Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.
Ülésnapok - 1922-230
10 A nemzetgyűlés 230. ülése 1924. évi január hó 29-én, kedden. múltra, a kommunizmus vihara után bekövetkezett különböző eseményekre, az akkor lezajlott tagadhatatlanul atrocitásoknak nevezhető különböző cselekményekre. T. Nemzetgyűlés ! Ezeket a mindenesetre súlyos kritika alá eső eseményeket a nemzetgyűlés egyes tagjai, az én nézetem szerint, nem egészen igazságos formában hozták elő. A nemzetgyűlés egyes tagjai bizonyos megfeledkezóssel a jogi és a tényleges helyzetről követeltek a kormánytól intézkedéseket. Mert hiszen, t. Nemzetgyűlés, azok az igen t. képviselő urak, akik a maguk kritikája folyamán hosszú felolvasásokat rendeztek ezekről a régi és gyakran közismert eseményekről, azzal a követeléssel állottak elő a kormánnyal szemben, hogy: íme, én lelepleztem ezeket az eseményeket, adatokat szolgáltattam ezeknek a kinyomozására, kormány tedd meg a kötelességedet! Megfeledkeztek azonban róla, hogy a kommunizmus után bekövetkezett bűucselekmények egy részére azóta amnesztia adatott. Ezt az amnesztiát ez a kormány vagy más kormány sem vonhatja vissza, mert hiszen ez a bűncselekmények elkövetőire nézve mindenesetre bizonyos szerzett jogot biztosit. (Zaj half elül.) Tehát akkor, amikor az igen t. képviselő urak cselekedetet, az üldözésre való intézkedéseket kivántak a kormánytól, kellett volna, hogy tisztában legyenek vele, bogy az ilyen intézkedések megtételére való lehetőség immár megszűnt. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) A probléma tehát oda redukálódik, hogy vájjon akkor, amidőn bizonyos ilyen bűncselekményekre amnesztia adatott ki, akkor, amikor a kormány ennek az amnesztiának következményeit levonja, emberi szempontból, az igazság és a méltányosság szempontjából, jogosuít-e, hogy bizonyos tagadhatatlanul súlyos bűncselekmények elkövetői amnesztiában részesittettek. T. Nemzetgyűlés! Méltóztatnak ismerni az illető amnesztiarendelet szövegét, amely kimondja azt, hogy az amnesztia csak azokra vonatkozik, akik az 1918. évi október 31. napja óta bűnösen felidézett haza- és társadalomellenes forradalmak idején a magyar faji és nemzeti eszme ellen elkövetett cselekmények által felkeltett közelkeseredés és menthető felháborodás hatása alatt, vagy abban a téves meggyőződésben, hogy cselekményükkel a magyar faj és nemzeti eszme érdekeit szolgálják, követtek el bűncselekményt. (Propper Sándor: Propagandaministerium!) Kizárja a rendelet az amnesztiát azokra nézve, akiknél a bűncselekmény inditóoka önző nyereségvágy volt, (Felkiáltások balfelöl: Mindegyiknél az volt!) vagy akik ilyen nyereségvágyból elkövetett bűntett miatt már szabadságvesztésbüntetéssel, vagy bármi módon sújtattak. Igen t. Nemzetgyűlés! Már maga az amnesztiarendelet is, akkor, amidőn bizonyos bűncselekményeket kiváltságos eljárásban részesit, egy bizonyos szubjektiv, az inditóokokat figyelembevevő feltevésből indul ki. Mert, t. Nemzetgyűlés, akkor, amidőn általában és következetesen arra méltóztatnak hivatkozni, bogy a kommunizmus alatt elkövetett bűncselekményekre az amnesztia még nem teljes, a súlyosan elítéltekre amnesztia még nem adatott (Propper Sándor: Azok már Oroszországban üdülnek!) és ugyanakkor amnesztia adatik a kommunizmus után elkövetett súlyos bűncselekmények elkövetőinek, mondom, ha arra méltóztatik hivatkozni, hogy eközött bizonyos analógia van, és az analógia következtében igazságtalanság forog fenn, méltóztassék megengedni, hogy én annak az igénytelen nézetemnek adjak kifejezést, hogy a bűncselekmények ezen két csoportja között analógiát vonni nem lehet, (ügy van! Ugy van! a jobboldalon.) a bűncselekmények ezen két csoportját közös nevezőre hozni lehetetlen. (Peidl Gyula: Így van, mert az egyik oldalon gyilkosok vannak, a másik oldalon pedig politikai bűnösök! — Felkiáltások jobbfelöl: Hazaárulók ! — Drozdy Győző: Hát tán ezek nem azok! Talán ezek hazafiak? — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Rakovszky Iván belügy minister: Ha Peidl igen tisztelt képviselőtársam azt mondja, hogy a kommunizmus idején nem gyilkosok voltak, csak politikai bűnösök. (Peidl Gyula: Azokat felakasztották! — Egy hang jobbfelől: Sajnos, nem mind!) Kérdezem, hogy vájjon, ha a kommunizmusban csak politikai bűnösök voltak (Propper Sándor: A többit megtorolták!),^ akkor vájjon ki okozta az emberéletben és egyéni szabadságban azt a töméntelen kárt, amit annak idején a kommunizmus alatt valóban okoztak, vájjon csak ártatlan, csak politikai bűnösök voltak-e, akik becsületes és ártatlan magyar vért ontottak? (Hebelt Ede: Azokat felakasztották! — Peidl Gyula: A gyilkosokat nem védjük, t. minister ur! — Zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak. {Hebelt Ede közbeszól.) Hebelt Ede képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. (Peyer Karoly: Ezt az országot a kurzus tette tönkre! — Gaal Gaston közbeszól.) Gaal Gaston képviselő urat kérem, méltóztassék a közbeszólásoktól tartózkodni. Rakovszky Iván belügyminister: Ha azt méltóztatik mondani, hogy az akkori gyilkosokat felakasztották, a kommunizmus utáni bűnösök pedig részben amnesztiát kaptak, — hisz ez az a kérdés, amiről beszélek — ne méltóztassék elfelejteni, hogy az egyik volt az a priori bűn az ok, a másik bűncselekmény pedig csak a következménye, az okozata volt amannak, (Igaz! Ugy van! jobbfelől. — Propper Sándor: Somogyit miért gyilkolták meg? — Peyer Károly: Neuberger gyufagyárost miért gyilkolták meg? Az nem volt kommunista ! — Urbanics Kálmán : Návay Lajost miért gyilkolták meg? — Hebelt Ede: Á gyilkosait Szegeden felakasztották! Urbanics Kálmán: Nem azok voltak az igazi gyilkosok, azok csak végrehajtották a gyilkosságot! — Zaj!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. (Könyves Lajos: A HoUánokat miért lökték a Dunába? — Rothenstein Mór: Ilyen beszéd után majd megjavul a helyzet!) Rakovszky Iván belügyminister: A magam részéről joggal hivatkozhatom rá, hogy teljes elfogulatlansággal nézhetem az akkori eseményeket, mert ha azzal méltóztatnak gyamisitani a jobboldalon ülőket, hogy sohasem lehet tudni, kinek a keze véres, rám ez a vád a legkisebb mértékben sem alkalmazható, mert abban az időben nem tartózkodtam csonka Magyarországon! (Propper Sándor: Akkor ne tessék védeni!) De mindenki, aki abban az időben a nemzet és ország hangulatát ismerte, mindenki, •— hiszen a képviselő urak is százszor hangsúlyozzák, hogy a kommunizmus ellenségei voltak, — ' aki akkor a kommunizmus megszűnése után csak lelkének legkisebb atomjával is résztyett a nemzet lelki életében, mindenki, aki tudja, hogy akkor mit éreztek azok, akik benne voltak az eseményekben és azok is, akik kivtil állottak azokon, kell hogy emlékezzenek a gyülölségnek, elkeseredésnek, a bosszú- és megtorlási ösztönnek arra a tagadhatatlan és abban az időben teljesen indokolt hullámára, amely végigvonult az országon. Aki erre emlékezik és aki az elkeseredésnek, a félelemnek és — valljuk meg — a jogosult gyűlöletnek az érzésén keresztülesett, akkor az kell hogy meglássa a különbséget a kommunizmus alatti és a kommunizmus utáni bűncselekmények között. (Hébelt Ede: Három hónappal a kommunizmus után követtek el gyilkosságokat! — Bogya János: Egyik a nemzeti eszméből, a másik a hazaárulásból fakadt! Ez a lényege a dolognak! —
