Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-259

472 A nemzetgyűlés 259. ülése 1924. évi március hó 20-án, esütörtökön. minket, bármennyi kritika sújtson bennünket, akár mint politikai csoportot, akár mint egyéneket, mi megtettük kötelességünket. Lehet, hogy a formák szempontjából sokszor vétettünk, de a lényeg szempontjából emelt fővel kiáltjuk a nemzet elé : nekünk volt igazunk ! A javaslatot nem fogadhatom el, mert nincs bizalmam ama kormány iránt, amely igy gazdálkodott az ország vagyonával. (Élénk helyeslés a balközépen.) Elnök : Szólásra következik ? Csik József jegvző : Pever Károly. (Nincs ifi !) Elnök: A képviselő ur nincs jelen. Töröltetik. Ki a következő szónok ? Csik József jegvzö : Rupert Rezső. (Nincs üt !) Elnök : A képviselő ur nincs jelen. Töröltetik. Ki következik ? Csik József jegyző : Reisinger Ferenc ! (Mozgás a jobboldalon és a középen. Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Kérünk szünetet, amig kimennek. Halljuk ! Halljuk !) Reisinger Ferenc : T. Nemzetgyűlés 1 Az előttünk levő törvényjavaslat keret-törvényjavaslat, amely oly hatalmas, nagy közgazdasági érdekek megoldására lett volna hivatott, amely nagy közgazdasági kérdéseknek már előszele, emlegetése is szinte átalakitólag hatott közgazdasági életünkre. Ez a túlontúl tág értelmezésű kerettörvényjavaslat még bizonyos irányelveket sem szab meg mindazoknak a kérdéseknek befoglalására, melyeknek mutatni kellene, hogy a kormány körülbelül hogyan, mikép akarja nagy vonalakban megoldani azokat a nehéz közgazdasági problémákat, melyekről ebben a törvényjavaslatban szó van. Szinte természetszerű minden józan felfogás szerint, hogy amikor egész közgazdasági létünket átalakító ilyen nagy kérdés szabályozására törvényt alkotunk, a törvényjavaslatból a törvényhozónak világosan meg kell látnia mindazokat az alapelveket, legalább mindazokat a nagyobb kérdéseket, nagyobb intézményeket, nagyobb eljárási módokat! amelyek közgazdasági életünk szabályozására terveztetnek ebből a törvényből folyólag. Ez a szerény, négy szakaszba szorított törvényjavaslat azonban nemcsak hogy ezt nem teszi, nemcsak hogy nem határozza meg világosan azokat a lényeges gondolatokat, melyekkel a kormány a valorizáció, a takarékkorona és a kényszerkölcsön kérdését rendezni akarja, hanem az itt nyújtott nagyon szűkszavú keretparagrafusok is oly kifejezéseket, oly kitételeket tartalmaznak, melyeknek lényegével, — azt hiszem, — maga a kormány sincs egészen tisztában. A törvényjavaslat 1. §-ának 2. bekezdése azt mondja : »A m. kir. állami jegyintézet alapszabályszerü ügyleteit általában, vagy azok meghatározott részét takarékkoronában mint számolási értékben is köthesse.» T. Nemzetgyűlés ! A mondatnak első részét, amely arról szól, hogy a m. kir. állami jegyintézet ügyleteit takarékkoronában köthesse, értem, ez egészen világos dolog. Nem tudom azonban, hogy mit szándékolt a kormány ennek a mondatnak második részébe becsomagolni, micsoda kis kertajtó ez itt ebben a paragrafusban, *_ kik fognak ezen az ajtón ki- és bebujkálni, kik azok a kedvezményezett, dédelgetett intézmények vagy egyének, akik majd ezen a kis kertkapun ki és "be fognak sétálgatni? Mit jelent az a : »vagy azok meghatározott részét?« Szóval, a magyar királyi jegyintézet által kötött ügyleteknek, ugylátszik, csak egy részét kell takarékkoronában kötni, illetőleg az általa adott hitelt visszafizetni. Ebből mintha az tűnnék ki, hogy majd lesz a jegyintézetnek olyan ügylete is, ahol a takarékkoronában való elszámolás nem lesz épen kötelező ; mert hiszen ennek a mondatnak az a kitétele is, hogy : »köthesse« annyit jelent, hogy nem köteles a jegyintézet minden ügyletét takarékkoronában kötni, hanem csak ha azt jónak látja, esetleg jónak látja a kormány. (Temesváry Imre előadó : Állami igénybevételek !) Ezt, igen t. előadó ur, majd meglátjuk, ez majd viselve válik meg. Én a magam részéről ezt világosan nem látom ki ebből a törvényjavaslatból., pedig ez igen fontos kérdés ebben a törvényjavaslatban. Én a magam részéről azokután, amik itt az országban a pénzügyek és az adózás terén általában történtek, nem lehetek azzal a feltétlen bizalommal a kormány iránt, hogy ilyen kis kertajtók megépitéséhez a magam munkaerejét hozzáadjam. A törvényjavaslat 2. §-a intézkedik arról, hogy a takarékkoronának az államjegyekhez való mindenkori értékviszonyát kik és hogyan határozzák meg, illetőleg csak kellene, hogy intézkedjék. Intézkedik arról, amint ez a szakasz mondja, hogy (olvassa) : »A takarékkorona az az számolási érték, amelynek az 1921 : XIV. te, 2. §-a alapján kibocsátott koronára szóló államjegyekhez való mindenkori értékviszonyát a m. kir. pénzügyminister részéről rendeletben meghatározott elvek szerint a m. kir. állami jegyintézet képviselőjének vezetése alatt működő, a m. kir. kormánytól független bizottság állapitja meg.« Erről, hogy egy bizottság állapitja meg, ez a törvényjavaslat szándékszik intézkedni ; de hogy milyen alapon, milyen számitási módon fogják a takarékkoronának az állam jegyhez való viszonyát meghatározni, erről ez a törvényjavaslat nem intézkedik. Már pedig felfogásom szerint ez olyan kardinális, alapvető kérdés, amelyre ki kellett volna térnie magának a törvényjavaslatnak. Ennek az egész törvényjavaslatnak azután bizonyos megvilágítását teszi lehetővé a takarékkoronáról ezt megelőzőleg megjelent rendelet, amelyből már kissé világosabban tudjuk meg, hogy mit akar a kormány, de korántsem olyan világosan, ahonyan azt megtudni kellene. Hogy Propper Sándor képviselőtársunk szavával éljek, ma a törvényhozó igen gyakran, úgyszólván naponta jut abba a kellemetlen helyzetbe, hogy nem illetékes helyről és nem illetékes módon informálódik alapvető, nagy horderejű kérdésekről, hanem különböző napilapok és szaklapok jó avagy rossz értesültsége folytán tud meg egyetmást abból, hogy az ország közgazdaságát érintő ilyen nagy kérdésekben a kormány mit spekulál, mit tervezget. E § szerint az a testület, amely a takarékkoronának a papirkoronához való viszonyát hivatott megállapítani, a kormánytól független testület. Én a magam részéről, amikor egy országot nem egy demokratikusan összeállított