Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-257

»72 À nemzei gyűlés 257. ülése 1924. évi március hó 18-án, kedden. foglalják, valamint a Dráva vidékét, az nem fáj önnek? — Zaj és ellenmondások a szélsőbaloldalon.) Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársain felszólította a kormányt, hogy mivel a magyar és a nérnet sajtóban is elterjedt az a hír, hogy a ministerelnök ur azt az utasitástadta arománokkal tárgyaló bizottságunknak, hogy engedje el azokat az összegeket, amelyeknek erejéig a magyar állam igényt támaszt Komániával szemben azokért a tárgyakért, amelyeket a románok elvittek tőlünk, (Lendvai István: Elraboltak Î) azaz elraboltak és azokért a károkért, amelyeket a román megszállás idején okoztak, nyilatkozzék, hogy ez megfelel-e a valóságnak. Vártuk az igen t. ministerelnök ur kijelentését, amellyel megcáfolta volna ezt, vártuk, hogy a ministerelnök ur ugy is. mint erdélyi ember kijelentse, hogy ez nem történt meg, hogy nem mondott le a románok javára ezekről a magyar követelésekről, vagy amennyiben ez mégis megtörtént és valamilyen okból valóban lemondott ezekről, meg kellett volna jelölni az okot, miért mondott le, (Egy hang a jobboldalon; Megmondta!) hogy a magyar közvélemény megnyugodhassak abban, hogy azokért az óriási károkért valami kárpótlás mégis jut Magyarországnak. (Lendvai István: Méltóságán alulinak tartotta, hogy nyilatkozzék, mint a Garami-féle ügyben. — Zaj. — Dénes István: Nagyon szép dolgok fognak még kisülni e kérdés körül!) Eckhardt Tibor t. képviselőtársam beszéde elhangzott. Itt méltóztattak lenni és igy emlékezbetnek rá, hogy a túloldalt is rendkivüi meghatotta az ő beszéde, mondhatnám, komoran és megilletődve hallgatták ezeket az adatokat, amelyeknek hitelességét senki kétségbe nem vonta. A kormány részéről azonban senki a világon, elsősorban maga a ministerelnök ur fel nem állott és sem meg nem cáfolta ezeket az adatokat, sem azt nem jelentette ki, hogy ez a dolog megtörtént és ő valóban lemondott Magyarországnak erről a követeléséről Romániával szemben. A parlamentnek épen az a legfőbb rendeltetése, hogy ezeket a kérdéseket szellőztesse és a kormányt rábírja arra, hogy az ilyen kérdésekről nyilatkozzék és megnyugtassa a közvéleményt. Nagyon sokan vannak itt, akik annak idején, amikor a románok elvonultak, pl. Szegedről Budapestre utaztak és látták, hogy Szegedtől Budapestig az egész vonalon a vasúti vonalat a vagonok ezrei és ezrei boritották, s ezek a vagonok tele voltak rakva gépekkel, szerszámokkal és mindenféle lopott holmival, (Lendvai István : Telefonokkal!) amelyeket a román katonák öszszegyüjtöttek és hazaszállitottak. Erdélyből jött rokonainktól és barátainktól hallottuk, hogy ezek a lopott holmik, amelyeket elszállítottak, értékes lokomotivok, gépek, géprészek és egyebek ott rozsdásodtak a vasút mentén jobbról és balról. Még ők maguk sem használták fel tehát ezeket, talán nem is értettek ezeknek használatához, de mégis elvitték, hogy ezzel kárt okozzanak Magyarországnak. Eckhardt Tibor képviselőtársam pontos' számokban is kifejezte, hogy mekkora ennek a kárnak az összege Magyarországnak 1920-ban még értékes pénzében, de a kormány részéről még mindig nem hangzott el megnyugtató kijelentés, amelyet pedig az ország nagyon elvárt volna ebben az időpontban, amikor ilyen fontos törvényjavaslatot tárgyalunk, amely mélyen belenyúl minden ember zsebébe. (Lendvai István: Nem mindegyikébe! A spekulánsokéba nem!) Amikor a vita megkezdődött, Temesváry képviselő ur, az előadó, átjött ide és azt mondta, hogy rövid vitát rendezzünk, mert a kormány hajlandó bizonyos minimumot megállapitani. Ebben a gondolatban mentünk haza a kerületünkbe és vártuk a 12-es bizottság határozatát, amelyet — reméltük — elfogadtat a kormánnyal s olyan minimumot állapitanak meg, melyen aluli jövedelemmel és vagyonnal biró polgárok kivétetnek a kényszerkölcsön fizetése alól. Azon a napon, amikor a képviselő ur átjött ide és kapacitált bennünket, két Ganz-gyári magántisztviselő keresett fel, akik hozták a fizetési meghagyásokat. Elmondották, hogy most emelték fel a fizetésüket havi egy millió koronára és már az első napon kapták a fizetési meghagyást arról, hogy 300.000 korona kényszerkölcsönt kell március 10-éig befizetniük. (Felkiáltások a jobboldalon: Es lehetetlen! Tévedés.) Rendkivüi meglepett bennünket, hogy ha a kormány és pártja meg akart győzni bennünket arról, hogy ne rendezzünk hosszú vitát és kevés kritika után engedjük át a javaslatot s ebben a tekintetben egyes ellenzéki képviselőkkel tárgyalásokat is folytatott, hogyan tudja az igen t. párt lelkiismeretével összeegyeztetni, hogy ugyanakkor, amikor ezt tőlünk kérik/ az összes fizetési meghagyások országszerte kimennek és a fizetési meghagyásokban közlik a felekkel ezeket az öszszegeket. Ezzel olyan ribilliót, olyan félelmet és zavart támasztottak országszerte a lakosságban, hogy azt most eléggé nem is ecsetelhetem. Csak felszólítom az igen t. túloldali képviselőtársaimat ; méltóztassanak ők is elmenni a kerületeikbe és a csizmadiamestertől kezdve a cselédig mindenkit megkérdezni, aki a fizetési meghagyását megkapta, hogy mi a véleménye a kényszerkölcsönről. (Zaj.) Ezek a kisemberek meg fogják mondani l véleményüket s ezek rendkivüi érdekesek lesznek, inert cifra és jóizü vélemények lesznek, olyanok, hogy az igen t. képviselő urak csak átírásban fogják azokat közölhetni. (Zaj jobbfelől.) Ebben az időben, amikor ezt a rendkivüi fontos törvényjavaslatot tárgyaljuk, szükséges volna a pénzügyminister jelenléte. De mi történik ? Az, hogy már több hét óta üresedésben van a pénzügyministeri szék és még mindig nincs olyan előrelátó államférfiú, aki elvállalná a magyar pénzügyek vitelét, akitől felvilágosítást kérhetnénk s akinek észrevételeinket megmondhatnék. Magam is több fellebbezést hoztam fel a kerületemből, melyeket az érdekeltek a kényszerkölcsönök ellen adtak be; tárgyaltam Walko minister úrral, aki ezidőszerint ellátja a pénzügyministeri teendőket, (Lendvai István: Alaposan ellátja!) de ő nem vette át a fellebbezéseket, hanem azt mondta, hogy berendelte ide Vargha államtitkár urat, ő majd napokon át itt fog tartózkodni a parlament egyik termében, mert rengeteg küldöttség jelentkezik, és olyan sok fellebbezés érkezik be országszerte mindenhonnan, hogy az államtitkár urnák állandóan itt kell tartózkodnia a parlament egyik .helyiségében. A lapokban megjelent egy megnyugtató hír, hogy a pénzügyministeri szék mégis gazdát talált. Porzsolt Kálmán és más magyar irók állandóan ugy tüntetik fel a magyar nemzetet, hogy ez a tehetségek hazája, ezzel szemben azonban ugylátszik, hogy pénzügyi tekintetben a magyar föld nem igen termel több zsenit, mert a magyar politikai élet kénytelen a régi politikai világba visszamenni és onnan hozni magával egy nagy egyéniséget, akitől a pénzügyek szanálását várja. (Zaj.) Ez a pénzügyi zseni pedig nem más, mint Lukács László volt pénzügyminister ur, (Lendvai István : Sóba áztatott Tutankhamen!) aki egyidőben ministerelnök is volt. Kijelentette, hogy csak abban az esetben