Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-257

366 A nemzetgyűlés 257. ülése 1924 szellemű közbeszólásomra olyan jelző hangzott el, amelyhez igazán nem akarunk hozzászokni a nemzetgyűlésben. Hiába kért bocsánatot a mlnisterelnök ur ezért a kijelentéséért, de végtelenül jellemző, hogy mikor a nemzetgyűlési képviselők a Háznak ellenzéki oldalán elmondják ezt a szörnyű, katasztrofális igazságot, akkor akadhat egy minister, aki mellesleg magyar ministerelnök is, aki meggondolatlanul, uri nonchalance-szal odadobja, hogy: ostobaság, ahelyett hogy a dolog érdemére nézne, és arra a megállapitásra jutna, hogy igenis, katasztrofális könnyelműséggel kezeljük ezeket a kérdéseket, s hogy — fájdalom — a nagy bűnösökre tényleg nincs törvény Magyarországon. Hogy konkrét példával hozakodjam elő, csak egyre hivatkozom. Az 1920 : IV. te. szabaddá teszi a cukor forgalmát. Ezzel szemben az akkor még dolgozó cukor bizottság, amelynek ténykedésére még leszek bátor bővebben kitérni, kiadta az 5430. számú rendeletet, amely az 1920 : IV. te.-et hatályon kivül helyezi és azt mondja, hogy a cukor nem szabad, hanem annak árát a cukorbizottság fogja megállapítani. (Halász Móric : Törvényt nem lehet rendelettel hatályon kivül helyezni !) Épen ez a katasztrofális. Mindjárt fel fogom olvasni az illető ministeri tanácsos ur körlevelét, amely elrendeli, hogy továbbra is az ő utasításai szerint járjanak el az egyes hatóságok, noha ezeket a rendeleteket a törvény eltörölte. Ez a ministeri tanácsos nem más, mint Ullmann István min. tanácsos ur, akiről — azt hiszem — mindenki tudja, hogy a Magyar Általános Hitelbankhoz nemcsak érdekeltségi, de vérségi kötelék is fűzi. Mikor megjelent a törvény arról, hogy a cukor szabad és a cukor felett nem diszponálhat senki csak a pénzügyminister és a közélelmezési minister, akkor ő kiadta a 148.959. számú rendeletet, amely a következőképen szól (olvassa) : »Értesítem, hogy a f, évi október hó 8-án kelt 148.907. számú rendeletemmel a kincstári kárrészesedés beszedésével egyelőre továbbra is az eddig követett eljárás szerint a m. kir. cukorbizottságot bizom meg.« A ministerrel szemben egy ministeri tanácsos ! — »Utasítom ennélfogva, hogy nevezett bizottság fenti rendelet értelmében a cukorgyári ellenőrzéshez intézett felhívásnak mindenkor a legpontosabban és azonnal feleljen meg. Budapest, 1921 október 27-én. Dr. Ullmann s. k., ministeri tanácsos.« Ugyancsak Ereky volt képviselő ur interpellációjából idézem, hogy amikor a cukor árát 1920-ban 28 K-ban akarták megállapítani, ez az Ullman István ministeri tanácsos volt az, aki keresztülvitte, hogy ne 28 K legyen a cukor ára, hanem 40 korona. Ugyancsak Ullmann ministeri tanácsos közbenjárására köszönhető, hogy akkor, amikor Csehországból 17 K-ért, Olaszországból — azt hiszem — 22 K-ért kaphattunk volna olcsó cukrot, hiszen pár hónap alatt a belföldi cukor 80 koronára szökött fel, megakadályozta a behozatalt, azzal érvelvén, hogy nem akarják a magyar cukoripart válságba sodorni. (Zaj.) Az országot hermetikusan elzárták a cukorkartellek érdekében. Ha a cukorrépatermelőknek jutna ez a haszon, nem szólnék ellene semmit, mert a haszon egy óriási nagy társadalmi rétegnek jutna, amely dolgozik, verejtékezik érte ; lia jobb a cukorrépatermés, akkor többet kap, ha rosszabb a termés, akkor meg kevesebbet. A cukorgyár azonban az állammal szemben még azt is kikötötte —- 1920-ban 48 millió korona volt a költségvetésben előirányozva; ez a 48 millió akkor óriási pénz volt ~ hogy a cukorkartelleket kártalanítsa az állam, ha a cukrot nem tudnák évi 'március hó 18-án, kedden. jól értékesíteni. Akkor, amikor a cukorrépatermelő-gazdák ki vannak szolgáltatva a termés esélyeinek, az időjárás szeszélyeinek, nem törődik velük senki, akár van termésük, akár nincs termésük, vagy ha egész évi termésüket egyetlen egy fagy megsemmisíti, akkor a cukorkartell, amely voltaképen semmi rizikót nem vállal, kiköti magának az állammal szemben, hogy 48 millió koronát kap, hogy semmi körülmények között se legyen kára. A közvélemény felzúdulására, (Kiss Menyhért: Ki törődik a közvéleménnyel?) — 1920 ban még jobban törődtek a közvéleménnyel, t. képviselőtársam, — a kormány feloszlatta a cukorközpontot és a cukorügyek intézését a cukorbizottságra bizta, amelynek elnöke dr. Ullmann István péuzügyministeri tanácsos. (Zaj a balközépen. ~ Lendvai István: Csodálatos véletlen!) A bizottság a következőkből alakult: Paul Pál, helyettese, Jerobek Kálmán, a másik bizottsági tag ennek a Jerobeknek sógora. (Lendvai István: A sógorokat ismerjük a Ferenc Józsefintézetből!) Ez a cukorbizottság azért létesült, hogy a cukorelosztás kérdését szabályozza, hogy egy közbeeső szerve legyen annak az elosztásnak, amely a nagy gyártól a fogyasztókig juttatja a a termelt cukormennyiséget. (Lendvai István: Szegény fogyasztók! Mire a cukor odáig jut!) Hogy ezek a szervek cir. Ullmann István elnöklete alatt dolgoztak és hogy nem voltak rosszul dotálva, azt bizonyitja, hogy kikötöttek a cukor métermázsája után kezelési költségül akkor még nagy pénzt, 50 fillért, ami évi 20 milliót jelentett, akkor óriási összeget, úgyhogy ezek, mint állami tisztviselők, akkor havonta százezreket tettek zsebre az 50 fillérekből. Ezt még nem irigyelném tőlük, ha jól dolgoztak volna. Milliárdos üzleteket bonyolítottak le, s ha a magyar közönség érdekeit megvédték volna, akkor igazán nem sajnálnám tőlük azt az évi 20 milliót, amely akkor — ismétlen — óriási összeg volt, hiszen 3 centime volt a korona. De hogy ezek hogyan dolgoztak, azt a következő bizonyitja. Nemcsak a közvetítést bonyolították le, hanem maguk tényleg kereskedtek is a cukorral. Hogy a sok közül csak egyet említsek, a következő manipulációkat követték el. A cukorbizottságnak volt a Honvéd-utcában egy raktára. Akkor, amikor általános volt a panasz, hogy a fogyasztó nem juthat cukorhoz, a cukorbizottság naponta 16 vagon szállítmányt utalt ki magamagának a honvédutcai raktára számára. Tovább megyek. (Kiss Menyhért : A bizottság javára a saját raktárába ! — Lendvai István : Honvédelmi bizomány !) Akkor a cukornak az egyre növekvő cukorárak mellett 60 korona volt kilója. Egy hónap múlva 120 koronára ment fel az ára. A 60 koronás cukrot a cukorbizottság 120 koronával értékesítette. (Kiss Menyhért : Ilyen előrelátás !) 1920-ban az állami részesedés a cukor után 60 millióban volt megállapítva. A cukorgyárak a 60 milliót beszállították az államnak és az állam nem törődött többé a cukorral. A cukorárak azonban hihetetlenül szőkéitek a magasba és az állam nem tűrhette, hogy csak 60 milliót kapjon ebből az óriási, mainmutüzletből. Revízió alá vette tehát ezt a tételt és megállapította, — 1920-ban először — hogy minden kiló cukor után 73 korona lesz a kincstári részesedés. Az erre vonatkozó rendelet augusztusban jelent meg. 500.000 mm cukortermést számítva, ez akkor már milliárdokra menő jövedelem. (Kiss Menyhért: A kisgazdákat ez nem érdekli! — Szijj Bálint: Mi hallgatunk!) Noha a rendelet megjelent, amelynek értelmében 37 koronát kell kilónkint a cukorkartellnek az államkasszába befizetni, ezt a rendeletet ebben az évben nem hajtották végre, ügy-