Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-248

A nemzeígyülés 24ti. ülése 192á. évi február hó 28-án, csütörtökön. 125 Elnök : A kultuszminister ur kivan, szólani. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Gr. Klebelsberg Kunő vallás- és közokta­tásügyi minister : T. Nemzetgyűlés ! A leg­utóbbi ülések egyikén volt szerencsém beter­jeszteni a középiskolákról szóló törvényjavas­latot. Mig ez a törvényjavaslat a szellemi elit nevelését van hivatva szolgálni, addig másik két nagy akció is előkészítés alatt áll, mely nagy tömegeket mozgat meg, mely a magyar nemzet széles rétegeinek érdekeit vau hivatva szolgálni, mely tehát a szó valódi értelmében demokratikus törvényjavaslatnak, demokrati­kus akciónak nevezhető. Az egyik az iskolán kivüli népművelés, a másik^ a testnevelés ügye. Az iskolán kivüli népművelésre vonatkozó törvényjavaslatot már kidolgoztam és szakemberek között szétosztot­tam hozzászólás végett. Remélem, rövid idő múlva már abban a helyzetben leszek, hogy ezt a törvényjavaslatot is'a nemzetgyűlés elé ter­jeszthetem. (Helyeslés jobbfelől) A másik nagy ügy, amely széles néprétegek érdekeit van hivatva szolgálni, a testnevelés ügye. Az erről szóló törvényjavaslat célja az, hogy a testnevelési akcióhoz szükséges anyagi eszközöket biztosítsa. Széchenyinek, mint re­formernek a maga igazi jelentőségét az adja meg, hogy már a XIX. század 20-as éveiben meglátta és felismerte úgyszólván mindazokat a feladatokat, amelyeket a következő száz év alatt a magyar nemzetnek meg* kellett oldania, hogy megerősödjék, hogy valóban európai nem­zetté váljék. Mai műszóval élve, azt lehet mon­dani, hogy Széchenyi már a XIX. század 20-as éveiben teljes programmot adott. Ebben a pro­gramúiban lényeges pont épen a sport. A lovakról irt, 1827-ben kiadott munkájában rámutat a sport különös nemzeti jelentőségére; és mint minden mag, amelyet Széchenyi elhin­tett, ez az ő kezdeményezése is termékeny talaj­ra talált: Magyarországon eleven sportélet fej­lődött ki, amelynek eredményeképen champion­jaink mindig voltak. A sportban, az atlétikában mindig voltak olyan kiváló magyar emberek, akik nemcsak a belföldi, hanem a külföldi ver­senyeken, tornákon és mérkőzéseken is mindig becsületet hoztak a magyar névre, (Ugy van ! ügy van! jobbfelől.) Most számolnunk kell a kor haiározott de­mokratikus irányával és demokratizálnunk kell a sportot is. (Helyeslés.) Hiszen örömmel látjuk azt, hogy egy-egy futballmeccsen az em­berek tízezrei jelennek meg, érdeklődést mu­tatnak a sport iránt ; de mi itt nem állhatunk meg, nekünk a nézőkből résztvevőket kell csi­nálnunk. (Helyeslés jobbfelől.) A sportot bele kell vinni a magyar nemzet tömegeibe, széles rétegeibe. Ez az előttünk álló nagy feladat ! (Ugy van! jobbfelől.) Ha áll ez általánosságban, mennyivel inkább áll ez a mi mostani súlyos helyzetünkben, amelybe a világháború követ­keztében kerültünk. (Ugy van ! jobbfelől.) Mert mi egyet gyakran elfelejtünk, elfelejtjük azt, hogy milyen hatalmas tény ez a világháború és hogy ennek következtében az egész magyar nemzeti élet sok tekintetben átalakult és ha intézményeinkkel lépten-nyomon bajok vannak, ez azért van, mert az uj viszonyokhoz mérten még nem alakítottuk át, még nem javítottuk meg eléggé intézményeinket. A modern államok a maguk szervezetét hi­hetetlenül tökéletesíteni tudták és épen a vi­lágháború elején, az általános védkötelezettség révén az összes európai nemzetek egész férfi­népességüket meg tudták mozgatni. Mi ma­gyarok is megmozgattuk és szembeállítottuk a modern technika és modern kémia legraffi­náltabb romboló eszközeivel. Kartács, srapnel, gránát és géppuska hi­hetetlenül rombolt a nemzet élő állagában, na­gyok voltak a mi veszteségeink és azt lehet mondani, hogy ez fizikailag és erkölcsileg egy antiszelekció volt, mert hiszen a legerősebb, a legéletképesebb és a legbátrabb emberek hulltak el igen nagy számban. (Ugy van ! jobbfelől.) Sok minden nem lett volna lehetséges Magyar­országon, ha épen ezek az emberek a háború után nem hiányoztak volna. (Szomjas Gusz­táv : A jó hazafiak, a jó magyarok !) Fizikai antiszelekció volt a háború, de hozzájárultak a sebesülésekhez, a halálozásokhoz még azok a betegségek is, amelyeket az emberek a lövész­árkokban szereztek. Erre én szomorú korona­tanú vagyok, mert Tisza István a háború ele­jén reám bizta a rokkantügy megszervezését. Kezdetben a csonkák és bénák számára szer­veztük meg a mi utókezelő intézeteinket és időközben láttuk azután, hogy ugyancsak óriási száma van a hazatérők között a bel bete­geknek, akik szintén megrokkantak, de nem sebesülés folytán, hanem azoknak a betegsé­geknek következtében, amelyeket a lövészár­kokból hoztak magukkal. Mint szomorú tényt konstatálom, hogy a világháborúból betegebben került ki a magyar nemzet. Itt tehát hatalmas közegészségügyi akcióra van szükségünk, hogy magunkat a há­ború utókövetkezményei alól mentesítsük, hogy ezen a téren is kiemelkedjünk azokból a ne­hézségekből, amelyekbe ia világháborúból ki­folyólag kerültünk. A modern orvosi tudo­mány a terápiánál, a már meglévő bajok utó­lagos gyógyításánál ma már előbbre teszi a profilaxist, a bajoknak megelőzését, hogy a test a betegségeknek jobban tudjon ellenállni, a testmegerősitést, a testedzést. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Nekünk tehát a profi­laxis, a modern hygiène szempontéból a há­ború után kétszeres szükségünk van egy cél­tudatos testnevelési, testedző akcióra. (Ugy van ! jobbfelől.) Kifogásolják, hogy az 1921 : LUI. te. kötelezővé tette a testnevelést. Nagy tömegeket megmozgatni azonban az állam imperiumának igénybevétele nélkül a tapasztalás szerint se­hol sem lehet, (Ugy van! jobbfelől.) Ki kifogá­solja azt, hogy behozták az összes államok az általános tankötelezettséget 1 ? Az is nyilván­való, hogy az elemi ismereteknek minim urná­val ma már mindenkinek birnia kell, aki a gazdasági versen3 r ben — csak ezt említem — meg akarja helyét állani. (Ugy van! Ugy van!) Senki sem kifogásolja az általános tankötele­zettséget. A bizottsági tárgyalás alkalmával Kenéz Béla t. barátom rámutatott arra, hogy behozták a közkötelezö himlőoltást. Ennek is sok ellensége volt. Általános elvi és orvosi ala­pon is ellenezték, de ma már mindenki belátja, hogy erre a közönséget rá kellett szorítani. Ugyanígy vagyunk a testneveléssel is. Meg vagyok győződve róla, hogy a magyar nemzet túlnyomó többsége belátja a széleskörű demokratikus testnevelés feltétlen szükség-es­ségét, (Ugy van! jobbfelől.) de azért mindig lesz olyan kisebbség is, amelyet a gyengébb belátása ellenére rá kell szorítani arra, amire szüksége van, annak magát tényleg alá is vesse. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) A nép­hadsereg, a népiskola a legdemokratikusabb

Next

/
Oldalképek
Tartalom