Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-257

A nemzetgyűlés 257. ülése 1924 •vagyok a mélyen t nemzetgyűlés figyelmét felhívni egy cikkre, amely ebben az évben március 8-án a Magyarság című napilapban jelent meg, s amelynek címe: »A cukorkartel irányította a magyar korona megkontreminálását.« Ez a cikk, amelynek taglalására mindjárt bátor leszek rátérni, rámutat arra a gonosz munkára, amelyet a nagy kartelek — ebben az esetben a liszt- és a cukorkartel'— a magyar korona és a magyar közgazdasági élet ellen irányítottak. Bátor vagyok kijelenteni, hogy minden más államban — ha Montenegro független állani volna, talán ott is — 24 óra alatt ennek a cikknek olyan hatása lett volna, hogy a bűnösök, ezúttal a minden büntetésre méltó és hazaáruló nagy trösztök és kartelekkel szemben a legradikálisabban jártak volna el. (Patacsi Dénes: Tűzre vetették volna őket!) Igen, tűzre vetették volna. De ebben a tekintetben valami csodálatos érzéketlenséget vehetünk észre a kormányzat részéről, még pedig mindazokban az esetekben, ahol a magyar közgazdasági élet igazi érdekei ellen merényletek követtetnek el. Bátor vagyok utalni arra a felszólalásra, amely legutóbb Eckhardt igen t. képviselőtársam ajkáról hangzott el s amelyben adatszerűen felsorolta a nagybankok bűnös levelezéseit a magyar koronának kicsempészésére és aláaknázására vonatkozólag. Olyan döbbenetes igazságok és kétségbeejtő adatok hangzottak itt el, hogy joggal elvárta volna a nemzet, — merem mondani, hogy talán az egész magyarság egyetemessége — hogy ezzel a leleplezéssel szemben megmozdul a kormányzat büntető karja és sújt oda, ahova sújtania kell. S amikor megjelenik egy cikk a Magyarságban, — amely lapnak komolyságát, azt hiszem, még a legszélsőségesebb politikai ellenlábasok sem vonhatják kétségbe — amelyben számszerű adatokkal van bebizonyítva, hogy a magyar koronának aláaknázását az a cukorkartel intézte és vezette, amely a magyar jegyintézet jóvoltából milliárdos olcsó, valorizálatlan hitelhez jutott, (Lendvai István: Az a cukros kis jegyintézet!) mondom, amikor megjelenik egy ilyen cikk,^ akkor lefolyik három-négyszer huszonnégy óra és a büntető kar csak nem akar felemelkedni ugy, hogy tegnap megdöbbenve olvastam ugyancsak a Magyarságban, hogy egy magát megnevezni nem akaró magánember küldte be ezt az igazi tárgyilagossággal és színtiszta igazságf

al megirt cikket a magy. kir. ügyészséghez, érdve, hogy még erre a nagy döbbenetes igazságra sem szisszen fel az ügyészség és nem állítja bíróság elé azokat a hatalmasokat, akik milliárdos károkkal bénítják és nyomorítják meg a magyar pénzügyi és gazdasági helyzetet! (Lendvai István: Nem! Lesz belőle ujabb Esküttügy! Országot pusztítani, azt lehet nyugodtan!) Ebben a cikkben el van mondva a cukorkartel múlt évi gazdálkodása, el van mondva, hogy 80.000 vagon eukorrépa termett a múlt évben az országban, amelyből 11—12.000 vagon cukrot gyártottak. A gazdák ezért a cukorrépáért métermázsánként 15.000 koronát kaptak. A cukorkartell a 80.0000 vagon cukorrépa átvételéhez 80 milliárd hitelt kért a jegyintézettől, hogy a gazdákat kifizethesse. A jegyintézet, tekintettel arra, hogy nagy irgalmas szamaritánus érzéssel van eltelve minden nagy kartel és nagy érdekeltség iránt, a 80 milliárdos hitelt ki is utalta a eukorkartelnek. Erre mi történt? 1923 decemberében kifogyott a devizaközpont valutakészlete és fel akart venni Bécsben, azt hiszem, 500.000 angol font kölcsönt. Ekkor jelentkezik a cukorkartel és nem 500.000, hanem egy millió angol fontot ajánl fel. Álljunk meg egy szóra, mélyen t. Nemzetgyűlés. Nagyon szép, ha egy kartel, amely milliárdokat forgat, az állam szorultságát szivére vévén, segítségére évi március hó 18-án, kedden. 365 akar annak sietni, de előreboesátottaim hogy ugyanez a cukorkartel pár hónappal előbb a markát tartotta, hogy adjon neki a jegyintézet 80 milliárd hitelt. Ugyanez a cukorkartel most mint hitelező jelenik meg a színen és felajánl nem 500.000, hanem egy millió angol fontot. Nem tudom, van-e magyar ember, aki ezen a tételen ne akadna fenn, különösen, ha meggondoljuk azokat a feltételeket — mindjárt bátor leszek felolvasni — amelyeket a cukorkartell a jegyintézettel szemben támasztott. E feltételek szerint tekintettel arra, hogy a zürichi jegyzés teljesen fiktív, a cukorkartell az átvételi árfolyamot az arbitrázspapirok budapesti és bécsi tőzsdei jegyzése alapján kialakult arbitrázskoronaparitásban kívánta megszabni. A kormány, mivel szorult helyzetében nem tehetett mást, mivel sürgős segítségre volt szüksége, kénytelen volt elfogadni ezt a feltételt és belemenni abba, hogy ezúttal a koronát a zürichi jegyzéstől f üggetlenitve azon az árfolyamon vegye át a kölcsönzött fontokat, amely az arbitrázspapirok bécsi és budapesti tőzsdei jegyzése alapján kialakult arbitrázskorona-paritásnak felel meg. Abban a pillanatban, mikor az állam ezt a szerződést aláirta, megindult az attak Bécsben a magyar korona aláaknázására, mert így a cukorkartell sok milliárddal több jövedelmet tudott magának biztosítani a kölcsönnel, mint amenynyit elérhetett volna, ha az előbbi 50—60 százalékos különbség lett volna továbbra is a bécsi és a budapesti tőzsdei jegyzés között. E művelet által milliárdok vesztek el egyetlen egy pillanat alatt csak azért, hogy a cukorkartell a maga elhelyezett fontjait minél jobban kamatoztassa az állam számlájára. Kérdem, vájjon egészséges közgazdasági élet mellett lehetséges volna-e az, hogy az a cukorkartell, amely az állami jegyintézettől, mint mondottam, 8,18 és 24%-kal olcsón kapott milliárdokra menő előleget, három hónap múlva mint gazdasági hitelező akarja kisegiteni a magyar államot, de ugy, hogy szinte az utszéli támadó módjára revolverét mellének szegezi. (Lendvai István: A Rózsa Sándorok becsületesebbek voltak!) Kihasználja azt a helyzetet, amelybe a Devizaközpont oktalan módon jutott és azt mondja: olyan feltételek mellett veszed el tőlem az angol fontokat, amilyenek nem neked, hanem nekem tetszenek. Éppen ez a Kállay-féle politika átka és bűne, hogy meghizlalva ezeket a kartelleket, olyan hatalmakká tette, hogy teljes biztossággal és döntőleg szólhatnak bele a magyar pénzügyi és közgazdasági élet sorsába. (Reischl Richárd: Tűzre velük!) T. Nemzetgyűlés! A cukorkartell kérdésében vissza kell mennem régebbi időkre és 1920-tól kell rámutatnom azokra a láncolatos attakokra, amelyeket a cukorkartell exponensei indítottak a magyar pénzügyi helyzet ellen. Ebben a kérdésben engem ha nem is ezen a nemzetgyűlésen, de a múlt nemzetgyűlésen megelőztek, mert Ereky Károly 1920 október 20-án interpellációjában elmondotta, hogy minden pénzügyi politika és minden gazdasági tevékenység teljesen meddő addig, amíg államok keletkeznek az államban és míg a kartellek és nagybankok hatalmát le nem döntik. (Ugy van! a balközépen.) Ebben az interpellációban Ereky kimutatta azt az irtózatos bűnt, amelyet épen a cukorkartellek a magyar társadalom s a fogyasztóközönség rovására napnap után elkövettek. Hogy mennyire nem kötelezi a törvény ebben az országban a nagyokat, a hatalmasokat, annak jellemzéséül csak egyre utalok. (Lendvai István: A törvény nem kötelezi a gazembereket!) A múltkor a magyar ministerelnöki székből egy ilyen 54*