Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-244

1% A nemzetgyűlés 244. ülése 1924. viselőnek!) Hogy szabad-e mondani, majd a bíróság lesz hivatva eldönteni- (Egy hang balfelől: Ez már igazán zaklatás.) Azonkívül Dunaharasztiban 1922. évi október hó 8-án Knaller Győző képviselő ur az összkormányt gyülevész társaságnak nevezte. (Rothenstein Mór: Ez már rettenetes! — Zaj.) Miután az államfői tekintélynek és az államfő személyének megbecsülése és védelme érdekében hozott törvények az ilyen lekicsinylő nyilatkozatokat bűncselekménynek minősitik, s miután annak eldöntése, hogy tényleg mondta-e, milyen körülmények között és kik előtt mondta az említett szavakat Knaller képviselő ur, nem a mentelmi bizottság és nem a nemzetgyűlés, hanem az itélőbiróság feladata, ennélfogva ennek vizsgálatába a mentelmi bizottság nem is bocsátkozott bele, mert ugy vélte, hogy ezzel túllépte volna hatáskörét. Ami a másik kérdést a felhatalmazásra üldözendő becsületsértés vétségét illeti, — mert a magyar kormánnyal szemben annak a kifejezésnek a használata : »gyülevész társaság«, szintén lealázó, lekicsinyítő és sértő, (Ugy van! jobbfelöl.) — ennek elbirálására és megtorlására szintén a biróság hivatott. (Ugy van! jobbfelőt.) Miután bűncselekmény jelenségei fenforogni látszanak, s miután zaklatás meg nem állapítható, javasolja a bizottság a nemzetgyűlésnek, hogy Knaller képviselő ur mentelmi jogát ez ügyből kifolyólag függessze fel. Elnök : Szólásra következik! Perlaki György jegyző : Várnai Dániel ! Várnai Dániel: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A mentelmi bizottság azt állapította meg, hogy ebben az ügyben nem látja fenforogni a zaklatás esetét. Én pedig meggyőződéssel azt állapithatom meg ezzel szemben, hogy ez a dolog tipikus esete a zaklatásnak. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Tipikus esete a zaklatásnak az az eljárás, amely egy nem egészen megbízható csendőri besugásra indul meg. (Egy hang a középen: Jelentés, nem besúgás!) Ez a csendőri besúgás megjár komoly fórumokat, s ezek a komoly fórumok foglalkoznak ezzel a nem egészen megbízható csendőri besugással, és nem átallják megállapitani azt, hogy ebben az esetben nincs zaklatás. (Az elnöki széket Pesthy Pál foglalja el,) Nézzük meg, mi történt ebben az esetben? 1922 november 5-én a soroksárpéterii állomáson jelentették a kormányzó vonatának átutazását. A mi mai körülményeink között természetesen a soroksárpéterii állomáson a csendőrség megtett minden óvóintézkedést, elzárta a perront s az utazóközönséget, amely erre a vonatra várt, hogy Budapestre utazzék, beszorította egy meglehetősen szűk váróterembe, ügy beszorította, hogy szemtanuk megállapítása szerint valósággal ugy voltak ott, mint a heringek a hordóban, még lélekzeni sem tudtak s ki voltak téve annak, hogy valami szerencsétlenség történik a beszorított gyermekekkel. Ezt látva Knaller képviselőtársunk, aki szintén elutazóban volt Soroksárpéteriről, azt mondta, hogy ez mégsem lehetséges. Azt, hogy »ez egy ember kedvéért mégsem lehetséges«, neki eszeágában sem volt mondani, hanem azt mondta: az nem lehetséges, hogy ebbe a szűk szobába ennyi embert beszorítsanak; megyek az állomásfőnökhöz és intézkedni fogok, hogy az embereket engedjék ki. (Drozdy Győző: Kötelessége volt!) Természetes, hogy kötelessége volt. Választókerületének publikuma és utazó publikum volt ott. Kötelessége volt tehát azt mondani, hogy ez nem lehetséges, és kötelessége volt elül ennj az állomásfönökhöz és intézkedni, hogy a évi február 21~én, csütörtökön. publikumot onnan a váróteremből bocsássák ki, és azokat, akik nem akarnak elutazni, engedjék tovább, azokat pedig, akik el akarnak utazni, engedjék ki a perronra. ügy tudom, ez meg is történt. De ugy látszik, valamelyik csendőr, nem tudom, mire pályázott, érdemkeresztre-e vagy pedig vitézi telekre, elég az hozzá, hogy megtette ezt a feljelentést és mint az imént mondtam, igen komoly fórumok foglalkoztak ezzel a csendőri besugással. Ez a dolog egyik oldala. Egyenesen komikus, hogyan kezelik itt nálunk Magyarországon ma ezt a kérdést, hogyan védelmezik az államfőt olyan eshetőségektől, amelyek meg nem történhetnek, amelyeknek megtörténése nem várható. Felemiithetem erre nézve, hogy nekem valaki elmondotta, hogy 1916 nyarán Oroszországban tanuja volt a következő esetnek: Amikor II. Miklós cár Vitebszken keresztül elutazott a minszki főhadiszállásra, a vitebszki pályaudvaron egy körülbelül 100 főből álló hadifogolycsoport dolgozott. Az állomás egyik hivatalnoka óvóintézkedésül ezt a hadifogoly csoportot bezáratta egy raktárba. Erre jött az állomás katonai parancsnoka és azt mondta: ki kell nyitni, az embereket munkájukra kell bocsátani, a cárnak nincs oka arra, hogy merényletektől tartson. Ez Oroszországban, a cár személyével kapcsolatban ós 1916 nyarán történt. Ugyebár, Oroszországban akkor már nem voltak olyan idők, hogy a cárt ne kellett volna merényletektől óvni, a katonai parancsnok azonban mégis sértőnek találta, hogy akkor hadifogolyként ott élő idegen állampolgárok szemében ennyire kisebbítsék az államfő tekintélyét. Megboldogult Ábrányi Kornél, a régi koalíciós kormány sajtófőnöke, nekem nagyon érdekes dolgokat mesélt el arról, hogy Ferenc József király hogyan gondolkozott ezekről ft. királysértési perekről. A király valósággal toporzékolt, ha megtudta, hogy már megint egy királysértési perben Ítélkezett a biróság. Epen ezért a biróság sohasem forszírozta ezeket a pereket ; a biróság az államfő egyenes óhajtására, egyenes parancsára mindig tussolta ezeket a pereket s a legtöbb esetben felmentő Ítéletet hozott. Figyelemmel volt ugyanis arra az álláspontra, amelyet Ferenc József nem egyszer fejezett ki az akkori rninisterelnök, Wekerle előtt : hogyan kerülök én abba a helyzetbe, hogy perbe szálljak X. vagy Y. alattvalómmal, aki valahol kocsmában vagy más zárt körben elszólta magát ; én nem kerülhetek ebbe a helyzetbe senkivel sem és kikérem magamnak, hogy itt mesterségesen gyártsák a királysértési pereket. (Rothenstein Mór : De az király volt !) Szavahihető ember, Ábrányi Kornél, mondta ezt, és mint a gyakorlatból látjuk, Ferenc Józsefnek majdnem 70 esztendős uralkodása alatt nem volt annyi királysértési pere, mint amennyi kormány zósértési per csak négy esztendő leforgása alatt volt, . . . (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Pedig 60 millió ember felett uralkodott! — R. Podmaniezky Endre: Akkor más emberek voltak! — Kabók Lajos: Más volt a király felfogása! Rothenstein Mór: Király volt! Igazi király! — Kováts-Nagy Sándor: Mások voltak az emberek! Nem beszéltek ilyen tiszteletlenül! — Egy hang jobbfelől: Mióta olyan nagy legitimisták? — Állandó zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Várnai Dániel:... mint amennyi kormány zósértési pert letárgyalt már a biróság és mint amennyi nyomozás alatt van a rendőrségnél. (Zaj.) Ez, azt hiszem, nemcsak a népszerűség kérdése; ezt nemcsak a népszerűségnek, annak a bor-