Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-254

264 A nemzetgyűlés 254. ülése 1924. delein felé ; sokszor, nagyon sokszor lekanyarodott erről az útról a termelési hitelből egyszerűen óriási kamatjövedelmeket hozó kosztpénz lett. (Erdélyi Aladár : Ugy van ! Ezt mi is tudjuk !) A bank mindkét esetben természetesen busás kamatokat szedett. Ezzel elérte azt, hogy a jegyintézet pénzét, amelyet valorizálatlanul kapott, a maga javára valorizálva adta tovább. Ezzel természetesen a drágaságnak egyik legveszedelmesebb forrását nyitotta meg. Az ipar és kereskedelem duplázva adta tovább a maga terhét, és mindezt, a bank nyereségét, az ipar és kereskedelem nyereségét a fogyasztó viselte, természetesen megtetézve még ezt a terhet a kincstári részesedésnek, illetékeknek és forgalmi adóknak egész légiójával. Megértem, hogy a bankérdekeltségek most olyan szenvedélyes hadjáratot indítanak a valorizáció terve ellen. A bankok nem akarnak leszokni arról, bogy kölcsönkapott értékek helyett garasokat fizessenek vissza. De mennél hevesebb ez a hadjárat, annál erőteljesebben kell kitartani a teljes valorizáció mellett. A kormánynak az a kötelessége, hogy a valorizációs rendelkezések hatályát visszamenőleg is kiterjessze. Meg fogom mondani, miért. Meg kell csinálni azt, amit Németországban valorizáció-adónak, Inílations-Steuernek hivnak. Ez az adó Németországban ezidőszerint meglehetősen kevés. Most március 1-én a tartozások összegének 17%-a volt, és további hathónaponként 2% lesz. Igazság szerint ennek az adónak legalább 10%-nak kell lenni és nem ismerem el. hogy ez kivihetetlen lenne. (Erdélyi Aladár: Mi után fizetik?) A gyakorlatban talán nehéz megállapítani, hogy végeredményben kik vágták zsebre a valorizálatlan hitelből származó nyereségeket, de meggyőződésem szerint a nehézségek mégsem leküzdhetetlenek, mert a jegyintézet megfelelő adatokkal tud és kell is szolgálnia. Hogy mennyire szükséges ez a visszamenő érvénnyel való megadóztatás, azt csak egy példával demonstrálom. Czettler igen t. képviselő ur pénteki beszédének adatai szerint a jegyintózet közvetlenül a valorizáció elrendelése előtt száz milliárd valorizálatlan hitelt bocsátott ki. Azon a napon, amikor Czettler képviselő ur ezt a beszédét elmondotta, tehát a múlt pénteken, a takarékkorona 108 jegy intézeti koronával volt egyenlő (Friedrich István: És ma?), tehát az a száz milliárd valorizálatlan hitel anélkül, hogy a jegyintézetnek ezek a szerencsés, boldog adósai csak a kisujjukat is megmozgatták volna, azon a napon, amelyen ez itt a nemzetgyűlés előtt ismeretessé lett, nyolc milliárd hasznot jelentett ezeknek az adósoknak javára. (Pikier Emil: Ki felelős ezekért a nemzeti ajándékokért? — Zaj a jobboldalon. — Ne tessék támogatni ilyen pénzügyi politikát! Miért nem buktatták meg Kállayt már egy évvel ezelőtt? Eső után köpenyeg! — Propper Sándor: Most sem bukott meg! — Klárik Ferenc: Felfelé bukott! — Zaj. Elnök csenget.) Ezeket a hasznokat nem lehet az államnak, és az állampolgároknak a kárára zsebrevágni. Ezért mondom, hogy a kormánynak most az a kötelessége, hogy haladéktalanul vesse ki ezt az inflációadót. Módja van ezt tenni, mert ebben a javaslatban is módja van kimondani, hogy ilyen és ilyen százalékkal megadóztatja a kintlevő valorizálatlan kölcsönöket. Azt hiszem, azt is Czettler képviselő ur mondotta, hogy a 700 milliárdos kintlevőségnek még mindig nagy érdeke az, hogy a korona leromoljék, természetesen azért, hogy csekélyebb értékű koronával kelljen visszafizetni. Ez igaz, de ennek az érdeknek minden esetleges koronarontó manőverét eliminálni, ellensúlyozni lehet avval, ha ezt az adót már most kivetik, sőt azzal is. ha az évi március hó 12-én, szerdán. adónak csak elvi kimondása történik meg s a gyakorlati végrehajtás késik egy-két hetet. Én tehát legelsősorban azt tartom szükségesnek, hogy a valorizálatlan kölcsönöket adóval terheljék. Ha már visszamenőleg nem mondották ki a valorizációt, terheljék meg adóval, mert — amint mondottam — az állam polgárainak kárára ekkora hasznokat ingyen zsebrevágni képtelenség. (Erdélyi Aladár: Ezt akarjuk a kén y szer kölcsönnel! — Ulain Ferenc: Jól van ez igy! Providern ciális államférfiak ! — Zaj.) Lehetne ezt bővebben is indokolni, de én csak azt mondom: nem kell félni ettől az adótól, nem kell félni ezektől a rendszabályoktól, mert akik az ország valutáris leromlásából meggazdagodtak, akik az ország valutáris nyomorúságából vagyont szereztek, azok most fizessenek, azok fizessék meg legalább az árát annak, hogy ezt a vagyont megszerezték; mert hogy nyertek, hogy vagyont szereztek, az kétségtelen. Erre rengeteg adat van. (Ulain Ferenc: Azért pótolhatatlanok kérem! Azért pótolhatatlan a kormányzat!) A Magyar Statisztikai Szemle múlt esztendei utolsó számában, tehát egy félhivatalosnak mondható folyóiratban kimutatás jelent meg, a kibocsátott tőzsdei részvények értékéről. E kimutatás szerint a tőzsdei részvények értéke 1913, december 29-én 2262 millió svájci frank volt. Ez az érték 1923. január 1-ére lecsökkent 851 millió svájci frankra, de 1923. november 21-én. tehát az utolsó dátumnál, amikor a kimutasás a részvények értékét még fel tudta dolgozni, 3236 millió svájci frankot tett ki a tőzsdén jegyzett részvények értéke. Ez a kimutatás természetesen^ nem beszélhetett a tőzsdén nem jegyzeít részvények értékéről, Mindamellett ez is hatalmas érték, és figyelembe kell vennünk azt is. hogy a tőzsdén jegyzett részvények fele bankrészvény. Van ugyan egy másik kimutatás is, ugyancsak ebben a Statisztikai Szemlében, amely különböző statisztikai fogások és számitások igénybe vételével a tőzsdei részvények értékét 1924. január 28-án mindössze másfél milliárd svájci frankra becsüli, de én mindennek ellenére csak dúsgazdag, jól működő bankokat, bank vállalatokat ós bankérdekeltségeket látok. (Erdélyi Aladár: Vannak, amelyek megbuknak!) Nem mondhatok le tehát arról, hogy a valorizáció és a valorizátlan hitelek megadóztatása mindenképen indokolt. Nem mondhatja azt senki sem, hogy olyan sokat vesztettek volna a bankvállalatok. Én csak két bankintézet zárszámadásának adatait hozom itt most fel, Az egyik 4.015 millió tiszta nyereséget mutat ki a múlt esztendőben, (Erdélyi Aladár: Hát még amit ki nem mutat!) a másik 4.307 millió tiszta nyereségről beszél. Nem lehet tehát arról beszélni, hogy olyan nagyon szegények volnának ezek a bankok, (Ulain Ferenc : Ugy van !) hogy a valutáris leromlás olyan borzasztóan megtámadta volna vagyonukat, (Ulain Ferenc

: így gazdagodtak meg!) sőt, amint látjuk inkább felduzzasztottá. Csakhogy van ennek a kérdésnek egy másik oldala is. A valorizálatlan hitelekből, illetőleg a korona lerombolásából, valutáris nyomoruságunkból nem csak a mobil-tőke, hanem az ingatlan vagyon, a földbirtok és a házbirtok is alaposan kivette a maga részét. (Erdélyi Aladár : Kíváncsiak vagyunk rá, hogy lehet az?) T. i. kivette a maga részét azokból a nyereségekből, amelyek a valutáris leromlásból az ő javára előállottak. (Erdélyi Aladár: Hogyan?) Idézhetem erre nézve egy szakember adatait. (Erdélyi Aladár : No halljuk!) A Közgazdasági Figyelő legutóbbi számában dr, Nyulászy János beszél erről és ő állapítja