Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-260

492 A nemzetgyűlés 260. ülése 1924. évi március hó 21-én, pénteken. és a korona gazdasági helyzetét, amikor azt m©ndották, hogy a korona leromlását az okozta, hogy a kommerciális hitelek állandóan emelkedtek. Nem a kommerciális hitelek emelkedtek előbb,' hanem először a korona romlott le és mindig a korona romlásának nem is megfelelő mértékben, de a korona romlását követőleg adták meg a kommerciális hiteleket. (Ugy van! jobbfelöl.) Erről tehát az igen t. képviselő uraknak komolyabban és megfelelő statisztikai adatokkal, a Jegybank adatainak objektiv felhasználásával kellett volna beszélni. Ha komolyan figyeljük a korona leromlását, akkor tényként kell elfogadnunk azt, hogy a korona árfolyamát nem Zürichben rontották, hanem mindig idebent az országban, mert aki ismeri a helyzetet, tudja, hogy odakint a magyar koronában játék nincs, s hogy a magyar korona külföldi értékelése mindig annak belföldi vásárló erejéhez igazodott, tehát mindig ahhoz, hogy a magyar közönség, maga a magyar nép micsoda vásárló erőt és milyen jelentőséget tulajdonitott a magyar koronának. Higyjék el nekem, hogy ha a tőzsdének van valami beleszólása a korona értékelésébe, akkor legelső beleszólása mindig a gabonatőzsdének van. Mert hiszen ennek az országnak legfőbb terméke, az elsőrendű életszükségleti cikk a búza, a kenyér. A legfőbb értékelés tehát arra vonatkozólag, hogy az országban milyen vásárlóerőt tulajdonítanak a koronának, elsősorban az ország legfőbb terméke árának a benti tőzsdén való meghatározása, vagyis a búza árának gabonatőzsdei jegyzése. Miért méltóztatnak kivánni attól a külfölditől, idegentől, aki esetleg csak spekulál és játszik a magyar koronával, hogy nagyobb jelentőséget, nagyobb vásárlóerőt tulajdonítson a magyar koronának, mint aminőt tulajdonit neki az, akinek kezében van a nemzet legfőbb értéke, aki eladja a magyar búzát vagy a magyar gabonát, mint amilyen értéket tulajdonit annak a budapesti gabonatőzsde. ÍKuna P. András: Nem a gazdák szabják meg a gabona árát. Ezt el kell ismerni!) Ezért hibáztatandó a kormánynak az a politikája, az a politikai rendszere, amellyel a koronát Zürichben akarta alátámasztani. Helytelen volt az a pénzügyi politika, amely innen az országból aranyat, ezüstöt, idegen valutát vitt ki Zürichbe a korona alátámasztására, holott a koronában való bizalmat itthon kellett volna alátámasztani, itthon a gabonatőzsdén, ahol, ha ugyanazon értékeket használtak volna fel a búza árának lenyomására, abban az esetben nemcsak a gazdatársadalom nem szenvedett volna semmiféle károsodást, — mert aranyparitásban ugyanolyan értékű koronát kapott volna a búzájáért — de Zürichben sem esett volna alá a magyar korona. (Rupert Rezső: Két évig ingyen lehetett volna szállitani a vasúton minden árut, szenet, ha ezt a sok értéket idebent hagyják!) Méltóztassék elhiuni, hogy ha a kormányzat nem vitte volna ki olyan nagy mértékben az aranyat ezüstöt és az idegen valutát a korona zürichi árfolyamának fentartására, nem kellett volna most a külföldön kunyerálni 250 millió aranykoronát, nem tudom, milyen súlyos feltételek mellett azért, hogy az ország öt féléven keresztül saját gazdasági helyzetét rendbehozhassa, hanem ez a pénz elég lett volna arra, hogy a magyar jegybanknak fedezetet nyújtson, és hogy az ország költségvetése is rendbe hozassék. Ez ma már mind elkésett, ezek ma már olyan késői tanácsok, mint azok, amelyeket fajvévdő t. képviselőtársaim itt a nemzetgyűlésen egyrészt határozati javaslat, másrészt beszéd formájában előadtak. Nem tanácsokra vau ma a kormánynak szüksége, hanem egyrészről áldozatkészségre a nemzet minden egyes rétege részéről, (Helyeslés jobbfelől ) másrészről pedig olyan gazdasági politikára, amely alátámasztja a nemzet pénzügyi politikáját. Méltóztassanak elhinni, hogy jó gazdasági politika nélkül jó pénzügyi politika nincs és lehetetlen helyzet például az, hogy az állam költségvetési deficitjének hatalmas, jókora részét éppen állami üzemek deficitje teszi ki. Nagyon jól tudom, hogy nemcsak itt a nemzetgyűlésen, de kint is valósággal ^ hazaárulásszámba megy, amikor Magyarországon ma az ember arról beszél, hogy egyes állami üzemek bérbe adassanak, amikor az ember arról beszél, hogy az államvasutak belföldi vagy külföldi csoportnak bérbe adassanak. Különösen katonai szempontokat hangoztatnak ezzel szemben, azt mondván, hogy a berbeadott államvasút nem lesz ké' pes esetleges háború pillanatában a nemzeti követelményeknek megfelelni. Ezzel a legfőbb aggálylyal szemben van egy pont, amelyre hivatkozni lehet: a világháború történetére. A világháborúban igenis voltak egyes államok, amelyek szintén belekeveredtek a világháborúba, mint Amerika is, ahol csak magánvasutak voltak (Halász Móric: Anglia!) — Anglia is — s ahol a háború pillanatában ezek az üzemek államositott, militarizalt üzemeknek jelentettek ki és nem szolgált egyáltalán semmiképen terhére ezeknek az államoknak az, hogy vasutaik megelőzően magántársulatok kezében voltak. Méltóztassék megnézni az államvasutak deficitjét és méltóztassék figyelembe venni ezzel szemben azt, hogy vannak külföldi társaságok, amelyek államvasutunkat nemcsak, hogy át akarják venni és azok üzemének fentartását igérik, de a tisztviselők átvételét és azok jobban való megfizetését is igérik és minden garanciát hajlandók nyújtani arra vonatkozólag, hogy az állam gazdasági érdekeit ezek, a magántársaságok kezébe adott vasutak jobban fogják szolgálni, mint ahogyan az államvasutak szolgálták. (Kuna P. András: Még ők is nyernek rajta!) T. Nemzetgyűlés! Nem lehet eldönteni azt a kérdést egy nemzetgyűlési diszkuzió alkalmával (Ugy von! jobbfelől), hogy vájjon helyesebbe a magán kezelés, vagy helyesebb-e az állami kezelés. Egyet azonban mindenesetre el kell dönteni. Ha í vannak magántársaságok, amelyek az államtól ugy akarják átvenni az államvasutakat, hogy ez nemcsak nem fog terhet jelenteni az államnak, de ők valószinüleg a maguk részére még^ hasznot is akarnak belőle szerezni — mert nem képzelhető el, hogy ezek a vállalatok altruista szempontoktól vezettetnék magukat, miután tudjuk, hogy a tőke, és pedig ugy a belföldi, mint a külföldi tőke sohasem vezetteti magát altruista szempontok által — akkor lehetetlenség, hogy az államvasutak kezelésében, gazdasági rendszerében ne legyen hiba, ne legyenek megtalálhatók az okai annak, hogy az álla m vasutak ilyen óriási nagy deficittel dolgoznak. (Halász Móric: Ez már helyes!) Abban a büdzsében, abban a pénzügyi tervezetben, amelyet most a magyar állam kormánya az itt lévő kiküldöttek elé terjesztett, találunk még egy másik pontot, amely meggondolásokra késztet. Ez pedig a köztisztviselők fizetése. Ez olyan fontos kérdés, amellyel a nemzetgyűlésnek minden egyes pénzügyi javaslat kapcsán állandóan foglalkoznia kell azért, mert aki nem hunyja be a szemét, aki lát és hall, az nagyon jól tudja, hogy az a társadalmi osztály, amely a nemzet társadalmának mégis egy értékes rétegét képezi, a mai fizetésekből nemcsak hogy meg nem tud élni, hanem ez a helyzet ezt a társadalmi réteget egyenesen azokra az utakra kergeti, amelyet a háború előtti időben mi gúnyosan a balkáni erkölcsök utjának szoktunk nevezni. Ne hunyjuk