Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-247

104 r A nemzetgyűlés 247. ülése 192± sen, (Rassay Károly: Csak azért, mert inspek­ció«! Semmi különös szerelem! — Vass József munkaügyi és népjóléti minister: Külön ezért jöttem be! — Rassay Károly: Akkor bocsána­tot kérek! De hol az inspekciós! — Fábián Béla: Az hazament!) mert el akarom mondani azokat az aggodalmakat, amelyek a budapesti közönség 1 körében élnek azoknak az újsághí­reknek hatása alatt, amelyek szerint a lakások egy részét, a négy szobán felülieket, és az üz­lethelyiségeket fel fogják szabadítani. (Lend­vai István: Légy nyugodt, a galicianereket nem fogják bántani! — Fábián Béla: Ö a jö­vőbe lát! — Lendvai István: A jelenbe még jobban látok!) Másrészt a lakbéreknek szorzó­számmal az aranyparitás felé való közelítésé­ről van szó. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha nem lett volna itt a minister ur, akkor is ugyanezt mondottam volna: teljesen értem a minister urnák azokat az intézkedéseit, ame­lyeket a lakbéremelés terén foganatosított, és bár erős harcokat is vívtunk vele szemben, mert az intézkedéseket időelőttieknek tartot­tuk, azt az intenciót, amely ezekben megnyil­vánul és amely az igazságra való törekvést akarta honorálni, teljesen méltánylom. Bár ott tartanánk, hogy ezt a kérdést egészen igazsá­gosan el lehetne intézni. Csak arra akarom felhívni az igen t. mi­nister ur figyelmét, hogy az a sok szerencsét­len lakó, akinek az alaprendelet szerinti és ne­gyedévenként következetesen jelentkező fel­emelt lakbért kell már most is fizetnie, olyan mástermészetü súlyos fizetésekre is kény­szerül, hogy már semmiképen sem tudja vi­selni azt a terhet, amely a szorzószám feleme­lése folytán reánehezedik. Ez most épen lehe­tetlen. A legegészségtelenebb időpont az, amelyben ez a változtatás alkalmazásba akar vétetni. Ahogy azt mondottam az imént, hogy hiába volt, hogy a Máv. tarifaemelése épen akkor jelentkezett, amikor a korona ilyen ré­mesen zuhant, és mikor gazdasági nánik lett úrrá az országban, — ez pszichológiailag is ret­tenetesen hatott — épen olyan hiba volna, ha ez a szorzószám most engedélyeztetnék, ami­kor a drágulásnak olyan jelenségeivel találko­zunk, amelyek érthetetlenek, elképesztők, és amelyeknek korlátozása a legelső feladat. Ahe­lyett tehát, hogy a kormány azzal foglalkoz­nék, hosry magát a drágulást lekösse, ezzel az intézkedéssel maga is beállana bizonyos mér­tékben a drágulás megnövesztői. erősítői közzé. Tisztelettel arra kérem a minister urat, méltóztassék ezt jól meggondolni, mert ha a háztulajdonosok nem is tudnak r kalkulálni, mert nekik is megvan mindenféle terhük, mégis nagyobb a teherviselőképességük, mint azé a szeg'ény lakóé, akinek nincs háza. Azt mondhatjuk, hogy a ház az egyetlen, amely­nek értéke aranyparitáson van. A ház értéké­ben nyomon követte a korona esését, és foly­ton nagyobb és nagyobb számiegyek ékesked­nek a házak előtt értékkifejezőként, ami má­sutt nem mutatkozik. Az a ház békeidőben bi­zonyos vagyont jelentett és ez a vagyon, ahogy az idők romlottak, mindig majdnem a régi ér­tékszinten maradt. A papírkorona értékte­lenné vált, de a ház megmaradt értéknek, csak­hogy ez az érték nagyobb számjegyekben ju­tott kifejezésre, ami kitöltötte azt a hiatuszt, amely a régi és az uj korona között volt. A lakáskérdést csak egy módon lehet meg­oldani: nem rendeletekkel, hanem ugy, — amint három év óta folyton hangoztatjuk s aminek alapjára helyezkedett a t, kormány is í. évi február hó 27-én, szerdán. — hogy építsünk. Építtessen az állam és se­gítse elő az építkezést. Mindenféle kedvezménnyel elő kell segí­teni az építkezést az államnak és a városnak. Adjon az állam adókedvezményeket, (Lendvai István: Adnak a bankoknak, mégsem építe­nek!) és mindenféle különös módját találja ki, hogy építkezésre ösztönözze azokat, akik tőke­erősek és akarnak házat építeni. Akkor majd rendbe jön a lakáskérdés és eljutunk ahhoz az ideálhoz, amelyet ma már mindenki elérni kí­ván hogy a lakások szabadforgalomba adas­sanak. De ezek a részleges tüneti kezelési mód­szerek csődöt mondanak, nem tudnak ered­ményt elérni és állandósítják azt az álláspon­tot, hogy ma Budapesten s az egész országban olyan sok a szegény hajléktalan, — mert hi­szen csak nem lehet hajléknak nevezni azokat a kis odúkat, amelyekben ennek az országnak igen kitűnő és derék polgárai laknak. (Lendvai István: Csak a sibereknek van hajlékuk! — Fábián Béla : Elég* baj !) Nagyon jól méltózta­tik tudni, minister ur, hogy magasállásu köz­tisztviselők emberinek nem nevezhető laká­sokban kénytelenek tengődni, s hogy munká­sok és munkáscsaládok a tuberkulózis fészkei­ben fetrengenek és nem tudnak onnan ki­kerülni. Voltam bátor a t. minister ur előtt nem egyszer audenciázni lakáskérdésekben, kérve a jóindulatát, mert tudom, hogy van benne szo­ciális érzés; kértein, hogy bizonyos eseteket mérlegeljen és próbáljon segiteni az illetőkön, mert hiszen a lakáshivatal rideg elintézési módszere mellett gyakran igazságtalanságok is történnek, hiszen az akták nem beszélnek az eleven életről. A minister ur azonban megérti azt, hiszen azért népjóléti minister, egy szociá­lis természetű tárca birtokosa, hogy belenéz­zen a dolgokba és 1 issa, hogy belülről hogyan fest a kérdés. Láttam is, hogy a minister urnák : van érzék© ez iránt a kérdés iránt. Azért bátor vagyok figyelmébe ajánlani, hogy ezt a kérdést organikusan méltóztassék kezelni. Tessék erre módot találni, tessék a mi­nistertanácsban a pénzügy mini s ver kezét megfogni és tessék őt végre rávenni arra, hogy ezen cél érdekében álljon rendelke­; zésére a népjóléti minister urnák, _ mert : különben a miniser ur nem a népjólétet szolgálja, hanem a nyomorúságot. A minister ur, akinek presztízse van, aki a kultúrának erős, tudós képviselője, mégsem nézheti jó szívvel és nyugodtan ezeket az állapotokat. Ez a kérdésnek egyik része. A másik a laká­sok felszabadításának ügye. Ezt ne méltóztas­' sék végrehajtani, s nagyon kérem a minister urat, hogy ne is foglalkozzék ezzel a kérdéssel, mert nagyon nagy a nyugtaalnság emiatt. Nem tudom, hogyan került ez az ügy a napi­lapokba, de az végzetes hatású, mert bizony­talanságot ébreszt és nyugtalanságot kelt. Tessék elképzelni, hogy ha ilyen rendelkezés élet belép, mennyire ki lesznek szolgáltatva^ a háztulajdonosoknak azok a szegény szerencsét­' len lakók. Vagy kikerülnek az utcára, vagy pedig mások foglalják el a helyüket, akik ná­luk tehetősebbek. Hát a nyomorgókkal szem­ben jutalmat adjunk azoknak, akik bőségesen tudnak megélni, akiknek felesleges jövedel­meik vannak, akik a konjunktúrát jobban ki .tudják használni! Ez megint nagyon antiszo­ciális volna. (Igaz! TJgy van! a szélsőbalólda­lon.) Mindezeknél fogva arra kérem a minis­-ter urat, kegyeskedjék a lakáskérdésben ezeket

Next

/
Oldalképek
Tartalom