Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-258

3Ä4 A nemzetgyűlés 258. ülése W24. évi március hó 19-én, szerdán. mondotta ezekre a politikusokra, hogy ezek baromorvosok. (Gr, Hoyos Miksa : Ezt mindennap elmondják! — Meskó Zoltán: Az igazság mindennap igazság!) A ministerelnök ur és vele együtt a kormány azt mondta, hogy az a recept, amelyet ezek a politikusok ajánlottak, a baromorvosok receptje. És mi történt! Eltelt néhány hónap, és az a ministerelnök és kormány, aki, illetve amely néhány hónappal ezelőtt baromorvosoknak titulálta ezeket az ellenzéki férfiakat, receptjüket pedig baromorvosi receptnek nevezte . . . (Meskó Zoltán: Bevették az orvosságot és hozták a javaslatot! — Neubauer Ferenc: Régi közmondás: .Quod licet...« Nem akarom folytatni! — Varsányi Gábor: Mondják csak ki: Quod licet Jovi, non licet bovi! — Propper Sándor: Lehet az fordítva is!) T. képviselőtársam, ez a »Quod licet« kezdetű hasonlat megengedhető gyermekeknél, megengedhető diákoknál, de nem engedhető meg a magyar politikában. Mert, igen t. képviselőtársam, milyen véleménye legyen a külföldnek arról a kormányról, amely tegnapelőtt még bolondgombának nevezte azt, amit ma sokkal súlyosabb viszonyok között maga hoz a nemzetgyűlés elé. Ez az egyik tény, melynél fogva a kormánynak nem lett volna szabad ezzel a javaslattal idejönnie. A másik tény, amely még ennél is súlyosabb, a külföldi és a belföldi kölesönre vonatkozik. Az igen t. ministerelnök ur a múlt évben itt a nemzetgyűlésen tartott és a külföldi kölcsönt megindokoló beszédében határozottan és precízen leszögezte, hogy ezt a nemzetet, ennek az országnak a közgazdaságát pedig kizárólag a külföldi kölesönnel lehet talpraállitani. A ministerelnök ur kijelentette itt a nemzetgyűlés előtt, hogy a nemzet elment már az áldozatkészség legmesszebbmenő határáig és ennek következtében ez a nemzet képtelen további terheket viselni, egyedüli remédium tehát a külföldi kölcsön. Néhány hónappal később az a ministerelnök, aki a gazdasági szanálás egyetlen remédiumát a külföldi kölcsönben látta, idejön egy súlyos, igazságtalan belföldi kölcsönnel, egy súlyos adóztatással, sőt tovább megy : megcáfolva önmagát, megcáfolva kijelentéseit, ténykedéseit és alkotásait, azt mondja, hogy most már pedig az ország talpraáUitásának és gazdasági terheinek oroszlánrészét magunknak kell viselnünk. Mit igazol ez a két faktum? Azt igazolja, hogy a magyar kormánynak abszolúte nincsen egy koncepciós, előrelátó, átgondolt pronammja; kapkodó, fejetlen programmja van, ma ilyen, holnap olyan, ma ellentmond annak, amit liegnap állapított meg, holnap pedig ellent fog mondani annak, amit ma állapított meg. De igazol még egyebet is ez a két súlyos tény. Igazolja azt, hogy a magyar kormánynak mellékes az, hogy homlokegyenest ellentmondó gondolatokat valósit meg, homlokegyenest ellenkező cselekedeteket végez ; bizonyítja azt, hogy a magyar kormány előtt egyetlen egy cél lebeg: mindenféle módon, a legnagyobb kontroverziák révén is megtartani a hatalmat és kormányon maradni. Tanulmányozva a régi országgyűlés politikáját, tanulmányozva az elmúlt idők parlamenti felfogásait és szokásait, megállapiflottam, hogy ha nem is a ministerelnök, hanem egy minister nem ilyen kardinális kérdésekben, hanem sokkal kisebb kérdésekben tévedett, levonta ennek konzekvenciáját és otthagyta helyét. És ma ilyen óriási kérdésekben az egyik baklövést a másik után követi el a kormány, a kormányelnök pedig továbbra is nyugodtan a helyén marad s a többség egyszerűen megy utána; egyáltalán nem csinálnak a dologból lelkiismereti kérdést. (Mozgás jobbfelől) Ezeknek a tényeknek a leszögezése és megállapítása után, rátérve az előttünk fekvő törvényjavaslatra, mindenekelőtt a*nnak a kérdésnek a vizsgálatába bocsátkozom, vájjon azoknak a bajoknak az orvoslására, amely bajok ellen ez a törvényjavaslat beterjesztetett, orvosság-e az valóban vagy pedig- csak egyszerű kuruzslás, épen ugy, mint a kormánynak számos egyéb alkotása. (Meskó Zoltán: Ha még kiiruzslás lenne!) Azt hiszem, hogy ebben a. kérdésben a nemzetgyűlés valamennyi tagja egyetért. Azt hiszem, hogy a nemzetgyűlés minden tagja és az egész ország tudomást szerzett az elmúlt négy hét alatt — amióta ez a törvényjavaslat rendeletileg életbelópitettetett — arról, hogy soha még kormányintézkedés, kormánykoncepció olyan csúfosan meg nem bukott, olyan csúfos kudarcot nem vallott, mint ez a javaslat, illetőleg ez a rendelet. Az elmúlt négy hét alatt kiderült az, bogy ez a koronajavitó intézkedés olyan hatásokat váltott ki, hogy az elmúlt négy hét alatt a magyar korona nem kevesebbel, mint 32 ponttal csökkent, aminek következtében 32 ponttal emelkedett a drágaság. (Erdélyi Aladár: És enélkül esetleg mennyivel? Ezt tessék megmondani!) Igen t. képviselőtársam, azért hozták ezt a törvényjavaslatot és ezt a rendeletet, hogy stabilizálják a koronát, meggátolják a korona romlását. (Lendvai István : Gátszakadás történt — Meskó Zoltán : A sok beszéd után megjavul a korona, máskép nem ; elszégyelli magát és megjavul !) Kérem, igen t. képviselőtársam, ha önök igy tudták és igy tudják megjavítani a magyar koronát, hogy négy het alatt 32—40 százalékkal csökkent, amennyire a legkatasztrofálisabb időkben sem csökkent, ez annyit jelent, hogy a kormánynak ez a koncepciója, ez a törvényjavaslata és ez a kibocsátott rendelete megbukott. Ami a leghumorosa»bb a dologban, ami kormányintézkedéssel talán még soha meg nem történt, az, hogy a kontrollját, ennek a kormányintézkedésnek helytelenségét maga a kormány statuálta a takarékkoronával. A takarékkorona ugyanis egy darabig pontosan mutatta, szeizmográfszerüen, finoman érzékeltette azt, hogy a magyar korona naponként hány százalékkal romlott, A magyar publikum tehát a kormány által statuált takarékkorona utján konstatálta ezt mindaddig, amíg a magyar kormány rá nem jött arra, hogy ez baj, ez veszedelmet jelent az országban. Akkor azután egy salto mortaléval, amikor 132-n kellett volna hogy legyen a magyar korona, visszacsinálta a magyar koronát 114-re, megkárosítván ismét egy csomó exisztenciát és busás jövedelmet biztosítván ismét bizonyos vállalatoknak és pénzintézeteknek. Azt hiszem, Rassay t. képviselőtársam ezt tegnap plauzibilissé tette, bebizonyította, igazolta; ez után egy normális körülmények közöt élő országban, egy józanul gondolkozó, alkotmányos kormánynak egyetlen kötelessége lett volna : lát tényeket, látva, hogy az egész takarékkorona koncepciója megbukott, látva, hogy óriási károkat okoz, látva, hogy a spekulációnak épen tárt kaput nyit, visszavonni a rendeletet, megszüntetni az egész dolgot. 1 De ugy vagyunk most a magyar kormány-