Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-261

A nemzetgyűlés 261. ülése 1924 megkezdett lieeális tanterv további alkalmazását felfüggeszteni és éppen a pénzügyi viszonyok nyomása alatt vissza kellett térni az Eutwurf alapjára. Eötvös nagysága kétségtelenül államférfim, költői és irói munkásságon kivül főképen a népiskolai törvény megalkotásában van. Ha tovább élt volna, bizonyára megtalálta volna a módját annak, hogy középiskolai koncepcióját is a maga egészében keresztülvigye, de — mondom — a mostoha pénzügyi viszonyok ezt nem engedték meg, úgyhogy második utódjára, Trefort Ágostonra várt az a feladat, hogy ezt a nagy kérdést megoldja. Trefort, a nagy Trefort emlékezete előtt mindig hódolattal kell meghajolnunk, ha magyar közoktatásról beszélünk, mert Ürményi után és Ürményin kivül a magyar közoktatás kétségtelenül Trefortnak köszönhet legtöbbet. Ö alkotta meg az 1883. évi XXX. tc-t, ami mai középiskolai törvényünket, amellyel az eddigi rendeleti szabályozás labilis talajáról először vitte át a magyar középiskolai oktatást a törvény sziklaszilárd alapjára. A rómaiaknak prétori jogalkotása jut eszünkbe, ha ezt a törvényalkotást látjuk. Trefort ebben leszűrt minden tapasztalatot, amely Ürményi Ratio Educationis-ének megjelenése óta Magyarországon felmerült, ezért a gyakorlati életben a törvény kitűnően be is vált. Megoldotta az állami felügyelet nehéz kérdését is. Már beszédem bevezetésében volt szerencsém említeni, hogy Ürményi kisérletet tett egységes tanrendszer létesítésére, és az állami felügyelet általános kiterjesztésére. Akkor azonban az autonóm felekezetek, a protestánsok, ennek ellentálltak, és teljes joggal, mert hiszen ők, a maguk autonómiájával, tulajdonképen a magyar szellemű és magyar nyelvű iskola függetlenségét védték az osztrák összbirodalmi bürokráciával szemben. Trefort korában azonban, mikor már a magyar országgyűlés alkotta meg a törvényeket és a magyar országgyűlésnek felelős magyar független minister végezte a végrehajtást, bizalmatlanságra többé nem volt ok és Trefort meg is tudta oldani azt a kérdést, amelyet Ürményi még abbanhagyott, az általános állami felügyeletet. Tény az, hogy az 1883-iki vita akörül forgott, hogy a protestánsok alapvető törvénye, az 1790. évi XXVI. tc-nek az iskolákra vonatkozó ama kifejezései: »potestas regiae supremae inspectionis« és »coordinatio literariae institutionis« hogyan értendők, mik ennek a szabatos fogalmai, hogy a protestáns autonómia megsértése nélkül meddig lehet elmenni az állami felügyeletben Akkor ezt a kérdést Trefortnak közmegnyugvásra, sikerült megoldania, s ez is egyik mozzanat, amelyből láthatjuk, hogy Trefort micsoda nagy kérdéseket oldott meg nagy politikai nehézségek között. Trefort 1875-ben nyolc osztályúvá tette, a korábbi hat, illetőleg a hét osztályú reáliskolát. Már ebből látni, hogy nem az egységes középiskolának, hanem a középiskolai tipusok differenciálásának embere. És tényleg, az 1881-iki törvényjavaslat indokolásában, de még inkább 1883. évi március 5-én tartott nagy beszédében, melyben a maga javaslatát bevezette, az egységes iskola öntudatos ellenségének mutatkozott. »Az egységes középiskola lejárt eszme, mely nem fog tudni életet nyerni.« Mintha sejtette volna, hogy az 1900. évi nagy porosz középiskolai reform — amint a t. Nemzetgyűlés látni fogja — tulaj donképen ugyanerre az álláspontra fog helyezkedni. Akik Olaszországban utaztak, sokszor láttak nagyszerű palotákat, amelyek be vannak épitve; monumentális emeleteiket két részre osztják, nagy termeiket tagolják, úgyhogy belül alig lehet ráismerni a monuru eu talis alkotásra. Ha évi március hó 26-án, szerdán. azután a palota megint hozzáértő ember kezébe kerül, akkor ezeket az eltorzító válaszfalakat eltávolítják, s visszaállítják a palotát, de bizonyos fokig számolnak az élet haladó igényeivel is, hacsak múzeummá nem alakitják. Ezt a munkát kell a t- Nemzetgyűlésnek elvégeznie Trefort monumentális alkotásán, az 1883. évi XXX. törvénycikken, a mi középiskolai törvényünkön. Az 1890-iki reformot másnak, mint ilyen beépítésnek, elismerni nem tudom, (Ugy van ! a jobboldalon.) Az 1890. évi április hó 21-én benyújtott törvényjavaslat negativ törvényjavaslat. Csak egyet akartak, a görög nyelvet el akarták törölni, de nevezetes, hogy magában a törvényjavaslat szövegében nem mondták meg, hogy mit akarnak helyébe tenni. Már láttam olyan eljárást, hogy a középiskolában helyet csinálnak valamilyen tantárgy számára és más tantárgyat ennek feláldoznak. Ez pozitív eljárás. De ritkán volt példa a törvényalkotás történetében arra, hogy kimondják, hogy valamit nem akarnak, de nem mondják meg a törvényjavaslat szövegében, hogy mit akarnak. A közoktatási bizottság akkor felvett valamit, amit nem is tudtak igazában megnevezni, mert azt mondták: görögpótló. Ez lett volna a magyar nyelvnek bizonyos intenzív oktatása, de kitűnt, hogy az sem volt, mert tulajdonképen magyar fordításban akarták a görög klasszikusokat olvastatni. Ezenkívül behozták a rajzot is. Nem akarom kicsinyelni a rajz jelentőségét, de ha tanértékre valami egyenlőt kerestek a görög nyelvvel, amelyről mindenki elismeri, hogy óriási kultúrpolitikai, elmeképző jelentősége van, akkor mégis csak más tárgyakat lehetett volna kieszelni, mint ezeket az úgynevezett görögpótló tárgyakat. Hozzáértő emberek akkor erre rá is mutattak. Kovács Albert és Asbóth János már az 1890-iki vitában is azt mondták, hogy erre még nincs példa. Ha behoznék a modern nyelveket, behoznók a természettudományok intenzivebb oktatását, ezt értenék, ez reális dolog lenne, de hogy mi a görögöt kihagyjuk és valami ekvivalenst ne hozzunk a helyére, ez nem volna egyéb, mint a gimnázium devalválása. (Ugy vau! Ugy van!) Arra, hogy a kortársak sokszor mennyire el vannak fogulva, jellemző az az önérzet, amelyet az 1890-iki törvényjavaslat előadója tanúsított. (Zaj balfelől.) Hiszen, t. Nemzetgyűlés, fejtegetéseim annyira tárgyilagosak, hogy alig lehet indoka a közbeszólásnak. (Östör József: Épen ezért nem hallgatják! — Zaj.) Mosolyogni lehet az akkori törvényjavaslat előadójának önbizalmán és önérzetén. Schwarz Gyula, aki különben jeles tudós volt, azt mondta (olvassa): »Most mosolyognak a külföldön ezen eszme miatt, most a külföldön mosolyognak emiatt felettünk, de eljön legközelebb az idő, amikor irigyelni fogják ezt a reformot.« Majd így folytatja (olvassa): »Önálló gondolat, amely nem kér kölcsön ösztönzetet és nem táplál féltékenységet. Jogosultságát már manap érezteti a kortársakkal, akik okulni tudnak a tapasztaltakon ; ugy a józan ész, mint az elfogulatlan tudomány de még fényesebben ki fogja mutatni már a legközelebbi jövő.« Schwarz Gyula rossz jósnak bizonyult. Már a millenium alkalmával tartott második országos és egyetemes tanügyi kongresszuson Kármán Mór, egyik nagy pedagógusunk, konstatálta azt, hogy ennek a reformnak elhibázott voltát pedagógusok között nem kell indokolni. (Ugy van! jobbfelőL) A másik előadó is rámutatott a törvényalkotás szerencsétlen mivoltára. S ha van Magyarországon communis opinio paedagogorum — pedig a pedagógusokat nem könnyű egy közös nevezőre hozni (Derültség — Ugy van!) — akkor kétségtelen, hogy az 1890-iki alkotás teljesen