Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-249

"Â nemzetgyűlés 249. ülése 1924. évi február hó 29-én, pénteken. 151 Árra kérem a t. kormányt és a 1 tiíloldalt, de az ellenzéki pártokat is, — mert itt ma nem elég az, hogy sirjunk-rijunk a dolgok felett — hogy nyúljanak hozzá ehhez a kérdéshez s valamilyen kormányzati intézkedéssel ejtsék módját annak, hogy itt a bér és az életnívó emelkedjék, ne pedig sülyedjen. Hiszen az életnívó nap-nap után lejjebb száll. Meg kellene állapitanl a létminimumot, azután rá kellene helyezkedni arra az alapra, amelyre a külföldi államok helyezkedtek, hogy t. i. a munkabéreket az aranyparitás színvonalára emelték. Én nem fogadom el azt az álláspontot, amelyet itt képviselt a kormány és képviseltek egyes urak a túloldalon s talán még ezen az oldalon is, hogy az indexrendszer bajt hozott volna. Németországban látjuk, hogy a pénz stabilizálódik, de ott a munkabérek a drágasággal mindig arányban voltak és az aranyparitás felé haladtak; a létminimum pedig nem csökkent, hanem a háború előtti állapotokhoz mérten bizonyos fokig emelkedett, mig megfordítva, nálunk a létminimum állandóan csökkent és lejjebb sülyedt. Ausztriában, ahol hasonló rossz helyzet volt, szintén emelkedett a létminimum. Ez azért volt, mert ott az állam beavatkozott, teremtett intézményeket és lehetővé tette, hogy e társadalmi réteg életszínvonala ne sülyedjen le annyira. Ezzel az állam saját érdekeit is szolgálja, mert hiszen azokat a nagy szociális bajokat, amelyek, a nyomorúságból fakadnak, ellensúlyozza, éliminai ja azzal, hogy legalább a minimális életfeltételeket mindenki számára iparkodik biztosítani. Arra kérem a t. Házat, hogy tartson a Ház holnap is ülést s szenteljünk szerda előtt egy napot ennek a kérdésnek. Bár nincs előkészítve a dolog, annyira közismert mégis ez a kérdés, íiogy gyorsan el lehet intézni. Kérem tehát, hogy tartson a Ház holnap ülést és tűzessék ki annak napirendjére a munkabérek szabályozásának, a létminimum biztosításának kérdése. Ezt nagyon gyorsan el lehet intézni s hozhat a Ház olyan határozatot, amellyel be tud avatkozni ebbe a dologba. Hiszen a háború alatt már beavatkozott s beavatkoztak a külállamokban a háború után. Már a békeidőben is voltak ilyen intézmények különböző államokban, van példa rá elég. Meg lehetne tehát a dolgot csinálni és végre lehetne hajtani s azt a nagy nyomorúságot, amely itt a nagy tömegeknél, a dolgozó osztályoknál megvan, ellensúlyozni lehetne. Nagyon kérem a t. Házat és a kormányt is, hogy ne politikai szempontból tekintse ezt a kérdést. Mi itt most nem mint szociáldemokraták, nem mint pártemberek beszélünk. Hiszen az egész dolgozó magyar társadalomról van szó, tehát mindenkiről, aki munkából vagy fixfizetésből él. Ennek a kérdésnek szabályozása olyan fontos, hogy ezzel olyan nagy állami érdekeket is szolgálnánk, mint amilyeneket más téren szolgálni kivannak. Kérem a t. Nemzetgyűlést, fogadja el javaslatomat. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : A minisierelnök ur kivan nyilatkozni. Gr. Bethlen István ministerelnök: T. Nemzetgyűlés ! Kérem a mélyen t. Nemzetgyűlést, méltóztassék az elnök ur által javasolt napirendet elfogadni, mert hiszen a szerdai napirendre kitűzött tárgynál, a korona értékcsökkenésének meggátlására irányuló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatnál úgyis módja lesz az igen L ellenzéki pártoknak a drágaság kérdésével is foglalkozni. Hiszen más, ezzel a tárggyal kevésbé összefüggő törvényjavaslatoknál veszik maguknak azt a szabadsáv got, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzanak. Azt hiszem, hogy^ ennél a törvényjavaslatnál, amely ezzel a kérdéssel szervesen összefügg, az elnök ur a házszabályok szigorú kezelése mellett sem fog ellenállhatni annak, hogy a képviselő urak ezzel a kérdéssel foglalkozhassanak. Csak egy pár megjegyzést kívánok még tenni azokra, amiket a t. képviselő ur ad rem mondott, nevezetesen, hogy a kormány a drágaság kérdésével nem foglalkozik és nem tesz olyan intézkedéseket, amelyek alkalmasak volnának előidézni azt, hogy a munkabérek és fixfizetésüek jövedelmei kövessék a drágaság' indexszámait. Azt hiszem, egyetlenegy kormánynak se lehet hivatása, hogy munkabérminimumokat és maximumokat állapítson meg. Nem is hiszem, hogy a t. képviselő ezt kívánná a kormánytól. A kormánynak azonban igenis egy kötelessége van, az, hogy ott, ahol ő a munkaadó, követendő példát statuáljon abba-n az irányban, hogy a megfelelő béremelést az árak változása alkalmával mindig megadja. (Helyeslés jobbfelől.) Ezt a kormány az utolsó árhullámzás alkalmával, illetve a koronának utolsó esésekor meg is tette, amennyiben a tisztviselők márciusi fizetéseit a februári fizetésekkel szemben 60%-kai emelte. Nyilvánvaló, hogy az állam részéről történt ilyen emelést rendesen követi a munkabér emelkedése is.* (Farkas István : Igen, de csak 10—20%-kal. — Györki Imre : Meg sem közelíti !) Ugy vagyok értesülve, hogy e tekintetben a munkaadók a szabad piacon követték az állam példáját (Farkas István : Bosszul van értesülve !) és február folyamán 50—55 százalékos munkabéremelést koncedáltak a munkások részére. (Hebelt Ede : Tízszázalékos emelést !) Ugy tudom, hogy sok üzemben most is folyamatban vannak ilyen tárgyalások. Ami pedig azt illeti, amit a t. képviseleő ur mondott, hogy a béregyeztető rendelet nincs végrehajtva, ezt a rendeletet igenis végrehajtottuk, de tisztán a munkaadóktól és a munkásoktól függ, hogy adott esetben igénybe vegyék annak közbenjárását. (Zaj a szélsőbalul dalon.) Hiszen ez nem is juthat abba a helyzetbe, hogy intézkedéseket tegyen anélkül, hop-v egyik vagy másik fél hozzá ne forduljon. (Zai a szélsőbaloldalon.) Ami végre az indexszámok szerint való fizetést illeti, megengedem, bizonyos államokban erre a szisztémára tértek át, nevezetesen Ausztriában és Németországban, azonban figyelmeztetem a t. képviselő urakat, hogy ugvanakkor, amikor Németországban az indexszámok szerint járnak el. mindenki azt hirdeti, hogy többet, hosszabb időt kell dolgozni, sőt bevezették a 9 órai munkaidőt is. (Farkas István : Minden kapitalista tudja, hogy a jól fizetett munkás többet tud termelni !) A németeknél még a szociáldemokraták is hirdetik azt az elvet, hogy vesztett háború után a társadalom létfentartása máskép nem is lehetséges. Ami pedig az indexszám kérdését in thesi illeti, e kérdés felett már nagyon sokat vitatkoztunk és fogunk is vitatkozni. Én voltam bátor annakidején álláspontomat ebben a kérdésben kifejteni s azt tartom, hogy e kérdés tekintetében ujabb kontroverziák állanának elő, mert én eddig is elfoglalt álláspontomat