy a reáliskolákba is be kell vezetni a latin nyelvnek bizonyosfoku oktatását. Mi egyéb ez, mint a reálgimnázium ? — amelynek behozatalát ajánlja a mostani törvényjavaslat. (Ugy van ! jobbfelől.) Én tehát ezt a törvényjavaslatot azzal a felemelő érzéssel terjesztem be, hogy ez tulajdonképen a mi középiskolai törvényünk megalkotójának, a nagy Trefortnak szellemében és az ő posthumus útbaigazítása mellett is történik. Ezután az ankétek, a tanácskozások beláthatatlan sora következett, amivel nem akarom a t. Nemzetgyűlés figyelmét fárasztani, mert tettekké váló elhatározásig nem vezettek. De mégis tartozom azzal, hogy mindazokat az érveket, amelyek ugy ezeken az ankéteken, mint a külföldi irodalomban is felmerültek az egységes és a differenciált középiskola mellett, a t. Nemzetgyűléssel abból a szempontból megismertessem, hogy mik voltak irányadók az én felelősségem mellett történt elhatározásomban. Az egységes középiskola mellett kettőt szoktak felhozni. Az egyik az. hogy kitolja a pályaválasztást. Méltóztatnak látni, hogy teljes kifejlődésében egységes középiskola Európában ma sehol nincs, csakis az egységes alsó tagozat az, amelyet némelyek posztulálnak, és amely rendszer Franciaországban érvényben is van. De mely korról mely korra tolja ki ez az egységes középiskola a pályaválasztást? A 11 éves korról a 15 éves korra, a pubertás korára, amikor — amint azt az iskola-pszichológusok tudhatják — a gyermeklélek leginkább zavarban van, úgyhogy a pubertás kora épen olyan alkalmatlan, mint a . évi március hó 26-án, szerdán. 11 éves kor, hogy valaki pályát válasszon. Egészen máshol kell a megoldást keresni: nem az iskolafajokkal való pepecseléseknél, hanem a minősítés egységesítésénél kell keresni, amely a pályaválasztást feltolja a 19. életévhez, amikor általában az emberben kifejlődnek a hajlamok. Ez vezette az 1900-iki porosz közoktatási reformot, amely az egységes minősítésben kereste ennek a problémának megoldását. A másik az, hogy az egységes középiskola egységes alapműveltséget ad. Azt fejtegetik, hogy a nemzeti együttérzés szempontjából nagy érdeke egy nemzetnek, hogy a vezetésre hivatott intelligencia egységes kultúrát kapjon és ezért szükséges az egységes középiskola. De ehhez nem kell teljesen egységes középiskola ; itt teljesen elégséges, ha minden középiskolai fajtában a nemzeti tárgyakat, a nemzeti irodalmat, a nemzeti történelmet tanítják egységesen; (Ugy van! jobbfelől) ez az az egységes bázis, amely körül a többi tárgy csoportosul és amely azután a nagy nemzetig kérdésekben megadja a középosztály gondolkozásának azt az egységét és főleg az érzéseknek azt az egységét, amelyre a nemzetnek szüksége van. (Ugy van! Ugy van!) Ehhez tehát egységes középiskolára nincs szükség. De lássuk az érveket az egységes középiskola ellen. Az első érv az, hogy az egységes középiskola — és ez az egyik alternatíva — elviselhetetlen túlterhelésre vezet. Mert hogy jön létre az egységes középiskola? Ugy jön létre, hogy a humanisztikus és a realisztikus irányok hívei kompromisszumot kötnek. És mi ennek az eredménye? Az, hogy ezt a kompromisszumot megkötik a szegény gyermekek idegzetének kárára (Ugy van! jobbfelől.) és annyi mindent gyömöszölnek bele abba a tantervbe, hogy olyan sok dolgot nem lehet sikerrel tanítani. Ezt nem elvileg vitatjuk csupán. Hiszen megvan erre az egységes középiskolára a példa, a leánygimnáziumban, amely megvan terhelve napi hat órával, megvan terhelve felső matematikával, differenciál és integrál számítással, latinnal stb. Én azt hiszem, hogy aki látta a leánygimnáziumok tantervét, annak elmegy a kedve az egységes középiskolától. Sokkal jobban szeretem a magyar gyermeket, mintsem bármikor belemennék az egységes középiskolába, mely vagy túlterheléshez, vagy felületességhez vezet. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Ne legyenek felületesek !) Mert a másik megoldás az, hogy nem terhelünk túl, hanem mindenből veszünk egy picikét, mindenből valamit; ez lexikális műveltség, amely ismeretanyagot szolgáltathat, de a középiskola célja nem az ismeretanyag felhalmozása, mert annak nagy részét hamarosan elfelejti a gyermek, hanem az elme kiélesitése, ezt pedig sok tárgy tanításával és az emlékező tehetség megterhelésével elérni nem lehet. Meggyőződésem szerint az egységes középiskola nálunk, a mi viszonyaink között, ahol nekünk még egy nyelvvel többet is kell tanulnunk, mint a külföldi nemzeteknek, teljesen pedagógiai lehetetlenség. De a furkációs rendszer mellett, amelynél van egy egységes alépítmény s csak ez után következik a felső tagozatban a humanisztikus és realisztikus irányú elágazás, ott az egyes ágazatnak sajátos jellegét megadó tárgyak összetorlódnak s a felső tagozatban okoznak túlterhelést. Ezt egészen tisztán átlátták az 1900. évi porosz reform alkalmával, amelyet Vilmos császár kezdeményezett, voltaképen azonban az a tanférfiu készitett elő, aki talán minden idők kulturpolitikusainak egyik legnagyobbika volt és akinek Németország a modern műveltségét legfőképen köszönheti : Althoff. E reform végrehajtási utasításában olvassuk : (olvassa): »Durch die grundsätzliche