Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-264
118 A nemzetgyűlés 264. ülése 1924. < kért, mint kint a forgalmi életben, mert nagyon .iól tudjuk, hogy ezeket méltányosan állapítják meg- és nagyon jól tudjuk azt is, hogy már majára az, hogy ezekben az esetekben az összegnek esak felét kell lefizetni, magában véve igen nagy anyagi előnyt jelent, mert hiszen ily módon egy-két esztendő alatt meg lehet keresni a birtokon annak a másik területnek értékét is. Hiszen akikor nem tódulnának az emberek ilyen módon a földszerzéshez, ha e tekintetben nem lenne kedvezmény. (Szabó István (nagyatádi) földművelésügyi minister : Ha látják a valóságot, akkor azok is visszalépnek.) De kedvezmény már maga az, hogy amikor Magyarországon az ingatlanforgalom teljesen szünetel, amikor szívesen megadná mindenki nemcsak a teljes értéket, de számosan vannak, akik a teljes értéken felül is vásárolnak földet esak azért, hogy földiük legyen, (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyí minister: Azok, akik könnyen keresték a pénzt!) de mert a földforgalom úgyszólván teljesen szünetel, nem igen juthatnak földtulajdonhoz, mert hiszen ma valósággal veszedelem eladni földet akkor, amikor a kormánynak ezer útja és módja van arra, hogy ezt az eladást jóváhagyja-e, hogyan hagyta jóvá az elővételi jotrot gyakorolja-e vagy nem. Már nedig ' az elővételi jog gyakorlása s a vételár kifizetése körül igen súlyos késedelem van, (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Semmi ! Teljesen a szerződés szerint kell fizetni, úgy, ahopy a szerződésben meg van állapítva!) De bizonyos adminisztrácionális kezelés is van. ami a bürokrácia orszáemtiát még nehezebben iárhatővá teszi s az elintézés idejét meghosszabbítja. Magában ebben is igen sok kellemetlenség van, de kellemetlenség van abban is, hogy az államnak bizonyos mértékig ioga van arra, hogy a szerződést kritika tárgyává tegye, kifogásolja, gyanúsnak tartsa és mecinditsa az eljárást arra nézve, vaiion nem túlzott ár vétetett-e bele a szerződésbe, fsak a^'rt. hogy ílvmódon az állam kedvét az elővételi iog gyakorlásától elvegyék. A törvény módot ad arra. hoev ha osaknorvan megköttetik es"v adásvételi szerződés és az abban kikötőt* vételár reális, akkor az államnak földrendező hatósága azt m on dia: n.zéyt van ilyen magas vételár a szerződésbe belevé^e. hogy az elővételi jog gyakorlásának eleié* vepyék: menüdül a vizserálat eljárás és közben az eladó várhat a vételárra. Ismerjük ezeket az eseteket. Elnök: Két óra elmúlt; kérnem kell a képviselő urat, szíveskedjék 'beszédét befejezni. Rupert Rezső: Nagyon röviden befejezhetem, (Felkiáltások balfelől: Délután folytasd') de délután is folytathatom. Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni, hogy a képviselő ur .. (Esztergályos János: Délután folytatja!) Elnök: Méltóztatik délután folytatni beszédét? Rupert Rezső: Igen, akkor majd délután folytatom. Elnök: A képviselő ur beszédét tehát most félbeszakítom és az ülést délután négyóráig felfüggesztem. (Szünet után.) (As elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Rupert Kezső képviselő urat illeti folytatólag a szó. vi március hó 29-én, szombaton. Rupert Rezső: Tisztelt Nemzetgyűlés! Az imént vitáiban voltam a t földmivelésügyi minister úrral, aki megnyugtatni igyekezett engem abban a tekintetben, hogy tulajdonképen nem származnak előnyök arra, aki a törvény most javítás alatt lévő szövegrészének elfogadása alapján földet kap. Hát azt vagyok bátor kérdezni a t. födmivelésügyi minister úrtól, hogy akkor mi szükség van erre a változtatásra, mi szükség van arra, hogy a már elfogadott novellának ezt a részét újra tárgyaljuk, (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Az egyenlő elbánás elve alapján!) mi szükség volt a kormányzó urnák előterjesztést tenni a célból, hogy éljen az alaptörvény 13, §-ában megállapított jogával. Ha ugyanis ennek a kiegészitésnek nincs semmi gyakorlati célja, ha ennek alapján kedvezmények nem adhatók, ha nem. kell félnünk attól, hogy donációk történnek, (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Donációk nem is történhetnek!) hogy ez a szakasz alkalmat ad arra, hogy egyes faktorokat lekenyerezzünk, legyenek azok katonai faktorok, tisztviselők vagy képviselők, akkor nagyon helytelenül járt el a t. minister ur, illetőleg a t. kormány, amikor idejött ezzel a javaslattal, melyre, saját megítélése szerint, sincs tulajdonképen szükség, hogy áttörje a magánjog szentségét. (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Semmivel sem töröm át jobban, mint ahogy át van törve!) Azt méltóztatott mondani a minister urnák, hogy az egyenlő elbánás elve érdekében kellett ezt a lépést megtenni, hogy —• amint a kormányzó ur szájába adja a t. kormány — ne érvényesülhessen az egyenlőtlen elbánás elve a nemzet említett értékes elemeivel szemben, nevezetesen az aktiv köztisztviselőkkel és katonákkal szemben. Azt felelem erre a mélyen t. minister urnák és a kormánynak, hogy az egyenlőtlen elbánás esete majd épen akkor fog bekövetkezni, ha ezt a szakaszt elfogadjuk. Eddig* ugyanis az volt a helyzet, hogy az aktiv tisztviselők, az aktiv katonák csakúgy, mint például a kereskedők vagy más szabad pályán működők, mondjuk az ügyvédek, orvosok stb. ki voltak zárva abból a kedvezményből, hogy még a normális tipusu földnél is többhöz juthassanak; tisztán csak egy elhibázott judikatura és rabulisztika volt az, amely ennek^ igazságosságát vitatta és amely annak idején ^ a nemzetgyűlést a kérdéses 6. pont elfogadására bírta. Tisztán csak rabulisztika és elhibázott, nem a törvényhez hűséggel ragaszkodó judikatura volt az, amely az alaptörvényt eredeti értelméből kiforgatta és melynek alapján most a kormányzóval azt niagyaráztatja a kormány, hogy az a 6. pont eltérés lenne az alaptörvénytől. Hát az alaptörvény szerint nem kaphatott ilyen nagyobb darab ingatlant köztisztviselő és* ténylegesen szolgáló katonatiszt, amint hogy nem kaphatott iparos, kereskedő, orvos mérnök és más hasonló foglalkozású egyén sem. A törvény 2. §-a kifejezetten felsorolja azokat, akik földet kaphatnak. Eszerint földet kaphatnak bizonyos feltételek mellett, de legfeljebb három holdat a hadisujtotiak és a földnélküli munkások, a földmunkások, azután a kis- és törpegazdák igen kedvező viszonyok között legfeljebb 15 holdat, és a földnélküli közalkalmazottak, a földnélküli kisiparosok és iparos munkások szintén legfeljebb egy holdat. Kimondja még a törvény vonatkozó szakasza, hogy amennyiben nem szorosan vett földmivelőosz-