Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-250
r A nemzetgyűlés 250. ülése 1924 De ha ez is a kormány álláspontja, felfogásom szerint nem lehet ez a nemzetgyűlés álláspontja is, mert hisz a nemzetgyűlésben dolgozó és munkájukból élő emberek vaunak, s amit az előbb sokorópátkai Szabó István képviselő ur mondott, az áll a nemzetgyűlés minden tagjára, akik munkából élnek, akik a munkából szerezték meg azt, amijük van, akiknek tehát elsősorban kötelességük a munka megbecsülésének álláspontjára helyezkedni, s akkor nem fogadhatják el a ministerelnök urnák azt a felfogását, hogy a kormánynak semmi köze ahhoz, hogy milyenek a munkabérek, mennyi a munkások jövedelme és hogy milyen alacsony a létminimum s általában a fizetés Magyarországon. Nem kell nekem sok külföldi példával előhozakodnom. Európában nincs egyetlen ország sem, ahol ezeket a leromlott szociális viszonyokat figyelembe ne vették volna. Minden államban, akármelyiket nézzük, azt tapasztalhatjuk, hogy a jövedelem a drágaság arányaival egyformán lépést tartott. índemnitási beszédem során pontosan kimutattam, hogy ugy Magyarországon, mint Franciaországban, Angliában, valamint a szomszédos Ausztriában is a koronaromlással és a drágaság arányával a munkabérek mindig kellőkép lépést tartottak. Ma a helyzet a szomszédos Ausztriában, tehát ebben a legyőzött országban is az, hogy épen még egyszer olyan magas a munkások és tisztviselők jövedelme, mint Magyarországon. Tudnunk kell pedig azt, hogy a magyar koronával viszont ugyanazokat a cikkeket tudjuk megvásárolni, amelyeket ők osztrák koronával tudnak beszerezni. Aki az ellenkezőjét akarja ennek állítani, annak ^nagyon nehéz lehet a helyzete s ezért ne méltóztassanak a hazafiságra apellálni a munkásokkal kapcsolatosan, mert az ilyen politikával tényleg elérhetik az urak azt, hogy a munkást hazafiatlannak fogják tartani, mert | a munkást az életösztön arra fogja kényszeríteni, hogy kifelé gravitáljon, kivándoroljon, hogy a családját el tudja tartani, elhagyja az országot, megy oda, ahol a keze munkáját értékesíteni tudja, mert másutt jobban tudja értékesíteni, mint itt nálunk Magyarországon. De még mást is mondott Bethlen ministerelnök ur. Azt mondotta, hogy a kormánynak nem hivatása a létminimum megállapitasa. A kormánynak egy feladata lehet, mondotta a ministerelnök úr: jó példával előljárni. Gondolkoztam sokat, hogy megértsem, mit értett a ministerelnök ur ez alatt a kifejezés alatt, hogy »jó példával jár elől?« Mert hogyha az árdrágítást nézem, meg kell állapitanom, hogy tényleg jó példával jár elől a kormány, mert akár a vasutat, akár a postát, távirdát vagy a dohányárakat, a cukrot, avagy általában a szükségleti cikkeket veszem, amelyek árainak megállapitására a kormánynak befolyása van, itt tényleg jó példával jár elől, mert körülbelül 100%-kal emelte ezeknek a cikkeknek, ezeknek a szükségleteknek árát. Ha pedig azt nézem, amire a mi : nistereluök ur valószinüleg gondolt, hogy jó példával jár elől a bérek, tehát a jövedelmek emelése terén, akkor nagyon szomorú megállapításra jutok és nagyon óvnék mindenkit attól, hogy a magánmunkáltatók, a magánvállalkozók is kövessék a kormánynak ezt a jó példáját, mert ha követik, akkor ennek a következménye az lehet, hogy nagyon sok m agán vállalatnál a évi március hó 5-én, szerdán. 175 munkások és a tisztviselők bérét redukálni kellene. Egy-két példát hozok csak fel, hogy ne legyek hosszadalmas. _ Itt van pl. a Máv. műhelymunkásainak bére. A Máv. műhelyben egy munkás bére: a természetbeni járandóság értéke 137.500 K; ehhez kap 20 métermázsa szenet, ez értékben felbecsülve 16.517 K, ugyancsak kap 10 métermázsa fát s ezt 12.450 K-val számitom; egyhavi készpénz jövedelme a legutóbbi 20%-os béremeléssel együtt 160.000 K, tehát egész havi jövedelme annak a Máv. vasúti nnmkásnak. átlagos bért véve, 325.967 K, kerekszámban véve 326.000 K. Ezzel szemben a statisztika szerint egy öttagú családnak 463.000 K-ra volna szüksége egyheti létfentartásra, tehát a kormány befolyása és vezetése alatt álló üzemeknél egy munkásember nem kapja meg egy hónap alatt azt a fizetési, amire neki egy hét alatt volna szüksége. Ha megnézzük egy másik állami üzemet, a vasgyárat, a budapesti Máv. gépgyárat és a diósgyőri vasgyárakban dolgozók helyzetét, akkor azt látjuk, hogy egy munkás órabére: természetbeni járandóság* 1250 K, átlagos órabér 1700 K, szén- és fapótíék 240 korona, tehát öszszesen 3190 korona órabért keres az állami gépgyári munkás, tehát egy havi fizetése — és ez már a jobbak közé tartozik — 600.000 korona. Azt hiszem, hogy ezt jó példának odaállítani igazán nem lehet. Ez igazán csak elszomorító, mert ha keressük, hogy ez a munkás, aki állami üzemben dolgozik, miből tartja fenn magát, egy hatalmas kérdőjel elé kerülünk. Ugyanez áll a harmadik állami üzemre, a dohánygyárra is. A kormány és az igen t. pénzügyminister ur rendszeresen megtalálja a módját annak, hogy a trafikárakat tekintélyes összeggel, 50 és 100%-kal emelje, ugyanakkor azonban a munkások bérét nem emeli ebben az arányban. Olyan szomorú adatok jutottak hozzánk, hogy az ember szinte hihetetlennek tartja. A dohánygyári munkások között van még munkásnő, akinek hetibére 20, 15, 25, 17 és 19.000 korona. Ha hozzáveszem ezekhez az öszszegekhez a természetben való ellátást és azt jól felbecsülve 320.000 koronára teszem, akkor is egy munkás havi keresete csak 420.000 korona. Igazán nem értem ezt és azt kell hinnem, hogy a ministerelnök urat rosszul informálták, amikor abban a hitben él, hogy az állami üzemekben és azokban, amelyeknek vezetésére neki befolyása van, jó példával jár elő. A köztisztviselőkről nem beszélek ; róluk hivatottabb szónokok beszéltek már ebben a házban, de azt hiszem, ott is nagyon könnyen megállapíthatjuk, hogy a közalkalmazottak és köztisztviselők fizetése nagyon messze áll nemcsak az aranyparitástól, de főképen a mai áraktól is. De van még egy nagyon szégyenteljes esete ennek a jó példának, amelyre az igen t. ministerelnök ur hivatkozott, és ezt szinte restelkedve mondom itt a nemzetgyűlés előtt : rokkantak jártak nálam, akiknek előadásából kitűnt, hogy a t. kormány a rokkantjárulékok felemelésénél sem tart olyan tempót, ott sem halad olyan gyorsan, mint egyes cikkek árának felemelésénél. Itt van a kezeim között egy kis szelvény, melyet egy rokkant katonának kézbesítettek. Ez a rokkant katona 2000 korona rokkantjárulékot kapott egy hónapra. Az olyan szomorú dolog, (Griger Miklós : Gazság ! — Szilágyi Lajos : Ezek lázító tények !) hogy igazán szégyenkezik az ember, amikor ilyen adatokkal
