Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.

Ülésnapok - 1922-234

l7fi À nemzetgyűlés 234. ülése 3924. évi február hu 5-én, kedden. Egy már letárgyalt rész módosításába nem lehet belemenni. (Dénes István: Szót kérek!) Majd Östör képviselő ur után méltóztassék szót kérni. Östor József: Ami Dénes képviselő ur módo­sítását illeti, az teljesen el van intézve az alap­törvényben. Az alaptörvény 20. §-a ugyanis ki­mondja, hogy az állam nevében az elővásárlási jogot a földmivelésügyi ministerium hozzájáru­lásával az OFB. gyakorolja és ennek folytán abban a földmivelésügyi ministeriumnak döntő szerepe nincsen. A 6. §-hoz nekem két módosításom van, me­lyek közöl most csak az egyiket terjeszthetem elő, mert a második a negyedik bekezdésnél lesz. Ez utóbbira is ki kell azonban térnem. A módosítás tulajdonképen processzuális jelentőségű és az eljárás megrövidítését jelenti. Mi egészen csodá­latos és különös nemzet vagyunk. Itt is áll az, hogy papiroson nagyon sokat megszoktunk csi­nálni, törvénybe szoktuk iktatni, a kivitelnél azonban — fájdalom — a törvénnyel és a papiros rendelkezésekkel gyakran ellentétbe kerülünk, íme itt van a törvény 1. §-a, amely előírja, hogy a javaslat első bekezdésében emiitett cél mielőbbi elérése érdekében köteles a közreműködésre hiva­tott minden hatóság, hatósági közeg, vagy bár­mely szerv soronkivül eljárni és eljárásánál jog­szabályban elő nem irt, minden olyan felesleges alapszeriisóget mellőzni, mely a törvény gyors végrehajtását hátráltatná, Nagyon helyes és ime a 6. §-ban mégis ezzel az elvvel ellentétben álló intézkedéseket teszünk. A megváltási eljárásra később leszek bátor rátérni az illető szakaszra és ott is leszek bátor kimutatni, hogy a novella, fájdalom, nem fogja az eljárást meggyorsítani, hanem ellenkezően meg fogja lassítani. Mondom, a 6. ^-nál az elővásárlási jog tekintetében olyan intézkedéseket teszünk, amelyek e részben eltérnek az alaptörvénytől és az eljárást nem hogy meg­gyorsítanák, hanem ehelyett meglassítják. Eddig az alaptörvény 22. §-a értelmében az elővásárlási jog gyakorlása akként történt, hogy 30 napon belül kellett a földmivelésügyi ministernek hatá­roznia a tekintetben, hogy vájjon él-e az elő­vásárlási joggal, vagy sem. Ezt a határidőt az Országos Földbirtokrendező Bíróság további 30 nappal meghosszabbította, tehát 60 napot vett igénybe, amig az eladó és a vevő többé-kevésbé tisztába jött azzal, hogy él-e a földmivelésügyi ministerium az elővásárlás jogával, illetve még többet, mert tudomásul kellett venni a kézbesíté­seket stb. Most mit látunk a 6. §-nál! Azt látjuk, hogy ezek a terminusok nemhogy megrövidültek volna, hanem ellenkezőleg meghosszabbodtak. (Szabó István (nagyatádi) í'öldmivelésügyi minister : Nem lehet rövidíteni!) Lehet, kérem, csak meg kell csinálni. Azt látjuk, hogy a telekkönyvi biró köteles nyolc napon belül elintézni azt a telek­könyvi kérvényt, pedig az elintézés tulajdonké­pen semmi másból nem áll, mint hogy ráírja, hogy a bemutatott szerződés másodpéldányát a földmivelésügyi ministerhez kell felküldeni. Az első szakaszban azt mondjuk, hogy soronkivül, azonnal el kell intézni a kérvényt és ime a 6. §-ban a telekkönyvi bírónak nyolc napi határidőt adunk. Tovább menve ezt látjuk, hogy a közigaz­gatási bizottságnak szintén van tizenöt napi spá­ciuma. Ezután jön a földmivelésügyi minister, aki negyvenöt nap alatt köteles a tekintetben nyilatkozni, vájjon fog-e élni az elővásárlási jog­gal, vagy sem. De ezt a negyvenöt napi határ­időt az Országos Földbirtokrendező Bíróság hozzájárulásával indokolt esetben egyszer meg­lehet hosszabbítani, tehát több mint negyvenöt napi határidőnk van. De tévednénk, ha azt hin­nők, hogy most már végére jár a mulatság és a tortura, melynek ki van téve az eladó és a vevő, mert az Országos Földbirtokrendező Bíróságnak is van még harminc napi határideje a 4. bekezdés szerint, mely idő alatt határozni fog. Ez, a kéz­besítés idejét bele nem számitva, együttesen ki­tesz száznegyvenhárom napot, vagyis húsz hetet és három napot, egyszerűsítve az egészet, majd­nem öt teljes hónapot. Azt látjuk tehát, hogy a két hónap helyett, amennyi az alaptörvényben van, itt most törvénybeiktatunk öt hónapi spá­ciumot. Kérdezem: a novella és a javaslat szolgálja-e ezzel az intézkedéssel azt, aminek tulajdonképen az egyik céljának kellene lennie, nevezetesen a gyorsaságot? Kérdezem: így van-e ez? A meg­váltási eljárásnál majd leszek bátor kimutatni, hogy hasonlóan, indokolatlanul hosszii határidők vannak, melyek miatt a novella nem hogy meg­gyorsítaná, ellenkezőleg meglassítja az eljárást. Az a csodálatos, hogy ez a 45 nap, az eredeti tervezet 6. §-ában nem volt benne, hanem ezt a bizottsági tárgyalás alkalmával vették bele. A tör­vényben megállapított 30 nappal szemben 90 napra lett ez a határidő a bizottsági tárgyalás alkalmá­val kiigazítva. Azzal indokolták ezt, hogy nagyon gyakran nem lehetséges kivizsgálni 30 nap alatt, de 45 nap alatt sem, hogy az illető érdekében, nevezetesen az illető gazdatársadalom érdekében óljen-e a földmivelésügyi minister ur ezzel az elő­vásárlási jogával, vagy sem. Megengedem, hogy lehetnek esetek, amikor 30 nap talán kevés erre, bár egészen őszintén szólva, ha az a ministeriális gépezet, le egészen a gazdasági felügyelőkig teljesen hivatása magaslatán áll, nem tudom elkép­zelni azt, hogy 30 nap alatt teljesen és minden tekintetben nem lehetne utánajárni annak, hogy az elővételi jogot gyakorolja-e a földmivelésügyi minister, vagy sem. Ilyen körülmények között tehát ezt a meghosszabbítást semmi körülmények között indokoltnak tartani nem lehet. Az alap­törvényben is, amint emiitettem, nem í)0 napról, hanem csak 30 napról van szó, amely egy ízben meghosszabbítható volt. (Rubinek István: Több izben!) Az a kérdés, hogy vájjon indokolt-e a novellának ez az intézkedése vagy pedig nem! Szerény felfogásom szerint nem indokolt. Nagyon jól tudjuk, hogy az elővásárlási jog tulajdonképen az egész nagy föld birtokrendezési akciónak egyik része, és pedig nem is kicsiny és nem is lekiesiiiyleudő része. Sőt azt hiszem a tekintetben senki sem lehet más véleményen, hogy a földbirtokpolitikai céloknak az elővá­sárlási jog keretében való érvényesítése tulaj­donképen az elsősorban igazi és helyes. Az elő­vásárlási jog az, amelynek révén elsősorban hozzá tud férni a ministerium, illetőleg az OFB azokhoz a területekhez, amelyekre földbirtok­politikai célokból szüksége van. (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Amelyek eladatnak, csak azokhoz!) A statisztika bizo­nyítja, hogy a kiosztásra ós parcellázásra ke­rült néhány százezer hold területnek milyen tekintélyes részét foglalja el az, amit a föld­mivelésügyi minister ur már eddig is — nagyon helyesen — igénybe vett. Ezzel az igénybevétellel szemben azonban vannak egyéb érdekek" is, nevezetesen ott van az eladó érdeke is, akit szintén nem lehet és nem szabad öt hónapon keresztül bizonytalanságban tartani, különösen nem szabad bizonytalanságban tartani öt hó­napon keresztül a mai nehéz gazdasági és valu­fáris viszonyok között, s akkor, amikor a föld­mivelésügyi ministernek az elővásárlási jog keretén belül egyébként is számtalan olyan eszköz áll rendelkezésére, amellyel az eladó érdekein lényeges rontást vihet végbe. így ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom