Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-249

152 r A nemzetgyűlés 249. ülése 1924. évi február hó 29-én, pénteken. fentartvan, ebben a kérdésben ujabb teoreti­kus vitába bocsátkoznának a t. képviselő urak. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Tízezrével vannak munka nélkül!) Kérném az elnök ur által javaslatba ho­zott napirend elfogadását. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök : Szólásra következik 1 Perlaki György jegyző : Barthos Andor ! Barthos Andor: T. Nemzetgyűlés! Farkas István t. képviselő ur napirendi indítványá­ban tulajdonképen a drágaság kérdésével igye­kezett foglalkozni, amire az előttem felszólalt t. ministerelnök ur érdemben már megadta a választ, úgyhogy ahhoz a magam részéről esak igen kevés hozzáadni valóm van. (Rothenstein Mór: Amúgy is csak kevés van !) Nem tudom, mit mond a képviselő ur. (Pikier Emil : Nem fontos!) Én azt tapasztaltam, hogy valahányszor a napirendi vitánál ez a kérdés előjön, — pedig igen sürün jött elő — az igen t. ellenzéki szó­nok urak mindannyiszor megfeledkeznek ar­ról, hogy a nemzetgyűlés a drágaság kérdésé­vel már nemcsak hogy foglalkozott, hanem egy bizottságot is küldött ki. (Zaj a szélsőbal­oldalon.) Elnök: Csendet kérek! Barthos Andor: Mi az igen t, képviselő ur okfejtéseit türelemmel meghallgattuk, méltóz­tassanak tehát megengedni, hogy az ellenvéle­mény is felsorakoztassa a maga ellenérveit, hi­szen azt hiszem, ez a parlamentarizmusnak elemi szabálya. Mint mondottam, a nemzetgyű­lés kiküldötte azt a bizonyos drágasági bizott­ságot, melynek működését nem én vagyok hi­vatva megbírálni, de azt hiszem, hogT valami túlságosan elragadtatva, az eredményektől, me­lyeket ez a bizottság elért, sem ezen az oldalon, sem a túlsó oldalon nem lehetünk. Kiváncsi vagyok már most. hogy méltóztatik Farkas igen t. képviselő urnák azt gondolni, hogy szubsztrá­tum nélkül, a kormány előterjesztése nélkül, csak ugy ötleteket dobálva egymáshoz, valami borzasztó nagy eredményt tudhatnánk a holnapi nan folyamán elérni plenáris ülésen. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Engedje meg Farkas képvi­selő ur, hogy a magam részéről a legnagyobb szkepszist tápláljam ebben a tekintetben. Én azt tapasztaltam, hogy mindig csak ak­kor tudunk egymással nyugodtan tárgyalni, ha konkrét szubsztrátum van itt, ha van va­lami, amit megszavazni, vagy el nem fogadni lehet. (Hebelt Ede: Az indexrendszer is konkrét szubsztrátum !) Itt csak ötletről van szó, de nincs kidolgozott valami. (Hebelt Ede : Egy paragrafusban ki lehet dolgozni !) De még ha lenne is valamely konkrét szubsztrátum,... (Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök : Csendet kérek ! Barthos Andor: az nincs kellőképen elő­készítve, úgyhogy én — és ezt ne vegye rossz néven a képviselő ur — Farkas István képvi­selő ur indítványát praktikus szempontból sem tartom elfogadhatónak s ezért azt indítványo­zom, fogadjuk el az elnök ur napirendi indít­ványát. (Helyeslés a jobboldalon és a közéven.) Elnök : Szólásra következik ? Perlaki György jegyző : Pakots József ! Pakots József : T. Nemzetgyűlés ! A t. mi­nisterelnök ur ezt a kérdést sajnálatomra párt­kérdéssé tette, holott az az érzésem, hogy nem lehet elzárkóznia a nemzetgyűlésnek a most mutatkozó drágasági jelenségekkel szemben. (Kuna P, András : Nem is zárkózunk el !) Leg­utóbbi iníerpellációs beszédemben is voltam bátor már rámutatni arra, hogy ez a nemzet­gyűlés lassan-lassan teljesen elveszti kapcso­latát az élettel. A mélyen t. ministerelnök ur a múlt napirendi vitánál azzal az indokolással kérte az elnöki napirendi javaslat elfogadását, hogy a péuzügyminister urnák bizonyos ren­deletek előkészitésével kell foglalkoznia, ne akadályozzuk meg tehát őt ebben a munkájá­ban és fogadjuk el az elnöki napirendi indít­ványt. Most meg azzal az indokolással kéri a ministerelnök ur az elnöki napirendi javaslat elfogadását, hogy a kormány már foglalkozott a drágaság kérdésével. (Rothenstein Mór : Lát­juk !) Méltóztassanak megengedni, hogy egy sze­rény megállapítást tegyek. Igazat adok a mé­lyen t. ministerelnök urnák abban, hogy a kormány már csakugyan foglalkozott a drága­ság kérdésével. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Hi­szen a Máv-tarifaemelés, a posta- és teí»fon­díjszabás emelése, (Györki Imre: A cukor!) a cukorárak emelése és mindezek a folyton je­lentkező, általunk úgynevezett állami árdrá­gításnak minősített súlyos gazdasági megter­helések tényleg a drágaság kérdésének kom­plexumába tartoznak. (Zaj.) Mi azonban azzal az indítvánnyal, amelyet szembeszögezünk az elnök ur napirendi javaslatával, azt akarjuk célozni, hogy itt, a nemzetgyűlésen mindazok, akik elevenen érzik ennek a kérdésnek a mai katasztrofális horderejét, javaslatokkal, indít­ványokkal jöhessenek. Mert nem osztom az előttem felszólalt t. képviselőtársamnak azt a felfogását, hogy nincsenek kész, kialakult ter­vek. (Rothenstein Mór: Akarat nincs!) Hogyne volnának. Farkas István t. képvi­selőtársam például utalt már egyre, mely a munkabéreknek megfelelő rendezését eredmé­nyezhette volna a béregyeztető-bizottságok mű­ködése alapján. Ámde a béregyeztető-bizottsá­gok még nem alakíttattak meg. Annakidején bátor voltam érdeklődni Walko kereskedelem­ügyi minister urnái aziránt, hogy mi van a béregyeztető-bizottságokkal, s az iránt is érdek­lődtem, hogy nem lehetne-e ezt az intézményt a magánalkalmazottakra is kiterjeszteni. A mé­lyen t. minister ur akkor azt a kijelentést tette, hog-y ez a dolog most kis halasztást szen­ved azért, mert az igazságügyministeriunniak jogi akadályai vannak, s amíg ő erre nézve nem kapja meg a választ, addig ezt a kérdést elintézni nem tudja. Ennek alapján azt hittem, hogy jó, hát a magánalkalmazottakra való ki­terjesztés elhalasztódik, de legalább abban a keretben, melyet a rendelet megállapított, meg­alakítják a béregyeztető-bizottságokat. Rá akarok itt mutatni arra, hogy nagy nyugtalanságoknak forrása az a rettenetes zilált helyzet, melyben a munkabérből és egy­általában a fix jövedelemből élők vannak, minthogy rettenetes az aránytalanság a munka­bérek, egyáltalában a jövedelmek és a drága­ságnak egyre fokozódó mérve között. Nem zár­kózhatunk el az elől a jelenség elől, amely grafikonszerüeg mutatja előttünk a drágaság borzasztó emelkedését és ugyanakkor véghetet­len lassú tempójú javulását a béreknek és jöve­delmeknek, amelyek állandóan romló tenden­ciát mutatnak, (ügy van! Ugy vari! a szélső­baloldalon,) A drágaság folyton nő és ugy va­gyunk vele mint az ember az árnyékával, hogy olyan fénykörbe kerül, hogy megnő az árnyék és az ember fizikai teste arányaiban nem tudja utolérni az árnyék megnövekedését. így va-

Next

/
Oldalképek
Tartalom