Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-260

À nemzetgyűlés 260. illése 1U24 be tehát a szemünket, hanem vegyük ezt észre, és amikor mi ezektől a társadalmi rétegektől, amelyek a nemzet, az állam szolgálatában állnak, becsületes munkát követelünk, egyszersmind munkájuk becsületes megfizetését is követeljük. T. Nemzetgyűlés ! Eassay Károly képviselőtársam beszéde során merült fel ebben a vitában az egyik fajvédő képviselőtársunk, Zsilinszky Endre közbeszólásával kapcsolatosan egy kérdés, amelyről a mi igen t. fajvédő képviselőtársaink, — akik mindig csak a pénzügyminister személyét és a kommerciális hiteleket hibáztatják azért, ami ebben az országban történt, — nem akarnak megemlékezni, amely azonban végeredményben mégis ennek az országnak gazdasági leromlását és a korona leromlását okozta: arról a gazdasági rendszerről, amelyet ők inauguráltak az országban, a protekcionizmus gazdasági rendszeréről. Nem lehet nézeteltérés azok között, akik objektiv szempontból vizsgálják az állam gazdasági berendezkedését, abban, hogy egy protekcionista gazdasági rendszer — amely ugyanazon fajtájú vállalatok közül az egyiket a másik rovására kedvezményezi, különös állami hitelekben, különös állami megrendelésekben részesiti, annak ellenére, hogy a többiek olcsóbban és jobban szállitanak — az államnak egész gazdasági berendezkedését tönkre teheti. Amikor a. koronának, a gazdasági helyzetnek leromlását vizsgáljuk, ne a momentán helyzetet nézzük, hanem nézzük azt, hogy mi történt ebben az országban négy esztendő alatt, hogy hová fejlődtek az állapotok. Méltóztassanak gondolkozni azon, hogy mi volt az a gazdasági eszme, amelylyel négy esztendővel ezelőtt jött az a gazdasági rendszer, amely itt berendezkedett. Nem volt akkor fontos, hogy az kapja meg _ az állami közszállitásokat, aki a legolcsóbban és a legjobban szállit, hanem az volt a legfontosabb, hogy vájjon az illető bizonyos társadalmi szervezethez, vagy pedig protezsált gazdasági szervezethez tartozik-e. Ezzel szemben ma meg kell állapítani, hogy az országnak nincsen szüksége olyan vállalatokra, amelyek a kormányhoz járnak tányérozni; az országnak csak olyan gazdasági szervezetekre van szüksége, amelyek a maguk lábán meg tudnak állani. Méltóztassanak csak emlékezni azokra a vállalatokra, amelyek az utóbbi időben különös protekciót élveztek. Tessék a Duna-Lloydra gondolni, méltóztassék az Ergon-ra gondolni, méltóztassanak a Tanitó Bankra gondolni; a Futuráról s a Hangyáról nem is beszélek, (Dénes István: Ott van az Angol-Magyar Bank, a Hitelbank, a Kereskedelmi Bank, stb.! Egyik sem különb! Egyik 19, a másik 1 hiján 201) T. képviselőtársamnak egyben lehet igaza, abban, hogy mindazok az intézetek, amelyeket én felsoroltam és azok, amelyeket ő felsorolt, nem faj védelmet akarnak űzni, hanem keresni akarnak. (Dénes István: Igaza van !) E tekintetben tényleg egy kalap alá lehet őket vonni. Tény azonban az, hogy ezek az intézetek, amelyeket én felsoroltam, bizonyos szinben és mezben indultak meg, hogy rövid idő alatt ne csak maguk fúljanak a homokba, hanem kihasználva a kurzust, kihasználva bizonyos gondolatot és bizonyos pénzeket, a kisemberek százait és ezreit tegyék tönkre. (Ugy van! a szélsőbaloldalon. — ZajJ Méltóztassanak csak emlékezni arra a legutóbbi botrányra, amely a büntető törvényszéket is foglalkoztatta és foglalkoztatja, a Tanitói Bank botrányára, ahol kurzus jelszavak alatt összegyűjtötték az emberek százait és ezreit, és pedig nem nagybirtokosokat, — akikre nézve az, hogy elveszítették pénzüknek egy részét, nem lett volna olyan veszedelmes — hanem csupa kisembert, apró embert gyűjtöttek össze, akikre nézve már ém már eins hó 21-én, pénteken. 40'î igenis veszedelmet képezett ennek a banknak összeomlása, (Drozdy Győző: Ki a vezetője?) A t. képyiseíőtát'sam épen ugy tudja, mint én. Nem óhajtok nevet megnevezni. (Rothenstein Mór: Annyit lehet mondani, hogy nem zsidó!) A tényleges helyzet az, hogy a Tanitói Bank mégis egy olyan intézmény volt, amely bizonyos jelszavak felhasználásával törekedett a kisemberek százait és ezreit magához odaédesgetni. Ha Kállay Tibor bukásának okait nézzük, akkor nemcsak azokat a szempontokat kell figyelembe vennünk, amelyeket itt az utóbbi időben hallottunk, — t. i. hogy Kállay Tibor pénzügyi koncepciója nem volt jó, hogy Kállay Tibor nem tudott olyan pénzügyi politikát folytatni, amely az ország helyzetének megfelelő lett volna - hanem azt a körülményt is, hogy Kállay Tibor nem akarta ezeket az intézeteket támogatni. Nem akarta támogatni azért, inert tudta, hogy ezzel csak homokba fúló intézeteket támogat. Innen volt az ő személye ellen irányuló támadások legdühösebb része. Itt pedig meg kell állapitani, — és ez a kormányzatnál csak helyeselhető — hogy amikor ennek az intézetnek összeomlásával kapcsolatosan a kormányelnöknél megjelentek egyes képviselőtársaim és arra kérték őt, hogy az intézet részére devizaengedélyeket és egyéb szanálási lehetőségeket adjon, akkor a ministerelnök, érezvén ennek a lehetetlenségét és az ország pénzügyi politikájára való káros hatását, ezeknek az illetéktelen befolyásoknak nem engedett. Hát, t. Nemzetgyűlés, ha mi azt akarjuk, hogy ebben az országban a normális gazdasági élet helyreálljon, abban az esetben elsősorban szüksége van az országnak arra, hogy itt A^égre egy komoly gazdasági berendezkedés legyen, hogy az állam a maga költséges üzemeiben, ott, ahol deficittel dolgozik, végre hozzájáruljon annak a lehetőségéhez, hogy ezek az üzemek deficitmentesen dolgozzanak; és szükség van arra, hogy az országban benn olyan gazdasági politika folytattassék, amely nem aláássa, de megjavítja az ország pénzügyi politikáját. Ezt a javaslatot, amely a nemzetgyűlés előtt fekszik, a kormány akképen indokolta meg, hogy a kényszerkölcsön megfelelő tőkebefektetést jelent. Mi a tőkebefektetésre vonatkozólag tudjuk, hogy ahhoz kettő szükséges: az, hogy valakinek szándéka legyen tőkét befektetni és hogy tőkéje legyen. A kényszerkölcsönnéí el lehet mondani, hogy ez a két tényező teljes mértékben hiányzik, amennyiben azok, akiktől beszedik a kényszerkölcsönt, sok esetben tőkével sem rendelkeznek, másrészt pedig nem volt szándékuk, hogy ők most a kormánynak ilyen kölcsönt nyújtsanak. (Halász Móric: Különben nem volna kényszerkölcsön!) A kényszerkölcsönnéí kapcsolatosan meg kell állapitani, hogy a városi lakosságnál a kisiparosok és kiskereskedők rétege mellett az intelligencia az, amelyet legjobban és a legnagyobb mértékben sújt ez a kényszerkölcsön-kivetés. Az egyik napilapban jelent meg nemrégiben egy panaszos levél, amelyet egy vidéki ügyvéd irt és amelyben elmondta, hogy ő, aki sem törvényhatósági, sem pedig községi virilis joggal nem bü-, több kényszerkölcsönt fizet, mint az ő szomszédja, aki pedig virilis joggal bir. Legelső sorban felmerül a kérdés, miképen lehetséges ez. Ez akópen lehetséges, hogy a jövedelmi adó nem számit be sem a községi virilitásba, sem a törvényhatósági virilitásba. Ez különösen azért furcsa, mert a ministerelnök ur az egységes-párt egyik legutóbbi vacsoráján arról mondott beszédet, hogy a társadalmi vezetőszerepet az intelligencia részére biztosítani kell. De miképen lehet a társadalmi vezetőszerepet az intelligencia részére biztositani, ha az