Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-257

À nemzetgyűlés 257. ülése 1924. évi március hú 18-án, kedden. 371 iisokat osztogattak volna, nem volt eset arra, hogy az a nyakas, kemény, párducbőrben járó magyar nemesség, amely ezer esztendőn keresztül az ország kormányzását és gyeplőjét szilárdan kezében tartotta, ellenségei közül hozott volna ide pápákat, tanácsadókat és azoktól kért volna szakvéleményt, hogy miképen lehet az országot megerősíteni, pénzügyileg és gazdaságilag erősebbé tenni. Ezt nagyon szomorúnak, dekadenciának és az ország szerencsétlenségének tartom. Épen az a kormánynak a nagy hibája, hogy most az ország gazdasági felépítését tisztán és kizárólag csak a külföldi kölcsön gondolatához, ehhez a labilis külföldi kölcsönhöz kötötte, semmi más remediumról nem gondoskodott és odáig juttatta ezt a nemzetet, hogy most már nem is akar másképen gondoskodni magáról. (Gr. Hoyos Miksa: Nem is tud másképen ! Hát hogyan lehet, mondja meg!) Megteszem. (Dénes István : Maga Bethlen megcáfolta már. Azt mondta, mi kell hogy viseljük a teher oroszlánrészét.) Mi másfél éven keresztül egyebet sem tettünk a parlamentben és a sajtóban, mint állandóan azt magyaráztuk és fejtegettük, hogy miképen lehet ezt az országot külföldi segítség nélkül talpraállitani. (Gr. Hoyos Miksa : Nem lehet.) Hoyos t. képviselőtársam ezt nagyon jól tudja. Ö azt monja, hogy nem lehet. De sajnálom, hogy kételkednem kell benne ! (Dénes István : Progresszív adózás kell !) Aki gazdasági intézmények élén áll, az tudja, hogy az a 25Ü millió aranyfrank segítség, amelyet juttatnak, de amely még mindig nincs itt és nem tudjuk, hogy mikor fog megérkezni, olyan kicsi összeg, hogy kételkedem benne, hogy ezzel Magyarországot talpra tudnák állítani. Ez olyan kis segítség, hogyha pl. megszorítanák azt az öt nagy bankot, amelynek pénzügyi viszonyait a képviselő ur jobban ismeri, mint én, akkor sokkal több jó valutát és jó devizát tudnának juttatni ennek a kormánynak, amellyel lábra tudná állítani az országot és nem adná oda az ország függetlenségét és vezetését ellenséges államok megbizottainak. Épen a mai újságokban van Nincsics szerb külügyminister ur nyilatkozata. (Dénes István: Nagyon érdekes nyilatkozat, képviselő ur!) Tiltakozunk az ellen, hogy a magyar nemzetbe be akarják szuggerálni azt a gondolatot és azt a hamis látszatot, hogy Magyarországot máskép nem lehet talpraállitani, mint külföldi kölcsönnel. Ez tévedés. (Zaj. Halljak! Halljuk! — Dénes István: Szerencsétlenség, nem tévedés!) A mai lapok közlik Nincsics szerb külügyminister nyilatkozatát. (Zaj a jobboldalon.) Nekünk nemcsak a mi ministereinket kell meghallgatnunk. A ministerelnök ur külföldön hivatalosan képviselte az országot és amikor a külfölddel áll szemben, akkor mi sem mint ellenzéki képviselők állunk vele szemben, hanem ugy tekintjük, mint aki bennünket is képvisel, ennélfogva nem gáncsolni akarjuk, hanem ellenkezőleg, támogatni. Mikor azonban ezt a felfogást valljuk, hogy minden segítséget meg kell adnunk neki, amikor a külfölddel áll szemben, akkor feltétlenül el kell olvasnunk azt is, amit Benes és Nincsics és a többiek mondanak ugyanarról a tárgyról. Ebből a három vagy négy előadásból azután meg tudjuk állapi tani, (Dénes István: Hogy mi a valóság!) hogy a tanácskozásokon tényleg mi történt. (Zaj a jobboldalon.) Mindenki elfogult természetesen pártszempontból is, de ezenkívül abból a szempontból is, hogy azokról a kérdésekről, amelyeket nem sikerült kellemesen, a maga céljainak megfelelően jól elintéznie, lehetőleg hallgat. Ezek után bátor leszek felolvasni Nincsics szerb külügyminister ur nyilatkozatát. (Perlaki György: Halljuk a kibontaNAPLÓ XXI. kozási programmot! — Dénes István: A Nincsicsféle nyilatkozatot ! — Barthos Andor : Először a kibontakozási programmot ! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Kiss Menyhért : A kibontakozási programmot t. képviselőtársaim már hallották Eckhardt Tibortól, Beck Lajostól és majd tőlem is fognak hallani néhány gondolatot. Megtaláljuk a szerb külügyminister ur expozéjában azokat az okokat is, amelynek részük volt abban, hogy a magyar gazdasági helyzet leromlott (olvassa): »A szerb külügyminister adatai szerint ugyanis Magyarország állatjóvátétel címén eddig háromezer lovat. 6400 szarvasmarhát, 5000 juhot és kecskét szállított, 1923 március közepéig pedig (Dénes István: Ki tudott erről Magyarországon 1 És milyen pénzen vették ezeket 1 — Zaj a jobboldalon. — Dénes Isván : Letagadták az ország előtt ! — Erdélyi Aladár: Vannak ingyen is ! — Dénes István : És esküdöztek, hogy nem fizetünk jóvátételt !) munkanaponként száz vagon szenet szállított Szerbia számára. 1926 szeptember 12-ig pedig munkanaponként 880 tonna szenet köteles Szerbia számára kiszolgáltatni. Ezzel azonban a jóvátételi számlára történő törlesztések még nem merültek ki. Magyarországnak még köteleznie kellett magát az 1923 november 8-án kötött egyezményben arra, hogy 230.000 aranymárkát fizet anyagokban Szerbia számára. (Dénes István: Csekélység!) — Csekélység. — Magyarországnak ezzel a 230.000 aranymárkával való ujabb megterhelése közvetlenül a külföldi kölcsönről való döntés előtt történt meg. A szerb követelések azonban korántsem értek véget ennél a pontnál, mert a február 3-án a magyar kormánynyal kötött megegyezés szerint Magyarországnak köteleznie kell magát arra, hogy 1926 szeptember 13-tól további 880 tonna szenet szállít munkanaponként, ezenkívül vissza kell adnia a kragujeváei arzenál felszerelésének anyagát. Végezetül vasúti anyagokat kell szálliíania több, mint 17 millió aranykoronát kitevő összeg erejéig. (Zaj. Halljuk ! Halljuk ! — Erdélyi Aladár: Jó lesz elolvasni a naplót!) Mindezek a kötelezettségek tehát a külföldi kölcsönbe kapcsolódnak. Látjuk, hogy végig az egész vonalon a kisentente a maga akaratát érvényesitette és keresztül tudta vinni. Mindezeken felül a kisentente, mint Nincsics nyilatkozatából kiderül, arról is gondoskodott, hogy Magyarország katonai ellenőrzésére megfelelő befolyással legyen. Mint nagy eredményt könyvelte el Nincsics Szerbia számára azt, hogy Magyarország a Millerand kísérőlevél kapcsán jelentős területi engedményeket kivánt^ többek között a Murán túli vidék visszacsatolását. Ezt a kivánságot azonban a nagykövetek tanácsa elutasította. Látnivaló tehát mindebből, hogy a kisentente minden követelését meg tudta valósítani, ezzel szemben pedig Magyarország teljesen háttérbe szorult. (Dénes István: És ez csak Szerbiáé! Majd most jön még a román feltételek leleplezése! — Barthos Andor: Tudja Dénes képviselő ur, hogy ez alku tárgya volt! — Dénes István: Ilyen súlyos feltételeket nem vállalok, mert nem birja el az ország! — Zaj. — Patacsi Dénes: Németország sem vállalta és mit csináltak a Ruhr-vidékkel! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Kiss Menyhért: T. Nemzetgyűlés! Itt több képviselő ur kijelentette azt, hogy a kormány részéről a kisentente számára fizetések nem történnek. Itt olvashattuk, hogy nem is egy és nem kis fizetés történik, hanem évek óta állandóan igen jelentékeny naturáliák, természetbeni dolgok számittatnak. (Zaj a jobboldalon. - Pataesi Dénes: És ha Baranyát és a szénbányákat le-