Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-255
A nemzetgyűlés 255. ülése 1924. évi március hó 13-án, csütörtökön. 297 telt a nagybanknak, a nagybank a cukorgyárnak, a cukorgyár tovább a gazdának. Itt máris két közbeiktatott faktor szerepelt. (Ugy van! Ugy van!) Majdnem minden esetben *3—4—5 ilyen közbeiktatott faktor volt, amelyek — nagyon jól tudjuk, hogy a bankok rezsiköltségükre, satöbbire hivatkozva, mennyivel emelik a. százalékot — mind drágították a hitelt, hiszen, mint előbb voltam bátor emliteni, minden bank lényegesen nagyobb pótlékot vetett a kamatra, mint békeidőben, ugvhogv enorniisau magas, 80—100 százalékos hitelek jöttek létre, amelyek valóban jogos panaszok tárgyai lehetnek. (Ugy van! jobbfelől.) Ezeket a bajokat a kormány szanálni akarja. Méltóztatnak jól tudni, a körzeti hitelszövetkezetek megkezdték működésüket, de ha szabad szerény kritikát gyakorolnom, megállapíthatom azt, hogy ezek a körzeti hitelszervezetek nem váltak be. (Ugy van! jobb/elől.) Nem váltak be pedig véleményem szerint azért, mert az Ohk., ez a különben igazán kitűnő intézmény, a kisemberek intézménye, a kisemberekkel volt érintkezésben és a nagy agráriusok bizonyos tartózkodást tanúsítottak vele szemben. Ennek azt hiszem, azt volt az oka, hogy ezektől a nagyobb agráriusoktól olyan nagyobb üzletrészjegyzést kívántak, amely az ő tőkéiknek lényeges részének nem túlelőnyös lekötését jelentette. Tény az, hogy épen a nagyobb agráriusok, akik talán bátrabban bánhatnának a hitellel, és intenzivebb gazdasági kultúrájuk folytán talán jobban fel tudták volna a hitelt termelési célokra használni, igen tartózkodóan viselkedtek, úgyhogy ezek az intézmények agrárszempontból nem váltak be. Én ezt a hitelkérdést ugy gondolnám megoldandónak, hogy valami módust ki kell találni ana nézve, hogy talán nem az Ohk., hanem más szervezet utján az agráriusok részére való közvetlen hitelszerzés lehetősége meglegyen. Itt azoii'ban érintenem kell egy másik kérdést is. Nem tudom, hogy nem-e a tizenkettedik órában, vagy nem későn teszem-e ezt szóvá, mert hiszen a Jegybank kérdése, mint méltóztatnak tudni, a népszövetségi bizottsági tag urakkal tárgyalás alatt áll. Nagyon szeretném azonban, ha szavam nem pusztában elhangzó szó volna. Vissza kell térnem a jelzáloghitel kérdésére. Ezt a kérdést eddig még egyik szónok sem tette konszideráció tárgyává. Kétségtelen, hogy végeredményben a mezőgazdaság számára az ágazi produktiv hitelt nem fogjuk tudni a Jegyintézet és a Jegybank utján megszerezni, hiszen annak alapszabályszerű hivatása egészen más. Kell tehát, hogy bizonyos magántőke részére is meglegyen bizonyos úton-módon a hitelnyújtás lehetősége az agráriusok részére. Ez csak járadékkötvények kibocsátásával volna lehetséges. Régen, az Osztrák-Magyar Jegybank tudvalevően foglalkozott ezzel az üzletággal és körülbelül 300 millió aranykorona értékben kötvényeket bocsátott ki. amelyek igen tekintélyes segítséget jelentettek az agráriusok részére aranykoronahiteliben. Ugy tudom, hogy Popovics^ Sándor, ez az egyébként kitűnő szakember, ettől a gondolattól nagyon idegenkedik, és az uj Jegybank alapszabályaiból ezt a jelzáloghitelüzlettel foglalkozó részt teljesen lei akarja hagyni. Nem tudom, hogy igy van-e. de alighanem így van s ez baj, mert amig nagy jelzálogintézeteink nincsenek abban a helyzetben, hogy rendes, nagyszabású jelzáloghitel akciót bonyolítsanak le,' addig nagyon előnyös volna v ma gyár agrár gazdasági életre, ha màga a Jügvbank^ venné kezébe a jelzáloghitelek ügyét. Nagyon jól ismerem azokat az ellenérveket, amelyek a Jegybanknak ezekkel a kivánt üzleteivel szemben állandóan elhangzanak. Nagyon tiszteletreméltók. Nagyon gyakran hallottam az errevonatkozó tárgyalások alkalmával, hogy a klasszikus angol Jegyban statútumai ezt és ezt nem foglalják magukban. Egészen kétségtelen dolog, hogy az angol Jegybank alapszabályaiban sok olyan intézkedés nincs benne, amely egy agrárállam jegybankjának alapszabályaiban feltétlenül bent keil, hogy legyen. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Nagy hálával tartozunk Sir Strakoschnak, aki itteni megjelenése első napján az agráriusok szempontjából igen nevezetes kijelentést tett, megjegyezvén azt, hogy annak, hogy itt egy agráráUam jegybankjának felállításáról van szó, ennek a banknak alapszabályaiban feltétlenül kell, hogy nyoma legyen. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ez a kijelentés az egész agrárpártot, melyhez tartozni szerencsém van, de az egész agrártársadalmat feltétlenül hálával kell, hogy eltöltse és talán alapos a reményünk, hogy ennek a kijelentésnek a Jegybank alapszabályainak megalkotásánál tényleg nyoma is lesz, (Helyeslés a jobboldalon. — Zsirkay János: Eddig miért nem volt?! — Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) A régebbi tárgyalásaink során is rámutattunk arra, Kanadában, ebben a par excellence agrárállamban, szintén vannak analóg intézmények, amelyek biztosítják a hosszúlejáratú agrárhitelt és ismétlem, reméljük, hogy a Jegybank alapszabályaiban ennek a hosszabb lejáratú, nem három hónapos váltóra nyújtott hitelnek lehetősége meg lesz. Tisztelt^ Nemzetgyűlés! Most egy nagyon nehéz kérdésre kell áttérnem, amely nálam is meglehetősen hosszú konszideráció tárgya volt és amelynek tekintetében meglehetősen nehéz küzdelem után tudtam dönteni magam is. Ez a kérdés, amelyet már Czettler t. képviselőtársam beledobott itt a nemzetgyűlés tárgyalási anyagába, a le nem járt jegyintézeti váltók kérdése. (Beck Lajos: Czettler téves adatokat hozott ide!) Teljesen azonositom magamat azzal a felfogással, amelyet Czettler t. képviselőtársam előadott, hogy mindazoknak a hitelszerzőknek, akiknek váltója még- le nem járt, akik tehát ezután fizetnek, feltétlen érdekük az, hogy a kapott hitelt ne jobb. hanem rosszabb koronában fizessék vissza. Ez ellen semmit sem lehet felhozni, ez a logikus következtetés. Azt sem merem kétségbevonni, hogy lesznek ezek között olyanok is, akik túlteszik magukat a hazafias szempontokon és egyszerűen mindent el fognak követni arra, hogy a magyar korona helyzetét ne javítsák hanem rontsák. Végeredményben tehát nem merem ezt a köre tkeztetést tagadni, hogy az a körülmény, hogy igen sok le nem járt jegyintézeti hitel van még, a magyar korona nívójára hátrányos tényező. Ha azonban gondolkodom felette, vájjon ennek a logikusan megállapított alaptételnek panaceáját hol keressem, nem tudom azt a következtetést levonni, — amelyet ő sem akart, vagy legalább is a pártja sem akart levonni, — hogv t. i. ezeket a hiteleket valorizáljuk. E tekintetben már nemcsak mint közgazdasági problémákkal foglalkozó ember, hanem r mint jogász is beszélek. Méltóztassék ennek átgon''•• "dőlni óriási jelentőségét,- hogy a közvetlen hi' telszerzők által tovább nyújtott hitelnél illető