Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-247
104 r A nemzetgyűlés 247. ülése 192± sen, (Rassay Károly: Csak azért, mert inspekció«! Semmi különös szerelem! — Vass József munkaügyi és népjóléti minister: Külön ezért jöttem be! — Rassay Károly: Akkor bocsánatot kérek! De hol az inspekciós! — Fábián Béla: Az hazament!) mert el akarom mondani azokat az aggodalmakat, amelyek a budapesti közönség 1 körében élnek azoknak az újsághíreknek hatása alatt, amelyek szerint a lakások egy részét, a négy szobán felülieket, és az üzlethelyiségeket fel fogják szabadítani. (Lendvai István: Légy nyugodt, a galicianereket nem fogják bántani! — Fábián Béla: Ö a jövőbe lát! — Lendvai István: A jelenbe még jobban látok!) Másrészt a lakbéreknek szorzószámmal az aranyparitás felé való közelítéséről van szó. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha nem lett volna itt a minister ur, akkor is ugyanezt mondottam volna: teljesen értem a minister urnák azokat az intézkedéseit, amelyeket a lakbéremelés terén foganatosított, és bár erős harcokat is vívtunk vele szemben, mert az intézkedéseket időelőttieknek tartottuk, azt az intenciót, amely ezekben megnyilvánul és amely az igazságra való törekvést akarta honorálni, teljesen méltánylom. Bár ott tartanánk, hogy ezt a kérdést egészen igazságosan el lehetne intézni. Csak arra akarom felhívni az igen t. minister ur figyelmét, hogy az a sok szerencsétlen lakó, akinek az alaprendelet szerinti és negyedévenként következetesen jelentkező felemelt lakbért kell már most is fizetnie, olyan mástermészetü súlyos fizetésekre is kényszerül, hogy már semmiképen sem tudja viselni azt a terhet, amely a szorzószám felemelése folytán reánehezedik. Ez most épen lehetetlen. A legegészségtelenebb időpont az, amelyben ez a változtatás alkalmazásba akar vétetni. Ahogy azt mondottam az imént, hogy hiába volt, hogy a Máv. tarifaemelése épen akkor jelentkezett, amikor a korona ilyen rémesen zuhant, és mikor gazdasági nánik lett úrrá az országban, — ez pszichológiailag is rettenetesen hatott — épen olyan hiba volna, ha ez a szorzószám most engedélyeztetnék, amikor a drágulásnak olyan jelenségeivel találkozunk, amelyek érthetetlenek, elképesztők, és amelyeknek korlátozása a legelső feladat. Ahelyett tehát, hogy a kormány azzal foglalkoznék, hosry magát a drágulást lekösse, ezzel az intézkedéssel maga is beállana bizonyos mértékben a drágulás megnövesztői. erősítői közzé. Tisztelettel arra kérem a minister urat, méltóztassék ezt jól meggondolni, mert ha a háztulajdonosok nem is tudnak r kalkulálni, mert nekik is megvan mindenféle terhük, mégis nagyobb a teherviselőképességük, mint azé a szeg'ény lakóé, akinek nincs háza. Azt mondhatjuk, hogy a ház az egyetlen, amelynek értéke aranyparitáson van. A ház értékében nyomon követte a korona esését, és folyton nagyobb és nagyobb számiegyek ékeskednek a házak előtt értékkifejezőként, ami másutt nem mutatkozik. Az a ház békeidőben bizonyos vagyont jelentett és ez a vagyon, ahogy az idők romlottak, mindig majdnem a régi értékszinten maradt. A papírkorona értéktelenné vált, de a ház megmaradt értéknek, csakhogy ez az érték nagyobb számjegyekben jutott kifejezésre, ami kitöltötte azt a hiatuszt, amely a régi és az uj korona között volt. A lakáskérdést csak egy módon lehet megoldani: nem rendeletekkel, hanem ugy, — amint három év óta folyton hangoztatjuk s aminek alapjára helyezkedett a t, kormány is í. évi február hó 27-én, szerdán. — hogy építsünk. Építtessen az állam és segítse elő az építkezést. Mindenféle kedvezménnyel elő kell segíteni az építkezést az államnak és a városnak. Adjon az állam adókedvezményeket, (Lendvai István: Adnak a bankoknak, mégsem építenek!) és mindenféle különös módját találja ki, hogy építkezésre ösztönözze azokat, akik tőkeerősek és akarnak házat építeni. Akkor majd rendbe jön a lakáskérdés és eljutunk ahhoz az ideálhoz, amelyet ma már mindenki elérni kíván hogy a lakások szabadforgalomba adassanak. De ezek a részleges tüneti kezelési módszerek csődöt mondanak, nem tudnak eredményt elérni és állandósítják azt az álláspontot, hogy ma Budapesten s az egész országban olyan sok a szegény hajléktalan, — mert hiszen csak nem lehet hajléknak nevezni azokat a kis odúkat, amelyekben ennek az országnak igen kitűnő és derék polgárai laknak. (Lendvai István: Csak a sibereknek van hajlékuk! — Fábián Béla : Elég* baj !) Nagyon jól méltóztatik tudni, minister ur, hogy magasállásu köztisztviselők emberinek nem nevezhető lakásokban kénytelenek tengődni, s hogy munkások és munkáscsaládok a tuberkulózis fészkeiben fetrengenek és nem tudnak onnan kikerülni. Voltam bátor a t. minister ur előtt nem egyszer audenciázni lakáskérdésekben, kérve a jóindulatát, mert tudom, hogy van benne szociális érzés; kértein, hogy bizonyos eseteket mérlegeljen és próbáljon segiteni az illetőkön, mert hiszen a lakáshivatal rideg elintézési módszere mellett gyakran igazságtalanságok is történnek, hiszen az akták nem beszélnek az eleven életről. A minister ur azonban megérti azt, hiszen azért népjóléti minister, egy szociális természetű tárca birtokosa, hogy belenézzen a dolgokba és 1 issa, hogy belülről hogyan fest a kérdés. Láttam is, hogy a minister urnák : van érzék© ez iránt a kérdés iránt. Azért bátor vagyok figyelmébe ajánlani, hogy ezt a kérdést organikusan méltóztassék kezelni. Tessék erre módot találni, tessék a ministertanácsban a pénzügy mini s ver kezét megfogni és tessék őt végre rávenni arra, hogy ezen cél érdekében álljon rendelke; zésére a népjóléti minister urnák, _ mert : különben a miniser ur nem a népjólétet szolgálja, hanem a nyomorúságot. A minister ur, akinek presztízse van, aki a kultúrának erős, tudós képviselője, mégsem nézheti jó szívvel és nyugodtan ezeket az állapotokat. Ez a kérdésnek egyik része. A másik a lakások felszabadításának ügye. Ezt ne méltóztas' sék végrehajtani, s nagyon kérem a minister urat, hogy ne is foglalkozzék ezzel a kérdéssel, mert nagyon nagy a nyugtaalnság emiatt. Nem tudom, hogyan került ez az ügy a napilapokba, de az végzetes hatású, mert bizonytalanságot ébreszt és nyugtalanságot kelt. Tessék elképzelni, hogy ha ilyen rendelkezés élet belép, mennyire ki lesznek szolgáltatva^ a háztulajdonosoknak azok a szegény szerencsét' len lakók. Vagy kikerülnek az utcára, vagy pedig mások foglalják el a helyüket, akik náluk tehetősebbek. Hát a nyomorgókkal szemben jutalmat adjunk azoknak, akik bőségesen tudnak megélni, akiknek felesleges jövedelmeik vannak, akik a konjunktúrát jobban ki .tudják használni! Ez megint nagyon antiszociális volna. (Igaz! TJgy van! a szélsőbalóldalon.) Mindezeknél fogva arra kérem a minis-ter urat, kegyeskedjék a lakáskérdésben ezeket
