Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-261
A nemzetgyűlés 261. ülése 1924. évi március hó 26-án, szerdán. akkor biztosra vehetjük, hogy a mi egész tanügyünk nem fejlődhetett volna Ausztriától függetlenül magyar alapon. Ürményi és társai zsenialitásának köszönhetjük azt, hogy az 1849-iki Entwurf-ig önállóan fejlődött az egész magyar oktatási ügy. Ennek az előmunkálatnak gyümölcse az 1777-iki Ratio Educationis, egy nagyszerű tanügyi kódex, amely a tanügyet országosan rendezte a népiskolától fel egészen a főiskoláig mindenben. Magában foglalja ugy az iskolai szervezetet, mint a tantervet és felügyeletet, úgyhogy a világ pedagógiai irodalmában e részben is ritkítja párját. Nagyon vonzó lenne ma is ilyen teljes iskolai kodex-szel jönni és épen amikor javaslatokkal jövök és mindig hallom azokat a — megjegyzem, igen lojális formában tett — megjegyzéseket, hogy miért nem jövök mással, eszembe jut, hogy ha az ember ilyen iskolai kodex-szel jönne, akkor nem lenne kitéve ennek a szemrehányásnak, de azonkivül könnyebben kezelhető kérdéssé is tenné az egész dolog végrehajtását. Csakhogy ha egyetlen kódexbe foglalnám össze azokat a kérdéseket is, amelyek, mint politikum, már meg vannak oldva és azokat egy törvényjavaslat kapcsán, mint nyitott kérdéseket tárnám ide s jönnék egy 3—400 szakaszos törvényjavaslattal — mert az ilyen egységes iskolai kódexnek ilyen nagynak kellene lennie — kérdem : letárgyalhatnók-e mi azt annyi idő alatt, amennyi a mostani viszonyok között, sajnos, kulturális ügyekre ebben a nemzetgyűlésben rendelkezésre áll, amelynek most más és sajnos, megvallom, talán ma nagyobb fontosságú pénzügyi kérdésekkel kell foglalkoznia. (Szakács Andor : Nem kell olyan sok szünetet tartani!) A Ratio Educationis az oktatást egyöntetűvé igyekezett tenni a korábbi sokszerüséggel és tarkasággal szemben, azonkivül be akarta hozni az állami felügyeletet az összes iskolákban, tankerületekre osztotta az országot és azok élére főigazgatókat állított, tehát, amint méltóztatnak látni, olyan intézményeknek vetette meg alapját, amelyek még ma is fennállanak. De legfontosabb volt talán nemzeti szempontból szupremáciája Marx Gratiannal szemben, mert, mint jeleztem, ennek köszönhetjük azt, hogy a magyar iskolaügy Ausztriával f szemben autonóm módon fejlődött. Általában Ürményi, ennek a műnek ruegalkotój első modern értelemben vett magyar kulturpolitikus. Korábban inkább mecénások voltak. Mátyás király, Pázmány Péter a nagy mecénások sorába tartoznak, de egységes koncepciójú állami kultúrpolitikája Magyarországon először tîrményinek volt, aki a nagy Treforttal együtt alkotta meg az egész magyar közoktatásügyet. A Ratio Educationis a jezsuita rendszeren épült fel s a jezsuita rendszerre főleg azért tértem ki, hogy a Rátió alapjaira, gyökerére rámutathassak. A jezsuiták négyéves grammatikai iskoláját három évre vonta össze, a két gimnáziumi osztályt : a poézist és retorikát megtartotta, a három évi filozófiát szintén két évre csökkentette, úgyhogy tulajdonképen hétéves középfokú oktatást rendszeresített. Ebből 5 év volt gimnázium, két év pedig filozófia. Németországban akkor már csírázni kezdett a realisztikus irányzat. II. Frigyes nagy minisztere, Zedlitz — aki nem volt kultuszminister, mert hiszen a kultusz akkor még nem volt külön reszort, de ő foglalkozott kultuszkérdésekkel, — nagyon jól felismerte a realisztikus tárgyak tanításának alapvető jelentőségét és külön reáliskola létesítését hozta javaslatba. Mária Terézia magyarországi kulturpolitikusa akkor még nem helyezkedett erre az álláspontra, hiszen a mi életünk még sokkal egyszerűbb volt. A jómódú pol» gári osztály, amelynek iskolatípusa a reáliskola, — amint később rá fogok mutatni — nálunk még csekély számú volt, úgyhogy a nemzet fejletlenségénél fogva Ürményi még kénytelen volt az egységes középiskola alapjára helyezkedni. De a realisztikus irányzat bizonyos csirái már az ő reformjában is megvannak, amenyiben tantervében mindenütt hangsúlyozza, hogy az életre hasznos ismeretek is vétessenek fel a gimnázium tantervébe, ami megfelelt a XVIII.század raeionalisztikus és utilitarisztikus irányának. Mint méltóztatnak látni, Ürményi egészen "tisztán látja a feladatot, de a hazai viszonyok fejletlenségénél fogva nem létező igények számára külön, uj iskolatípusokat természetesen nem teremthetett meg. Közbe jött II. József összbirodalmi kísérlete, amely a magyar középiskola fejlődésének' folytonosságát szerencsétlen módon megszakította. De az inpraktikus reformok e téren sem élték tul II. Józsefet; az ő halálával összbirodalmi kísérlete tanügyi téren is összeomlott és a Ratio Educationis rendszere mindenben visszatért. Ekkor következett az 1790—91-iki nagy reformországgyűlés, ahol külön bizottságot küldöttek ki a tanügy tárgyalására és megint Ürményinek jutott az a felemelő feladat, hogy az ő koncepciójának végrehajtása során szerzett tanulságok figyelembevételével, Ratio Edueationis-ának most már, hogy ugy mondjam, második kiadását készítse elő. Ez a bizottság — amely 48 ülést tartott és amelyben Ürményi expozét mondott, Magyarországon tulaj donképen az első kultúrpolitikai expozét — a latin nyelv grammatizálása mellett már sürgeti a klasszikus auktorok szellemébe való behatolást, kívánja a görög nyelv kötelezővé tételét, amely az első Eatio Educationis szerint csak fakultativ tantárgy, és érdekes szárnypróbálgatása a realisztikus irányzatnak Török Lajos gróf felszólalása, amelyben minden tankerületben már ipariskola felállítását kívánja. Ez természetesen akkor a mi viszonyaink között még nem volt keresztülvihető, de létrejött az 1806-iki Ratio Educationis, amely a megelőzőnek rendszerén annyit változtatott, hogy az alépitményt megint négyévessé tette, arra következett a kétéves gimnáziumi tanfolyam és két évi filozófia, tehát már itt van magvában a mai nyolcéves gimnázium. 1848/49-ik évi szabadságharcunk bukása a második cenzúrát jelenti a magyar középiskolai oktatásban és azok, akik igazságtalanul ítélik meg a magyar középiskolát és akik kicsinyelik sokszor azt a tanitó munkát, amelyet a középiskola kifejt, gondolják meg azt, hogy amíg más szerencsésebb országokban óvakodtak attól, hogy a középiskola életébe erőszakosan belenyúljanak, mert tudták, hogy az. ha nem is rögtön, de a következő generációban keservesen megboszszulja magát, addig mi nem is egész 10Ü év alatt kétszer értük meg, hogy brutálisan belenyúltak a magyar közoktatásügybe. II. József dekomponálta a magyar közoktatásügyet a szerzetes rendek eltörlésével, a Thun-féle abszolutisztikus belenyúlás pedig másodszor szakitotta meg középiskolánk nemzeti fejlődésének folyamatát. Ekkor szerencsénk volt tulaj donképen, hogy az osztrákok kénytelenek voltak kölcsön kérni Németországtól egy szakembert, és az a Bonitz, akit kölcsön kértek, nagy pedagógus volt. És amennyire ellenszenves nekünk a germanizáló minister Thun Leó, ha tisztán politikai szempontból nézzük a dolgot, annyira elismeréssel kell lennünk Bonitz, az elméleti pedagógus iránt és Exner ministeri tanácsos iránt, akik ezeket a reformokat tulajdonképen csinálták, mert az az Entwurf, amelyet meg-