Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-257

A nemzetgyűlés 257. ülése 1924. hogy ezzel az egy gesztussal 1100 milliót adott oda a kartellnek óriási nagylelkűséggel a magyar állam. Ezzel az egy gesztussal többet, mint amennyit az egész évi termelésért a gazdák szereztek. 1100 millió korona az akkori koronában hihetetlen összeg volt. És a magyar állam nagylelkűsége odáig ment, hogs* ma sem tudjuk, mi történt a pénzzel és a cukorbizottság — mert még mindig ez kezelte ezt a dolgot — mit csinált vele. Hiszen ki is vonták az összes jutalékok kezelését a magyar állam ellenőrzése alól. A cukorbizottság tényleg dolgozott tovább s gazdálkodott ugy a cukorból befolyó jövedelemmel, ahogy neki jólesett. Érdekes volna tudni, hogy az 1920-ban és 1921-ben befolyt összegek kinek a kezén fordultak meg, hova folytak be, és hogy vájjon eljutottak-e oda, ahova rendeltetve voltak, a magyar államkincstárba. (Lendvai István: Sok mindent nem tud még a nemzet!) Voltam bátor felhívni a nemzetgyűlés figyelmét és rámutatni a multak bűneire, amikor a nagy kartellek, nagytrösztök csápjaikat kinyújtván, éreztetve, hogy itt szabad a vásár, hogy itt gazdálkodhatnak és garázdálkodhatnak tetszésük szerint, hihetetlenül meggazdagodtak a magyar nép munkájából és verejtékéből. De még mindig nem érkeztünk el oda, t hogy a nemzetgyűlés túlsó oldalán a kormánypárt részéről is önök felzúduljanak és kimondják a netovább í-ot. A nemzetgyűlés többségi pártja beletörődve abba a gondolatba, hogy teljes bizalommal viseltet a kormány iránt, teljesen rábízza magát, gazdálkodjék az ugy az állam, vagyonával, ahogyan akar. Mikor ilyen hihetetlen visszaélések fordulnak elő, nem akad egy hang, amely követelné az élet minden vonalán a legradikálisabb purifikációt. (Lendvai István: Ma semmi sem hihetetlen!) Ne csak a kisemberek bűneit stigmatizálja az állam, hanem álljon oda a nagybankokkal, a hatalmasokkal, a trösztökkel és kartellekkel szemben is. És ezek a kormánypárti kisgazdák nem tudják, hogy nem lehet büntetlenül visszaélni egy nemzet, egy tompult és fásult nemzet türelmével? Hivatkozom arra a sajnálatos nyugtalankodásra, amely az ország különböző részein észlelheti, amiker a sanyargatott nincsetlen és lerongyolódott tömeg, amely már képtelen a testi ruhát a maga számára megszerezni s nem tudja hova forduljon, a nihil karjaiba veti magát. Nem csoda. Hiszen ígértek neki mindent, ígértek kisgazda uralmat, keresztény uralmat, és jött helyette a legrettenetesebb, legkérlelhetetlenebb és legbűnösebb uralom, mellyel szemben a kormány teljesen tehetetlen. (Lendvai István : Miért !) Érzi már a korinány, hogy tehetetlen, hogy hasonlit egy kormányos nélküli sajkához, amelyet az ár vihet oda, ahova akar. Ennek a kormányzatnak nem volt ereje talpára állani a hatalmasokkal szemben, ez a kormány máról holnapra helyezkedett a valorizálatlan hitelről a valorizált hitelre, csak azért, hogy pozicióban maradjon, ez a kormány nem bírhatja a nemzet többségének bizalmát ! (Szijj Bálint : Nincs benne tüz !) Igen, igazsága van t. képviselőtársamnak, nincs benne tűz, az igazság tüze, (Lendvai István : És szíjat hasit a nemzet hátából !) és nincs benne a nemzet szeretetének igazi tüze. Igenis, nines benne tüz, hogy szeretettel és megértéssel intézné a magyarság tömegének, a népnek és az országnak, a sorsát azzal a szeretettel és szociális megértéssel, amellyel a forradalmak után a nép szenvedő sokaságával szemben tartozott. Sajnos, a nemzetgyűlés többsége és a kormányzat nem vonta le a forradalmak tanulságait. Sajnos, még mindig ugy van ebben az országban, hogy a szegény embert az ág is huzza, akivel senki nem törődik, legfeljebb az adókivető-bizottság. Járjuk csak a falvakat és nézzük meg, hogyan gondolkodik a magyar nép. évi már cru s hó 18-án, kedden. 36? Hivatkozom az én kerületemre. Beregben, amikor megjelent a kényszerkölesönre való felhivás, a szegény kisgazdák felhajtották a vásárosnaményi vásárra a tehenüket, el akarták adni értékes, nélkülözhetetlen jószágaikat, az utolsót is, csakhogy fizetési kötelességüknek eleget tegyenek. Azonban épen mivel a felhajtás nagy volt és a kereslet kevés, igy az árak, leszöktek és kénytelenek voltak visszahajtani jószágaikat, nem akarván azokat elkótyavetyélni. A. kisembereken a kényszerkölcsönt most záros határidőn belül be kell hajtani, mikoracukorkartell,a malmok, a nagybankok milliárdos sápot húztak az államtól. Kötelességünk odaállni a kisemberek érdekeinek védelmére. Meg vagyok róla győződve, hogy az ország öt nagy bankja a mellényzsebéből ki tudná fizetni azt a kényszerkölcsönt és azt a külföldi kölesönt, amelyet egy könnyelmű, felületes, hozzá nem értő, gyengekezü pénzügyi kormányzat akar behajtani az ország verejtékes munkával dolgozó népétől. (Ugy van! Ugy van! a balközépen.) Engedjék meg nekem, hogy akkor, amikor acukorkartellek öntudatos visszaélő politikájára és pénzügyi manipulációjára rámutatok, utaljak az ujabb időben előfordult csempészetekre is. Nem a szombathelyi textilcsempészetről beszélek most, hanem azokról, amelyekkel mindennap tele vannak az újságok hasábjai és amelyekkel kapcsolatban fantasztikus összegekről olvasunk. Azt olvassuk, hogy drága arany ékszereket csempésznek ki, az ország utolsó tartalékait, még pedig megvásárolt tisztviselők segítségével. (Zaj a balközépen.) Távol legyen tőlem, hogy egy pillanatig is védelmembe vegyem a bűnt bárkinek részéről és bármely oldalról követtessék is az el. Elitélem azokat a tisztviselőket, akik rávetik magukat erre a szegény magyar államra, amelyet ilyen szörnyű sorsra juttatott vezetőinek könynyelmű politikája s mint a piócák a testből a vért, ugy szívják ki az országból azt a kevés életerőt, ami még benne megmaradt; mondom, távol áll tőlem, hogy védelmembe vegyem azokat a tisztviselőket, akik eladják lelküket és meggyőződésüket. (Lendvaiűstván: Magasabb példákon okulva!) akik eszközül dobják oda magukat, hogy segítsenek még jobban tönkretenni, elpusztítani ezt az országot. (Kiss Menyhért: Eskütt ur és társai!) De ha a szegény nélkülöző, rosszul fizetett tisztviselő bűnbeesése és a gazdag milliárdos zsidó kereskedők cselvető gazsága között kell mérlegelnem és igazságot szolgáltatnom, nem lehetek annyira igazságtalan, hogy azt ne mondjam: Jaj azoknak a szegény tisztviselőknek, akik a megpróbáltatásban nem bizonyultak erőseknek, de még ezerszerte jajabb kell hogy legyen azon gazdagoknak, akik nem a mindennapi kenyérért vesztegettek, hanem azért, hogy még egy autóval, még egy palotával, még egy luxusvillával többjük legyen. (Ugy van! Ugy van! a balközépen.) Az igen tisztelt Nemzetgyűlés egyik oldaláról azt a tendenciózus beállítást látom, hogy mindig a magyar tisztviselői kart akarják áldozatul odadobni. Hát én is azt mondom, igenis vesszen, hulljon a féi'gese, mi sohasem fogjuk őket azért védeni és sohasem fogjuk mentségükül felhozni azt, hogy magyarok és keresztények, csupán azt mondjuk, hogy szegény kisemberek, akiknek bűnhődniök kell, mert visszaéltek hatalmukkal. Ugyanakkor azonban kérlelhetetlen szigorral kell hogy követeljük azt is, hogy a kormány ezerszeres szigorral sújtson büntető ostorával a nagyokra, a hatalmasokra, a milliárdokat szerző kufárokra és kereskedőkre és ne üljön le velük alkudozni, hogy mennyivel válthatják meg bűneiket. Vagyonvesztéssel sújtsa őket, mert ezek számára a gályarabság volna egyedüli méltó büntetés. (Lendvai István: Kár hogy hiába követeljük!) Azt valljuk,