Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-219
A nemzetgyűlés 219. ülése 19k pedig tőlem ugyancsak távol áll a nagybirtok védelme, azt hiszem, ezt mindenki aláirja, — annyit kénytelen vagyok kijelenteni, hogv egy ezer holdas nagybirtok többet fizetett, nagyobb értéket adott le természetben leróvt vagyonváltságával, mint akár a Hitelbank, Kereskedelmi Bank, vagy az Angol-Magyar Bank. (Erdélyi Aladár: Mit szólnak ehhez? — Pikler Emil: Mi nem vagyunk bankárok! — GyörLii Imre: Önök a kormány, Erdélyi képviselő ur! Tessék idehozni a javaslatokat! — Zaj. — Elnök csenget. — Szabó József: Mii szól ehhez a pénzügyminister?) A vadvizek leesapolására —- ami kétségtelenül a többtermelés kérdése és amitől semmi áldozatot se kellett volna kimérni, már csak azért sem, mert ebben az esevben a költség kamatos-kamatostól bőven megtérülne amennyiben a meddő földek termékennyé és adótárgyakká válnának — erre a kétségtelenül hasznos és produktív célra a kormány csak 200 milliót szavazott meg ugyanakkor, amikor a Jegyintézet 35—40 milliárdig terjedő összeget utal ki hetenként bankérdekeltségek váltóira, valorizál atlan hitelként. Vám- és kiviteli politikánk sem kedvez gazdasági politikánknak. Egyik-másik dédelg-etett iparág érdekében a behozatal e3 van tiltva csak azért, hogy a gazda az illető iparcikkeket dupla áron legyen kénytelen megfizetni. Kiviteli illetéket is csak a mezőgazdaság fizet, igy például a zabnak 25 százalékát, ellenben például külföldre szállitott mezőgazdasági gépek vagy például a cement után semmit sem fizetnek. Termelési politikánkról se lehet sok jót mondani. így például tavasszal meg'engedik az egész műtrágyakészlet kivitelét, hogv ősszel semmi áron se legyen kapható. (Friedrich István: Ez két éi'vel ezelőtt volt!) Hát még a mezőgazdasági hitel! Micsoda agrárkormány az, amely a mezőgazdasági hitel kérdését az agrárközvélemény sürgetésére sem adja meg. Pedig e kérdés megoldása égetően szükséges nemcsak a gazdatársadalom, de az ország érdekében is. Ez van hivatva a földreformban rejlő nagy szociális gondolatot realizálni, anyagi erőhöz juttatni, a földigénylőkftt, illetőleg a földhöz jutottakat, hogy kifizethessék a vett földet és gazdaságilag berendezkedhessenek. Azonban nemcsak a földreform folytán berendezkedett trj birtokosnak van szüksége hitelre, hanem a régi gazdának is szüksége van rá, boay többet termelhessen, mint amennyit a. háború alatt leromlott instrukcióval termelni képes. Ez állampénzügyi érdek, mert hiszen szoros összefüggésben van a kivitellel, a korona külföldi értékelésével és azért nemcsak a méltányosság alapján követelem, bogy az agrár Magyarországon jegyintézeti hiteleket necsak nagykereskedők és iparvállalatok élvezzenek- hanem a mezőgazdaság is, de a közérdek cimén is követelem, az ország prosperitása érdekéb en. Abszurd és lehetetlen helyzet az, hogy amig minden nagykereskedő és iparvállalat igénybevehet hiteleket a Jegy intézettől, tehát az állam pénzéből, addig e hitelforrások a gazdák, nevezetesen a kisgazdák elől hét lakattal el vannak zárva; hiába kínálják fedezetül felszerelésüket, állatállományukat, rövid időn belül beérő termésüket, (Kuna P. András: Ügy van!) pénzintézeteink ridegen elutasítják őket, mert jobbnak látják a Jegyintézettől nyert olcsó hitelt spekulációs célra felhasználni, illetve, továbbadni. (Zaj és közbeszólások a középen. — Eckhardt Tiber: Megtörtént a, kerületemben, hogy negyven ház összedőlt és!. évi január hó 9-én, szerdán. 51 csak kosztpénzt kaphattak felépítésükre! — Friedrich István: Ezek tények! — Eckhardt Tibor: Ezek gyalázatos tények! — Friedrich István: Nemsokára a nemzetgyűlést is kosztpénzen tartják!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Grieger Miklós: Én nem vagyok ellensége a kereskedelemnek, és pedig nemcsak azért, mert az ingatlan vagyon képtelen az állam terheit még csak niegközelitőleg is egyedül viselni, és itt adózó, erős kereskedelemre van szükség, nemcsak azért, mert a külfölddel megszakadt gazdasági összeköttetéseink szálait a kereskedelem van hivatva Magyarország gazdasági vérkeringésébe belekapcsolni, hanem azért is, mert az őstermelés és a mezőgazdaság annyira reászorul a kereskedelmre, hogy az reánézve egyszerűen nélkülözhetetlen és nélküle saját zsírjában fulladna meg. Az őstermelés, ipar és kereskedelem egymásra vannak utalva és közgazdasági prosperitásról csak ott lehet szó, ahol eközött a három termelési ág között teljes összhang uralkodik. Azok közé a politikusok közé sem tartozom, akik a kereskedelemben zsidókérdést látnak és a magyar kereskedelem hibái és árnyoldalali mellett nem veszik észre azokat a szolgálatokat, amelyeket ez a foglalkozási ág az országnak tett. Amit én hangoztatok, az az, hogy a termelés mégis elsőbbrendü érdek, mint a közvetítés, hogy a termelés, a mezőgazdaság gyökér, amelyből a törzs és lombozat, az ipar és kereskedelem kihajt, hogy Magyarország létalapja, főleg a jelen viszonyok között, mégis csak a mezőgazdaság, amint ezt maga Matlekovics Sándor is, akit pedig ugyancsak nem lehet agrár részrehajlással vádolni, elismeri, a kitűnően szerkesztett Omke folyóirattal rendelkező Országos Magyar Kereskedelmi Egyesületének kiadásában megjelent vámpolitikai munkájában, melyben többek között ezt irja: »Csonka Magyarországnak a_ mai viszonyok között a legnagyobb szerencséje, hogy mezőgazdasági ország«. Ha ez a megállapítás igaz, amint hogy igaz, ugy végzetes hibát követ eî a kormány akkor, amikor a mezőgazdaság hiteligényeinek kielégítéséről nem gondoskodik. (Ugy van! Ugy van! a közéven.) A mezőgazdaság nem kap hitelt, ellenben a nagybankoknak egyre ad iák a milliárdos hiteleket kereskedelmi hitelek címén, valorizálatlanul, nagy haszonra, a korona stabilizációjának kárára és a szociális békétlenség foko•Í\ va. Tekintettel arra, hogy a jegyintézeti hitelí nem ugyanazon értékben, hanem rendszerint jóval rosszabb koronákban fizetik vissza, az iskolás gyermek is tisztában van már azzal, hogy annak számára, aki jegyintézeti hitelt szerez magának, a könnyű ós biztos meggazdagodásnak kimeríthetetlen forrása bugyosr. (Eckhardt Tibor: Nemzeti szubvenció!) Az ily szerencsés adós lefőzi a középkori alkimistákat és meghazudtolja egyik nyugalmazott, de, sajnos, az ország kárára nem nyugvó pénzügyministerünknek azt a mondását hogv: papirosból nem lehet aranyat csinálni. (Eckhardt Tibor: Adják nekünk a papirt!) Ezek a szerencsés adósok a jegyintézeti hitelen legalább is tízszeres pénzt kerestek, mely ténnyel szemben egészen mellékes, vájjon a bank önmaga kereste-e meg az esrész hasznot, vagy meg kellett azt osztania üzletfeleivel, rendesen hozzá, egészen közelálló vállalatokkal, vagy cégekkel. Annyi bizonyos, hogy azok, akik a jegy intézettől egy éven át egy milliárd ko-