Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-248

HC A nemzetgyűlés 248. ülése 1924. ről a magyar nemzet ellen annyiszor hangoztatott azt a vádat, amely a mostani Trianont épen a magyar állam, a magyar nemzet nemzetiségi politikájával akarja igazolni. Kénytelen vagyok ezt a vádat a leghatározottabban, a legkerekebben visszautasítani és megmagyarázni, hogy Trianont igenis, nemzetiségi politikánknak köszönhetjük, de nem azért, mintha nemzetiségeinket elnyomtuk volna, (Ugy van !) hanem igenis csupán és kizárólag azért, mert mindenki nagyobb ur volt ebben az országban, mint maga az őslakosság, a magyar. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) (Az elnöki széket Pesthy Pál foglaja el.) Én mint magyar ember, aki nem pártszempontból nézem az egyes törvényjavaslatokat, a legmélyebb felháborodással utasítom vissza a szélsőbaloldalról jött ama tendenciát, amely a magyarság gyászos katasztrófáját, a gyászos és soha ki nem heverhető Trianont a magyar nemzetiségi politika kosarába akarná dobni. (Ugy van ! jobbfelől.) Ez nem áll, hanem igenis, köszönhetjük mai határainkat, mai nyomorúságunkat annak a politikának, amely nem faji alapon állt, amely tárt karokkal fogadott itt minden idegent, édent és paradicsomot biztosított itt mindenkinek, annak« a politikának, amely 50 krajcárért a legtörténelmibb nevekkel rávinyettázta a magyarságot akármelyik galíciaira és akármelyik idegenre, és amely, ha valaki megtanulta a niagyar nyelvet, a legmesszebbmenő jogokat, kiváltságokat és a legnagyobb méltóságokat is biztosította neki. Nem azért nem fogadom el ezt a törvényjavaslatot, mintha nem akarnám, hogy bármely nemzetiség itt, akár a törvényszéki tárgyalásokon, akár bármely elöljáróságnál a saját nyelvével élhessen, — kívánóra, hogy élhessen, — hanem nem fogadom el azért, mert nem látok törekvést a magyar kormány részéről arra, hogy ez a kisebbségi jog, amely pedig az utódállamokra is vonatkozik, — mert hiszen a trianoni szerződés kétoldalú szerződés, bármilyen terhes is ránk nézve, és bizonyos viszonylatokban kell, hogy kösse őket is, — minden tekintetben végigvezettessék az ő életükben is, hogy a kisebbségi jogok ott is érvényesüljenek és a magyarság ott minden vonatkozásban olyan álla inj ogokat élvezhessen, amelyek őket épen a trianoni -szerződés szerint megilletik. Hogy ezt dokumentumokkal igazoljam, itt van a kezemben az uj szerb alkotmány. Csak véletlenül ragadom ezt ki, mert hiszen beszélhetnék a románokról és a, cseh-szlovákokról is. Az uj szerb alkotmányt áttanulmányozva, annak 142. §-ában három olyan törvényintézkedést találtam, amelyben expressis_ verbis, kimondottan benne van az a klassziíikálás, hogy a szerb-horvát-szlovén királyság* kormánya nem helyezkedik arra a rá nézve kötelező álláspontra, hogy nem klassziíikál, hanem mindenki, aki az SHS királyság területén belül él, egyenrangunak tekintetik. Három törvényszakaszt fogok felolvasni, amelyekben az élet íniinden vonatkoaásá/ban nagyon célirányosan és kimondottan tekintetbe veszik azt, hogy valaki szláv eredetü-e vagy idegen. Ez az uj alkotmány, amelyet, amint tudjuk, 1921 június 28-án szavazott meg a szíkupstina ülése és június 29-én, a szerbek Vidovdán ünnepén publikáltatott. Nagyon jól kell tudnunk még azt is, hogy a kisentente — s igy többek között természeef* február hé 2e-án, csütörtökön. tesen az SHS királyság kormánya is — 1919 szeptember hó 10-én Saint Germainben szerződést kötött a nagyentente-tal, amelyben elismerte, hogy a kisebbségek védelméről szóló törvényt alaptörvényül fogadja el, amelyen sem módosítás, sem pedig semmiféle változtatás nem eszközölhető. Márványszilárd pillérekre akarták tehát lefektetni a wilsoni elvet, a kisebbségi jogok érvényesítését, nem politikai árnyalatok szerint, hogy egyszer többet adjanak, másszor kevesebbet, hanem ugy, hogy az államnak megdönthetetlen, szigorú, marván yszil ár d alapja legyen az, hogy az állam minden egyes polgára egyenjogú és egyenrangú kell, hogy legyen. Ezt ők magukra nézve kötelezőnek el is fogadták és alá is írták. Hogy azután ez a valóságban hogyan fest, arra az egyik legeklatánsabb példa épen az uj szerb alkotmány 19. %-ix, amely a tisztviselők kinevezéséről kimondottan ezt mondja (olvassa): »Minden állást, az áll am szolga lat minden ágazatában a törvényes feltételek fenforgása esetén minden született, valamint minden honositott szerb-horvát-szlovén nemzetiségű állampolgár tölthet be.« Kimondja tehát, hogy csakis szerb-horvát-szlovén nemzetiségű állampolgár töltheti be az állásokat ; ha más állampolgár pályázik is valamely állásra, ez csak kivételes lehet és bizonyos előirásokuak megfelelően kaphatja meg az állást. Hol itt az egyenjogúság, az egyenrangúság ? Nincs bebizonyítva, hogy ők első- és másodosztályú állampolgárokat különböztetnek meg aszerint, hogy valaki szláv vagy nem szláv 1 De tovább megyek. A 43. § a telepítésekre vonatkozóan kimondja, hogy a telepítéseknél eszközölt földosztásban részesülhetnek azok, akik a nagy világháború alatt a szerb gondolatért a fornton szolgáltak. Tudvalévőleg a nagy háborúban a Bácska és a Bánát még a mi kötelékünkhöz tartozott, tehát el sem képzelhető, hogy annak lakosai a szerb gondolatért szolgálíkk volna. Magában Szerbiában pedig idegen nemzetiségűek csak a törökök, macedónok és albánok voltak. A magyarok és svábok tehát azok, akik a telepítésből kimondottan ki vannak zárva, azon a címen, hogy ebben a világháborúban a szerb oldalon nem vettek részt. A szerb hadügyministerium kimutatása annak idején 19.000 embert tartott nyilván, mint akinek joga van a földosztáshoz, de ma a szerb népjóléti ministerium nyilvántartásában már több mint 100.000 szerb szerepel, mint aki frontszolgálatot teljesített, \iehát a földosztás során igényt tarthat földre. Mesterségesen gyártják tehát a hadiszolgálatot teljesítetteket, csakhogy minél több jogcímük legyen a magyar, német és más idegen nyelvű lakosok földjének elvételére. A 72. §, amely a passzív választójogTÓl szól, tehát meghatározza azt, hogy ki választható képviselővé, természetesen kiköti, hogy csupán az, aki a szláv nyelvet érti. Ezt aláírom, de ki van benne mondva az is, hogy a szerb, horvát, szlovén már akkor is képviselővé választható, ha 21 éves, míg ellenben a magyar és német csak akkor, ha 30 éves. Tehát nem egyenrangú jogosultság illeti meg őket. Kimondja továbbá, hogy a szerb, horvát vagy szlovén akkor is megválasztható, ha nem ott lakott, csak most költözött oda, inig a magyar vagy német választhatóságára nézve tíz évi helybenlakást köt ki. Hol van itt az egyenjogúság' 1 Ebben a három szakaszban kimondottan klasszifikálják az állampolgárokat. Nézzük azonban meg*, hogyan festenek a valóságban azok az intézkedések és azok a cik-