Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-251
308 r A nemzetgyűlés 251. ülése 1924. azt, amit mondottam ! Kiéheztetik vámokkal a magyar népet !) Elnök: Csendet kérek! (Farkas István: Az agrárvámok nem a kisgazdák érdekét szolgálják, hanem a nagyokét !) Erdélyi Aladár: Farkas igen t. képviselőtársam meg sem ügyeli azt, hogy mit mondok. Azt mondtam és állítom, hogy a magyar hizlalásnak kétharmadrésze nem az ipari hizlalók és a nagygazdaságok hizlalása, hanem a kisembereké. A kénviselő ur azt mondotta, hogy bebizonyítja állításai*. Én kijelentem önnek, hogy minden bizonyi+ék előtt meghajlom, de ha a rendelkezésére álló komoly, nem mostani, hanem békebeli statisztikai adatokat — amelyekre mi hivatkozunk — megnézi, akkor talán ön is ínég fog- hajolni a bizonyítékok előtt. (Hedry Lőrinc : Bosszul ismered !) Én nem tudok mást feltételezni senkiről, mint jóhiszeműséget. Mi történt tehát! Amikor eltelt február kőzene, akkor ismét szabaddá tették az árakat. Ki nyert ezáltal? Talán a szegény munkásosztály? Hiszen az hétről-hétre tudía csak beszerezni szükségletét, tehát akkor, amikor az olcsó volt, nem gondoskodhatott egyévi szükségletéről, ellenben két hónán múlva az árat már aranyparitáson fizette, s akkor már nem volt ok arra, hogy miért korlátozzák az árakat. Akkor ez már nem volt a falunak érdeke, akkor már hagyták az árakat az egekig nőni. (Zaj.) De méltóztassanak megengedni nekem,hogy csak egy példával illusztráljam, Imsrv milyen lehetetlen helyzetek állottak elő. Méltóztatnak tudni, hogy gazdasági cselédeinknek kon venciós földjük van, ahol a kukoricáink terem. Rendes gazdaságban óvenkint 15—20 métermázsa szokott teremni; ez az a fedezet, amelyből n azt a két-három disznót meghizlalja. Megtörtént nálam, hogy egyik-másik alkalmazottamnak járványban erousztnlt a hizlalni valója. Araikor azután a töbMek kihizlalt disznójukat eladták, akkor az eladta tengerijének egy részét és abból vásárolta me^ azt a sertést, amelybe a másik egész kukoricáját beleetette. (XTay van jobbfélől.) Ez a szomorú körülmény idézte elő azt. hogy — méltóztassanak megnézni — ma a falun nem hizlal senki. Egyáltalában nem hizlalnak, csak annyit, amennyi a saját szükségletük. A városi lakosság most tehát tényleg ki van szolgáltatva az ínari hizlalóknak, akik ki tudlak választani és ki tudják várni a konjunktúrákat és fel tudják hajtani az ágakat De ennek egv szomorúbb következménye is van. Naí»*von jól tudjuk, hogy a gazdaságokban a sertéstenyésztés akkén történik, hogv amikor a sertés hizlalásra érett, a legtöbb gazdaság el«dja azt a hizlalóknak. Csak akkor érdemes tehát tenyészteni, ha annyit fizetnek érte, amennyit a beleetet^tt gahöna. vagv bármiféle táplálok megér. Vagy két esztendeié én magam — állítom, — kénytelen voltam 500 választási malacot leszuratni, mert nemhogy azt adták volna meor értük, amennyibe belekerült az etetésük, hanem még- egvharmadrészét sem. Méltóztassanak megkérdeni: az egyszerű falusi emberek sertéseiket leölték, eluuszti+«tták, mert nem volt érdemes tenyészteni. (TJav van! ióbbfelől.) Ennek t az a szomorít következménve, hogy az ország 8,800.000 sertése leesett 2 millió darabra. Pedig önöfld tudni fogják, hogy sertéstenyésztést nem lehet akkéuen esinálni, hop-v miutáp. a konjunktúra ismét kedvező, márólévi március hó 6-án, csütörtökön. holnapra egy-két kötést kötünk a tőzsdén és ismét meg van a sertéstenyésztés. Évek hosszú sora kell ahhoz, hogy a magyar sertéstenyésztést ismét felemelhessük arra a fokra, amelyre kell, hogy fedezhessük az ország szükségletét. Ez a rémitő körülmény az, amely előidézte azt, hogy igenis, a sertés ma aranyparitás felett áll, de ezért ne a falu népét és az agrártársadalmat méltóztassék okozni, hanem azokat, alkik a sertéstenyésztést tönkretették. (Propper Sándor : Osztálypolitika — Renczes János : És mégis azt mondja Farkas, hogy nem engedték be, azért volt drága ! — Esztergályos János : Ne szállitsunk ki ! — Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Erdélyi Aladár : Méltóztassanak megengedni nekem, hogy agrárszempontból rámutassak más körülményekre is, amelyek a mi meggyőződésünk szerint is nemcsak az agrártársadalmat sújtották, hanem előidézték azt is, hogy külkereskedelmi mérlegünk passzív volt. Ugyebár, azt mindenki tudja, hogy a gabonára milyen nagy kiviteli illetéket volt kénytelen szabni a kormány azért, mert napról-napra azt hirdették, hogy a kormány a kivitellel drágaságot idéz elő. Ki fizette meg ezt a kiviteli illetéket ? A magyar agrártársadalom. Mert ezáltal nemcsak leszorították a gabona árát, hanem azzal a kiviteli illetékkei tulajdonképpen mint indirekt adóval sok milliárd erejéig meg is terhelték a falu népét. (TJgy van ! jobbfélől.) Ez tehát az agrártársadalomnak egyik nagyon súlyos megterhelése. De tovább megyek, t. képviselőtársam. Nemcsak a gabonára, hanem az allatokra, lovakra is horribilis kiviteli illetéket szabtak meg. Méltóztassanak megkérdezni, mi lett ennek következménye ! Az hogy két esztendőn belül a magyar gazda kén vielen volt a magyar lótenyésztéssel felhagyni. Most annak az ára is felemelkedett az aranyparitásra, de ugyanaz a hiba, hogy most már nincs elég anyag ebben az országban. Ha tehát ki nem fizeti magát, az agrárius nem teheti, hogy tovább tenyéssze. (Zaj.) Itt van a bor kérdése. Méltóztatnak tudni, hogy csonka Magyarországon énen azért, mert megmaradt területeink különösen homokterületek, a népességhez és fogyasztáshoz viszonyítva sok borunk terem, amelvet külföldön kellene elhelv^znünk. (Esztergályos János * Sopron megyéből még sem engedik ki a bort ! — Barthos János : Nem Zalaegerszeg kérdése ez!) Igen t. képviselőtársam, ne vegye rossznéven, tudom, hogv az ön állítását nincs jogom kétségbevonni, de csodálkozni felette jogom van. Mert ugy tudom, hogy a kormány és annak minden egves tagja mindent, elkövet, hogv bármilyen kis mennviséget is. csak tudjunk ebből az országból kivinni. Most, amikor arról volt szó, hogy megköunyitsék a borkivitelt és amikor Ausztriával egyezséget kötöttünk a kontin«'entálás tekintetében, akkor igen t. kénviselőtársaim közül felállott egy és azt mondotta, hogy a magyar inart teszik tönkre azáltal, hogy a borkivitellel szemben különböző ipari tárgyak behozatalát engedik meg*. Akkor mindjárt módomban volt egy közbeszólással rámutatni arra, hogy azok a számadatok tévedésen alapultak, de most leszögezem, hogy még abban az esetben is, ha áldozatokat lettünk volna kénytelenek hozni, meg kellett volna tennünk ezt, hogy külkereske. delmi forgalmunk aktívvá legyen, mert be-