Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-260

488 . A nemzetgyűlés 260. ülése 1924. reget? Nem fog-e mindenkinek eszébe jutni 1918 októbere, amikor szintén nem akartak katonát látni! (Rupert Rezső: Annyi rendőrünk és csendőrünk van, mint a fűszál ! — Zaj. — Bell Miklós: Kétszer nem lesz kutyavásár! — Rupert Rezső: Az a baj, hogy nem lesz mit megmenteni és megőrizni, mert ez a politika tönkre tesz mindent!) Elnök: Csendet kérek! Gömbös Gyula: Én azt tartom és ezzel be is fejezem erre vonatkozó megjegyzéseimet, hogy maradjunk meg csökönyösen a szárazagyu militarizmus mellett, mert hiszen ez a militarizmus, amely ma van, tulajdonképpen nem mililarizmus, ez a trianoni szerződés következtében kigunyolása ennek a gondolatnak (Ugy van! ügy van! a jobb- és a baloldalon,), amely nem egy társadalmi osztály, egy foglalkozási ág fentartását jelenti, hanem általában az élni akarás politikájának vezető eszméjét. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ha Magyarország dezarmirozva van is, az ebben az a dezarmirozottságban mégis elismert 35.000 embert igenis tartsuk fenn, ez sokkal jobb tőkebefektetés, mint minden más gondolat, amelyet igen t. képviselőtársam felvetett. (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a baloldalon. — Rupert Rezső: De pénzt honnan veszünk hozzál) Ezzel válaszoltam Rupert t. képviselőtársamnak és egyszersmind eleget tettem egy régi parlamenti szokásnak, hogy belekapcsolódjam előttem szóló képviselőtársam szavaiba. Felszólalásom ennél a törvényjavaslatnál igen rövid lesz. Azért lesz rövid, mert az a felfogásom, hogy a vita anyaga teljesen ki van meritve, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) az a felfogásom, hogy mindenki tisztában van a kérdés horderejével, ennek történelmi részével és körülbelül kihatásaival is. Abban egyetértek Rupert képviselőtársammal, hogy vissza kell állítani a lelkiismeret uralmát, és ha ezt vissza kell állítani az egész országban, elsősorban ebben a nemzetgyűlésben kell visszaállítani, (Ugy van! Ugy van!), mert különben ez a nemzetgyűlés nem lesz méltó azoknak a történelmi pillanatoknak nagyságához, amelyekben ma élünk. (Ugy van! Ugy van!) Már múltkori beszédemben hivatkoztam arra, hogy nagy hibának tartom, hogy csak formai meggyőződések vannak, lényegben a gerinctelenség uralkodik a nemzetgyűlésben valamennyiünkön (Ugy van! Ugy van! a balközépen.) és nem birjuk kifejezni tulajdonképeni akaratunkat. A nemzetgyűlés nem bírja akaratát ráoktrojálni a kormányra és a kormány viszont igenis elvesztvén a néppel való kapcsolatot, nem tudja megteremteni azt a lélektani előfeltételt, amely nélkül a mai helyzetben — állítom — semmiféle sikere akármilyen jószándéku intézkedésnek nem lehet. Megállapítom újból itt a nemzetgyűlésen, hogy ezzel a kormánnyal szemben a nemzetnek* alig egy kis töredéke viseltetik bizalommal. Az a meggyőződésem, hogy a kormány annyi hibát követett el a maga intézkedéseivel, különösen gazdasági intézkedéseivel, melyek ma már a nemzet egyszerű fiai előtt is nyilvánvalóak. Nemcsak hogy intézkedett a kormány, de intézkedéseinek érdekében, s az ellenzék viselkedésének ellenúlyozása érdekében bejárta az országot, színházakban és mozikban előadásokat tartott a baromorvosokról, lelkibetegekről s ma ott vagyunk hogy ez a tisztelt kormány a baromorvosok és lelkibetegek programma át kénytelen megvalósítani. Ezért nem lehet meg a sikernek lélektani előfeltétele ; a évi március hó 21-én, péntclien. magyar nemzet nem bizhat abban, hogy az a kormány, amely rendszertelenül kapkodva csinálja a pénzügyi politikáját, eredményesen tudja ebben a válságos helyzetben az országot intézkedéseivel megmenteni. (Lendvai István : Elgalopozta magát a bölcs ministerelnök ur !) A régi parlamenti szokásokra hivatkozom akkor, amikor azt mondom, hogy az, aki programmot ad és ezt a programmot nem tudja betartani, köteles a nemzetgyűlés előtt megjelenni és bejelenteni vagy azt, hogy programmját megváltoztatta, vagy pedig — minthogy örökösen ezt kellene tennie — bejelenteni, hogy helyét elhagyja és újbóli megbizatást kér. Ebben a szellemben szólaltam fel a pénzügyi bizottság ülésén is. Én helyeslem az intézkedéseket, helyeslem a férfias elhatározást, helyeslem azt, hog3

T nem néznek a formaságokra, de egy kormánynak, amely csak improvizálni tud, amely nem rendszeres munkát végez, amely mindig megvárja, mig a viz egészen a száj aszóiéig jut, amely kapkod a szalmaszál után, — nem adhatok felhatalmazást arra, hogy diktatórikus alapon gyakorolja a maga hatalmát. Diktatórikus hatalom egy fanatikus hittől áthatott gondolkozási körben élő emibernek való. Diktatórikus hatalom annak való, aki de facto erős ; látszat-erőknek nem szabad diktatórikus hatalmat adni, mert (Rupert Rezsó" : A történelem még nem tűrt diktátorokat. Mind csúful végezte és mind csúful fogja végezni !) pszichológiai előfeltételek nélkül erős intézkedések nem lehetségesek. Ez a magyar nemzet minden erős intézkedést eltűr, ha látja, hogy van valami haszon belőle. Amikor azonban már két éven keresztül látja, hogy a legjobb akarat mellett is ez a kormány — hiszen a jóhiszeműségét senkinek sincs oka kétségbevonni — semmi téren sem tud produkálni, nemcsak a gazdasági téren; akkor, amikor Úlain Ferenc történelmileg bebizonyította kronologikus sorrendben az összes tévedéseket és hibákat, ez a kormány nem várhatja azt, hogy az ellenzék azért, mert állitólag nehéz a helyzet, s mert tényleg nehéz a helyzet, lojálisán viseltessék vele szemben. A ministerelnök, amikor szolnoki megállapításai csődöt mondottak, amikor neki # a baromorvosok és lelkibetegek programmját kellett volna vállalnia, egy kötelessége lett volna : azonnal levonni a konzekvenciákat. Amennyiben megint ráesett volna a választás, ám vállalja uj kormány alakítását, de ezzel a kormánnyal, ezzel a rendszerrel az ország ügyeit ezekben a válságos időkben tovább vinni nem lehet. (Ugy van! a balközépen.) Befejezem beszédemet. Bizom a nemzetgyűlés összességének Ítélőképességében és lelkiismeretének szavában. Bizom abban, (hogy ez a nemzetgyűlés elég nagy, elég erős ahhoz, hogy szakítva minden baráti kötelékkel, tisztára a nemzet egyetemes érdekeit szem előtt tartva, ezekben a nehéz kérdésekben végre döntő elhatározásra jut. Ezért bátor vagyok a következő határozati javaslatot előterjeszteni. (Halljuk! Halljuk! — Olvassa): »Miután 1. a törvény két milliárdban maximálta a jegyintézeti kommerciális hitelek határát; a kormány ennek dacára a nemzetgyűlés megkérdezése nélkül, sőt a nemzetgyűlési kisebbség, a sajtó és a közvélemény tiltakozása ellenére e határt törvénytelenül, önkényesen és részrehajlással 700 milliárd koronával átlépte, ami a törvényhozó testület budgetjogának félredobásával egyértelmű, s ennélfogva nem-