Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-257

A nemzetgyűlés 257. ülése 1924. nem aktuális, mert koronánk stabil, tehát nem szükséges valorizálni a hiteleket. Ekkor a volt pénzügyminister ur az ország legnagyobb veszedelmének tüntette fel a valorizációs hiteleket. De még bukása napján is délelőtt 12 órakor a nemzetgyűlés előtt azt mondta, hogy nem szükséges revokálnia politikájának egyetlen egy tettét sem. Azonosította magát politikájával és vállalta érte a felelősséget. De egy óra múlva a korona zuhanásának hatása alatt már kijelentette, hogy igenis át kell térni a valorizációs hitelekre. Ugyanekkor a ministerelnök ur kijelentette, hogy Kállay pénzügyminister úrral áll, vagy bukik. De már két óra múlva ő még állt és Kállay bukott. Hát becsületes politika mellett ilyen köpenyegforgatások előfordulhatnak?.., (Lendvai István: Politikai jellemtelenség!) Ha Kállay volt pénzügyminister feláll és azt mondja, hogy mint pénzügyi ember, nem azonosíthatom magamat a valorizáció kérdésével. Nekem ez a pénzügyi meglátásom, ez a meggyőződésem. A valorizált hitel olyan uj vágás, uj ut, amelyre én, mint szürke, bátortalan lelkű ember, akiben nincs semmiféle lendület — mert szegény emberben tényleg nincs semmiféle lendület— nem tudok, nem merek elmozdulni. Az volt és most is az a meggyőződésem, hogy a valorizációs hitelek még nagyobb katasztrófát hoznak az országra. De hogy most uj megoldások elé álíitott a kérlelhetetlen élet, tehát levonom a konzekvenciát és elhagyom a helyemet. (Lendvai István: Alkotmányos országban ez igy van!) Ha ezt tette volna, ez az egész országnak, az egész nemzetnek tiszteletét, sajnálkozását, jóindulatú részvétét biztototta volna a pénzügyminister iránt. Hiszen a felfogások különbözők. Hiszen én nem sajátítom ki magamnak 'a hazaszeretetet és fajszeretetet; tudom, hogy oda át is ép olyan becsületes, józan gondolkodású magyar emberek ülnek, mint az ellenzéken. Nem lehet a hazafiságot és hazaszeretetet az ellenzéknek monopolizálnia. Itt nézetek és vélemények vívják meg a maguk harcát; ha tehát Kállay pénzügyminister ur le vonta volna tévedéseinek és baklövéseinek konzekvenciáit s bevallotta volna, hogy rácáfolt az élet, akkor sajnálattal és részvéttel lettünk volna iránta. De amikor egy órán belül homlokegyenest ellenkező tételt vállal magára, mert a valorizálatlan hitelek széles mesgyéjéről könnyedén, gyönyörű mozdulattal, igazi salto mortáléval átugrott a valorizálatlan hitelek útjára és minden pirulás nélkül fogadkozott, hogy ezután csak valorizált hiteleket fog kiutalni, anélkül, hogy szükségét érezte volna annak, hogy mea culpázzon s megmondja, hogy pénzügyi politikájával a magyar nép tömegét fosztotta ki, mig a zsidó bankokat milliárdokhoz juttatta, (Ugy van! a balközépen.) akkor meg kell döbbennünk és el kell ismernünk, hogy olyan cinikusan, olyan közönnyel intézik itt az ország sorsát, hogy még egy kis, 8 holdas gazdaságot is több lelkiismerettel vezetnek, mint ma ezt az országot. Mert felteszem a kérdést: ha egy ispán valamely kisgadaságot rosszul kezel s ha beadja gazdájának a mérleget azzal, hogy: ennyi deficittel dolgozott, vájjon van-e joga annak a gazdának, ha egy csepp egészséges egoizmus él benne, azt mondani, hogy: én magát mégis itt tartom, mert önnel á'lok vagy bukom. A józan egoizmus azt az ispánt azonnal meneszti. Itt azonban az ország sorsáról van szó. (Erdélyi Aladár: Hátha jég verte el! — Lendvai István: Ez a kormány elemi csapás volt az országra, az biztosi) Mélyen t, képviselő ur, engedje meg, hogy kijelentsem: az ország egy pillanatig sem lehet kisérleti nyúl. Ne felejtse el, mélyen t. képviselőtársam, hogy az a politika, amelybe Kállay ' évi március hó 18-án, kedden. o61 szerencsétlen volt pénzügyministerünk bevezette az országot, illuzóriussá tesz minden szanálást. Amikor napról-napra ki vagyunk téve a legrettenetesebb gazdasági megrázkódtatásoknak, akkor o nem mondhatja, hogy tévedett. Igenis, a felelős ministerség, szerintem, azt jelenti, hogy felelősséggel tartozik a minister az ország egyetemének az ország sorsáért és mindazokért az intézkedésekért, amelyeket tett. Ha egy irodatiszt kezén csak egyetlenegy, könnyen pótolható okmány vész el tévedésből, fegyelmit akasztanak a nyakába, felfüggesztik, vizsgálatot indítanak ellene s a legjobb esetben nyugdíjazzák, de a legtöbbször elcsapják. Hát esak az országunk, nemzetünk, közvagyonunk, lehet préda, amellyel Kuhrfuseher-ek és hozzá nem értő emberek tetszésük szerint kísérleteznek. Nem mondhatják, hogy: leköszönök, elmegyek, s akkor már minden rendben van. Ez után a pénzügyi katasztrófa után, amelyet Kállay pénzügyministersége jelentett erre a szerencsétlen országra, még azt vindikálja magának, hogy Bethlen ministerelnök bizalmából felfelé bukjék, plein pouvoir-ral üljön be a pénzügyministeriumba s onnan vezesse tovább ennek a szerencsétlen országnak pénzügyi politikáját. Bármennyire is kióleződvék ebben az országban a pártpolitikai szempontok, minket fajvédőket igazán nem lehet azzal vádolni, hogy pártszempontok szerint Ítéljük meg az egyes törvényjavaslatokat. Ezt nem én mondom, hanem a kisgazdapárt hivatott képviselője, nagyatádi Szabó István jelentette ki bársonyszékéből a földreformnovella tárgyalása alkalmával, hogy ez az egyetlen ellenzéki párt, amely következetes volt önmagához és programmjához. A fajvédők csoportja volt az, amely nem szólalt fel a javaslat ellen, csak azért, mert a kormánypárt terjesztette be a javaslatot, nem. Megszavaztuk, mert igenis, program murik ban van a földreform-becsületes megoldása, levontuk a konzekvenciákat és nemhogy hátráltatni akartuk volna ennek az életbevágó kérdésnek megoldását, hanem minden téren elő akartuk azt mozdítani. Ha mi ilyen tárgyilagosak tudunk és akarunk lenni épen azért, mert azt a fajt akarjuk szolgálni, amely bennünket ide küldött érdekeink megvédésére, joggal elvárhatjuk, hogy ne elmebetegeknek és baromorvosoknak nevezzenek bennünket azért, amit egy év óta hirdettünk és amit ők most magukévá téve, egyszerűen napirendre térnek botlásuk felett és rátámaszkodnak arra a. pártra, melyet ők épen a keresztény kisgazdatársadalom érdekében hívtak össze, arra a jól fegyelmezett pártra, amelynek drilljében, pártfegyelmében rendületlenül bíznak. Meg lévén győződve, hogy nem hozhatnak ide olyan javaslatot, amely pozíciójukat megrendítené, kiadták a kommandót s a párt a kommandó szerint szavaz. (Renczes János: Kommandót nem ismerünk! - Lendvai István: Sokszor nem is ismerik a kommandót, csak követik. Azután mondják meg, hogy mit parancsoltak. — Zaj!) Mi sem áll tőlünk távolabb, minthogy megbontsuk azt a szent egységet, amely odaát honol s amely olyan gyönyörű alapzatul szolgál Bethlen miniszter ur szomorú rezsimjéhez. Nekünk nincsenek kicsinyes céljaink; célunk egyedül és kizárólag az, hogy a többséget meggyőzzük arról, hogy ezt a pénzügyi politikát, akár Kállay képviseli, akár nem, végrevalahára meg kell szüntetni s a pénzügyi politika egyetlenegy szempontul azt tűzze ki magának, amit követni hivatva van és kötelessége: a magyar tömegeknek, a magyar dolgozók sokaságának gazdasági talpraállitását és megerősítését. Akárki képviselje ezt a gondolatot, akár ab-