Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.

Ülésnapok - 1922-231

 nemzetgyűlés 231. ülése 1924. évi január hó 30-án, szerdán. -:, tartalmaznak, amint hogy a tárgy eddigi ismerete alapján nézetem szerint nem tartalmaznak, — sem a politikai fegyelem, sem — amit ennél többre értékelek, — politikai vezérem iránt való erős ragaszkodásom és az ő hivatottságában való szilárd hitem sem tarthatna vissza attól, hogy az ilyen irányú megállapodásokat visszautasítsam. (Helyeslés jebbfelől.) A szanálási programm elleni hangulatkeltés egyik könnyűsúly u érve a pénzügyi jelentésnek a Jegybank felállítására vonatkozó szakasza, amely többek között megállapítja, hogy a Jegybank központi bank lesz és hogy rendszerint, mint a bankok bankja, fogja működését folytatni. Igazán csak azért hozom ezt föl, mert iskolapéldája annak, hogy kellő tárgyi ismeret nélkül mennyire befolyásoltathatjuk magunkat érzéseink által. Mindenki, aki pénzügyi kérdésekkel nemcsak gyakorlatilag foglalkozik, hanem igyekszik az elméletiekbe is bepillantást nyerni, tisztában van vele, hogy a jelentésnek idézőjelek közé szorított az a kifejezése, hogy la banque des banques a Jegy-elméletek százesztendős szójátéka (Ügy van! jobbfelől.), amely, ha nem csalódom, a nagy francia nemzetgazdától, Sismanditól származik, s mely nem akar mást kifejezni, minthogy a jegybankok rendszerint olyan áruváltókat számitolnak le, amelyek legkevesebb kettő, de rendszerint három hitelképes cég zsírójával vannak ellátva. T. Nemzetgyűlés! Elhagyom az interpellációm keretébe amúgy sem illő polémiát és még csak néhány megjegyzésre szoritkozom, nehogy ugy tűnjék fel, mintha a kölcsön kérdése könnyű polémiával elintézhető volna. Hiszen a súlyos kérdések egész sorozata tárul elénk. Itt van a reparáció kérdése, amelyet, miután formailag elintézve még nincs, csak érinteni kivánnék. Felteszem, hogy a Nemzetek Szövetségének tényezői tisztában vannak azzal, hogy a Magyarország terhére való bármely kis reparációs összeg megállapítása ezt a kifosztott, leszegényedett nemzetet újból megfosztja egy reménységétől, attól, hogy a győzők jobb belátása a pillanatnyi, puszta pénzügyi érdekeken előbb-utóbb felülkerekedik. Tudom, hogy más nemzetközi viszonylatban rejlő helyzet az, amely ettől az illúziótól megfoszt, aminthogy hiszem azt, hogy a mostani évi 10 millió aranykoronás keretben mozgó megállapítással, ha önmegtagadásunkat még egy fokkal megnagyobbítják, talán meg fogunk tudni birkózni, s bármennyire is megnehezítse ez az elhatározásunkat, ugy érzem, hogy ezért nem volna szabad az egész akció sikerét kockára tenni. Amikor ma ehhez a kérdéshez hozzányúltam, ezt csak azért tettem, hogy a kormány figyelmét már ma irányítsam arra, hogy a legnagyobb érdek fog ahhoz fűződni, hogy annak idején, amikor az évi 10 milliós ráta keretén belül a jóvátételre eső összegek véglegesen meg lesznek állapítva, minden igyekezetét arra fordítsa, hogy a jóvátétel lehetőleg ne pénzben fizettessék meg* az abból részesülő államoknak, hanem áruszállításokkal egyenlitessék ki. Nem tudom pontosan, mely államok fognak ebben a jóvátételben részesedni, de hihetőleg olyanok, amelyek vagy mezőgazdasági feleslegeinknek, vagy ipari produktumainknak természetes fogyasztói, s igy talán ennek a fontos kérdésnek elintézése remélhetőleg nem fog akadályokba ütközni. Azt hiszem, nem kell bővebben taglalnom, hogy a reparációs kérdésnek ilyen módon való megoldása milyen nemzetgazdasági előnyökkel jár. Ugy látom különben, hogy a Jugoszláviával való tárgyalások is ilyen mederben folynak s azért, a kérdésnek épen erre az oldalára való tekintettel bátor leszek a ministerelnök úrtól ezekre a tárgyalásokra vonatkozólag is felvilágosításokat kérni. Tisztában kell lennünk azzal is, t. Nemzetgyűlés, hogy a szanálási akciót nem teszi könynyüvé az sem, hogy nekünk magunknak itthon igen nagyfokú erőfeszitéseket kell megtennünk, mielőtt a külföldi kölcsön folyósításához eljutunk és megtennünk olyan időben, amidőn még a kölcsön financiális feltételei sem lehetnek végleg megállapítva, mert hiszen nézetem szerint ezek csak akkor állapithatók meg véglegesen, ha a kölcsönt már megkötik. Hiszen a feltételek elsősorban a mindenkori pénzpiac gyorsan változó helyzetétől is függnek. Ezért bátor leszek a ministerelnök úrhoz azt a kérdést is intézni, hogy történtek-e és milyen lépések, s ha nem, mikor és milyen lépéseket szándékozik tenni a kormány a kölcsönakeió sikeres lebonyolítása érclekében. Tudnunk kell azt is, hogy ezek a belföldi erőfeszítések és az itt foganatosítandó rendszabályok, a jegybank felállításához szükséges tőkének a belföldi kölcsön összegének a forgalomból való kivonása és a fedezetlen bankjegy kibocsátás megszüntetése átmenetileg súlyosan fogják a gazdasági életet érinteni és nagyon körültekintő, a pénzügyi politikával való szoros együttműködéséből eredő intézkedések lesznek csak képesek ezeken az átmeneti bajokon enyhíteni, azokat az elkerülhetetlenül szükséges legkisebb mértékre leszoritani. (Ugy van! a jobboldalon.) Hogy a sok közül csak egyet, talán a legfontosabbat és a legnehezebbet említsem, a magángazdasági hitel kérdésének az átmeneti időben való kielégítő megoldása egyik legerősebb ellensúlyozója lehetne a nagyobb arányú munkanélküliség veszélyének. Mégis azt hiszem, hogy nem szabad a kölcsönakcióból folyó kérdések elé csüggedéssel nézni. Az az ut, amelyre lépni készülünk, gyakorlatilag az egyetlen, amely a közeli években a mai gazdasági és pénzügyi marasmusból kivezető útnak látszik. (Zsirkay János: Tévedés!) A pénz romlásából és a bomladozó államháztartási rendből való kimenektilési lehetőség minden erőfeszítésünket megéri. A nemzeti termelésben érdekelt összes személyek elsőrendű érdeke és mindenekfelett a dolgozó tömegek létérdeke fűződik az államháztartási rend helyreállításához és az értékmérő fixirozásához. Normalizálódó gazdasági rend nélkül szociális béke és erkölcsi megújhodás sem képzelhető el. Az ehhez vezető ut pedig nem lelki Trianonhoz vezet, — amint ezt a legújabb jelszó hangoztatja, — hanem ellenkezőleg, Trianon mindannyiunk lelkét fojtogató béklyóinak meglazitásához. Igaz, hogy a világ parancsolói nem teszik számunkra a felemelkedés szűk ösvényét vigan járhatóvá, de közülünk már senki sem igényel könnyű sikereket. Kétségtelen, hogy a ministerelnök ur uehéz munkájának sikerében, a tárgyalások sikeres befejezésében reményt keltő mozzanatok vannak. Sok gyakorlati jelentősége vau annak, hogy a világ leghatalmasabb nemzete, az angol s a nemes olasz támogatás segített ahoz, hogy ez a hosszú, hónapok óta vajúdó kérdés az érdekellentétek útvesztőjéből a gyakorlati megvalósulás irányába ment át. Ez a 250 milliós állami kölcsön preludiuma és előfeltétele kell, hogy legyen azoknak a további tőkéknek, amelyek a magyar munkával és teremtő vággyal párosulva, országunk gazdasági életét megtermékenyítve, azt egészségesebb irányba fogják terelni, (Ügy van! a jobboldalon.) Ezek a gondolatok tolulnak elém, amikor bátor vagyok a mélyen t. ministerelnök úrhoz