Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-258

422 A nemzetgyűlés 258. ülése 1924 van. Aki ezt az éjjel 2-ig tartó zárórát át akarja lépni, annak külön kérvényt kell beadnia a rendőrhatósághoz. Ez még nem lenne szerencsétlenség és talán az sem lenne szerencsétlenség, ha a zárórameghosszabbitásért külön díjakat szednek, ellenben teljesen tarthatatlan, semmiféle jogállamban meg nem tűrhető állapot az, hogy a zárórameghosszabbitás attól függ, hogy valami diáksegélyakcióra fizetnek-e külön engedélydíjat vagy nem (Farkas István: Ez megint milyen különitmény?). és hogy az egyetemi hallgatóság egy teljesen illegális csoportja hozzájárulását adja-e a záróra m eghosszabbitáshoz vagy sem. Először külön instanciázni kell a diákakciónál, ennél a diákintézménynél és ha ez megadja a hozzájárulást, akkor a belügyministerium illetékes közegei is nagy bölcsen megadják az engedélyt. Ezzel kapcsolatosan szóvá kell tennem azt is, hogy azok az engedélydíjak, amelyek a záróra meghosszabbításokkal kapcsolatosan fizetendők, rendkívül súlyosan érintik különösen a munkásságot. A munkásság ugyanis a maga szakszervezeti helyiségeiben részben azért, hogy tagjait elvonja a korcsmázástól, részben pedig, hogy nyújtson nekik szellemileg is valamit, műkedvelői előadásokat szokott rendezni, magyar tárgyú darabokat szokott előadni és bizonyos esetekben táncestélyeket szokott rendezni. Meg kell nézni egy ilyen szakszervezeti helyiségben engedélyezett külön mulatságot, vagy műkedvelői előadást, hogy oda micsoda készültséggel vonul ki a rendőrség. (B. Podmaniczky Endre: Nagyon helyes!) Egész tábort küldenek ki, amellyel meg lehetne verni egy ár mád iát. Ezek mennek megnézni, hogy a táncolással nem lépik-e túl azt a tilalmat, amelyet a belügymin ister ur elgondolt ezekkel az áthágásokkal kapcsolatosan. (Esztergályos János: Mindenki nem inehet a Ritzbe! — B. Podmaniczky Endre: Én nem megyek sohasem a Ritzbe ! — Reisinger Ferenc: A háborút ott lógta el a nagy hazafi! — Szeder Ferenc: Biztosan nem ment ki a lövészárokba! — Zaj. Elnök csenget — Reisinger Ferenc: És Kohn Móricnak odaadta a földjét! — B. Podmaniczky Endre: Nem hallom! .— Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Az a jó. hogy nem hallja! — Derültség. — Reisinger Ferenc: Ilyesmire sánta a füle! — Zaj.) Egyrészt tehát bántó az, amit a belügy minister ur csinál és ahogyan az engedélyezett helyiségek rendőri kirendeltsége utján rendelkezik, másrészt pedig olyan engedélydíjakat fizettetnek le itt is, hogy teljesen lehetetlen, hogy a belügyminister ur a kulturális szempontokat is figyelembe vegye. De nemcsak a készültségi díjakat kell a munkásság szervezeteinek megfizetniök a záróra meghosszabbitása alkalmával, amely összegbe ez belekerül és amit meg is lehet érteni; nem a túlórázó rendőrök és külön szolgálatot teljesítő rendőrtisztviselők munkáját fizetik meg, hanem minden egyes alkalommal arra kötelezik őket, hogy a rendőri segélyalapra, nyugdíjalapra fizessenek be bizonyos összegeket, sőt arra is kötelezik őket, hogy bizonyos összegeket a diáksegélyakcióra is fizessenek. (Esztergályos János : Sőt vacsorát is esznek a rendező-bizottság költségére!) Régebben a Horthy-alapra való hivatkozással zsarolták végig ezeket a szakszervezeteket, most pedig, minthogy ez a zsarolási alap megszűnt, uj zsarolási alapot teremtettek s ez: a rendőri segélyalap és a diáksegélyalap» Hogy mi köze a szakszervezetekben megjelenő munkásságnak a rendőri segélyalaphoz, vagy hogy miért járuljanak hozzá kényszer folytán a diáksegélyalapok létesítéséhez, azt én józan ésszel megérteni nem tudom. Egy további kérdés, amelyet érinteni kívánok, . évi március hó 19-én, szerdán. a minister urnák az az eljárása, amelyet a névma gyarositások kérdésében gyakorlatba vett. A háborút megelőzőleg, de a háború alatt is Magyarországon, az akkori felbuzdulás idején valóságos agitáció indult meg, hogy azok az állampolgárok, akiknek idegen hangzású nevük van, magyarosítsák meg nevüket. Ilyen akciókat indítottak — szerintem nagyon helyesen — a középiskolákban a tanárok, akik valósággal rábeszélték a középiskolába járó ifjúságot, hogy szüleiket vegyék rá, hogy nevüket magyarosítsák meg és magyar névvel kerüljenek az életbe. De ugyanezt láttuk a katonaságnál is. A katonaságnál is kezdeményeztek akciót, melynek célja az volt, hogy a névmagyarosítás kérdését valahogyan keresztül vigyék. Most azonban az a helyzet, hogy a belügyminister ur az ő reakciós gondolkozásának megfelelően teljesen szakított a korábbi gyakorlattal és ma már ilyen névmagyarositási engedélyeket egyáltalán nem adnak, vagy ha adnak, a megadottak között egyetlen izben sem szerepel munkás, sem pedig zsidó vallású állampolgár. (EUenmondások jobbfelöl.) Rengeteg adat áll rendelkezésemre az ilyen visszautasított panaszokat illetőleg, de csak két dolgot kívánok itt megemliteni, mely jellemző arra a szellemre, amely most a belügyministeriumban van. Az egyik ilyen kérelmező az Országos Magyar Királyi Zeneművészeti Főiskola kitűnő, tehetséges növendéke volt. Ez a kitűnő ós tehetséges növendék — amihez nem is kell külön kommentárt fűzni, mert aki a zeneakadémiára, mint tanuló felvétetik, az magától értetődően kiváló képesítésű egyén — kérelmezte nevének megmagyarositását azért, mert nagy karrier előtt áll s az volt az óhaja, hogy ha külföldre megy hangversenyeket adni, ott a nevével is demonstrálja, hogy magyar. Kérvényét azonban a belügyminister ur ismételten visszautasította és semmiféle olyan indokot nem talált, amely alkalmas lett volna a névmagyarosítás kieszközlésére. De itt van egy másik eset is. A belügyminister ur engedélyezte a névmagyarosítást. Kezeim között van a belügyminister engedélyező leiratának száma, és pedig 161.592/1923. Itt az a furcsa dolog történt, hogy ez a névmagyarositási kérelem valahogy mégis keresztülment a belügyminister ur rostáján, az illető meg is kapta a végzést, de valahogy elsikkadt ez a végzés akkor, amikor nyomdába adták a hivatalos lapban való leközlés végett; onnét visszavonták, ugy hogy ma sem tudja idegen hangzású nevét a már engedélyezett magyar hangzású névvel felcserélni. A belügyminister ur ezt egészen komolyan teszi akkor, amikor feltűnt neki, hogy a mulatók helyiségei idegen hangzású neveket viselnek. Az fájt a belügyminister urnák, hogy a mulatók idegen felírású címeket használnak s amikor ezeket nem kívánták megmagyarositani, rájuk kényszeritette a magyar hangzású neveket. Ugy látszik, tetszik a belügyminister urnák, hogy a Parisien Grill helyett Párisi Kalitkát olvas a hirdetési oszlopokon (Élénk derültség a bal- és a szélsőbaloldalon.), ellenben azoknak az állampolgároknak, akik hazafias érzésüktől indíttatva kívánják nevüket megmagyarositani, ehhez a névmagyarosításhoz a belügyminister ur engedélyt nem ad. Ezek apró, kicsiny tűszurások, amelyekkel a belügyminister ur bosszantja az állampolgárokat, de jellemző arra a szellemre, amelyet a belügyminister ur meghonosított. (Zsirkay János : Épen elég Rákóczi Salamon van már ! — Esztergályos János : Nem lesz többé Seiffensteinerből Zsirkay ! — Élénk derültség a bal- és szélsőbaloldalon. — Zsirkay János: Szeretnék, ha az lenne! Hál'