Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-219

A nemzetgyűlés 219. ülése 1924. sajnos, betegségem miatt ugylátszik rövidesen abba a helyzetbe kerülök, hogy talán rólam is tárgyilagosan lesznek szívesek megemlékezni. f Mozgás.) Rátérek ezek után beszédem tiúajdonképeni tárgyára. Örök szégyene marad a magyar pénzügyi kormányzatnak, hogy a háborús vagyonok kellő megadóztatása komoly formában eddig szóba se került. A legnagyobb etikai szempont, a közteherviselés arányosságának nagy elve megengedi, sőt követeli a hadinyereségnek jó rés z-ben való igénybevételét. A pénzügyi teóriák túlságos respektálása mellett egyenlő_ elbánásban részesül a takarékosságból és vei-ejték'hől született szerzemény azzal, amelyet a háborús konjunktúrák, lelketlen szerencsejáték folytán gyűjtöttek egybe. (Meskó Zoltán: Az állam jóvoltából!) Nem lehet ezt a problémát azzal elintézni, hogy elkéstünk már, mert a hadinyereség külföldre bujdosott, ami pedig belföldön maradt, annyira összefonódott más vagyonúkkal, hogy azoktól elkülöníteni szinte lehetetlenség. Ebben is van egy szemernyi igazság, de abban még több igazság van, hogy az utóbbi években az elmenekült hadinyereség jelentékeny része visszaszivárgott, mert végleg elejtettnek látta a háborús vagyon komoly igénybevételének tervét, Talán nem tévedek, ha azt hiszem, hogy elszánt fellépéssel és ügyes pénzügyi apparátussal megvalósított magasaráuyu, a legnagyobb háborús szerzeményekkel ötven százalékot is meghaladó igénybevétel jónéhány aranykorona értéket juttathat az államkincstárnak és hatékonyan elősegítheti a belső kölcsön sikerét, (Pikler Emil: Angliában nyolcvan százalékig vették igénybe a háborús nyerséget!) Sokkal okosabban tenné a kormány, ha ezzel foglalkoznék, ahelyett, hogy érdemkeresztek és érdemrendek alapításán törje a fejét, (Zaj a bal- és szélsőbaloldalon. — Drozdy Győző : Érdemes férfi nincs is! — Strausz István: Nincs is joguk hozzá! — Meskó Zoltán: Aranykoronát fizetnek érte, vagy papirkoronát!) Mert mikor látom gazdasági életünk sorvadását, a korona mozdulatlansága mellett is egyre növekedő drágaságot, a lerongyolt magyar értelmiségi osztályt, a szélnek eresztett sok tisztviselőt és nyomorgó munkáscsaládot, sok minden másra gondoltam, csak uj érdemkeresztre és uj érdemrendekre nem. (Zaj. — Meskó Zoltán: A főtanácsosok már kimentek a divatból!) A kormány magyarázatot adott arról, (Zaj.) hogy mi indította arra, hogy a kormányzónak előterjesztést tegyen uj érdemkeresztek és uj érdemrendek alapítására. Egyrészt az a jogi felfogás, hogy a kormányzót a királyi hatalomban foglalt jogok alkotmányos gyakorlása általánosságban megilleti, azon jogosítványok kivételével, amelyek az 1920. évi 1 te. 13. §-ában megjelöltettek. Ezzel a jogi felfog'ással nem szállok perbe. Másrészt pedig — igy olvassuk a hivatalos lapban — a kormányt az előterjesztés megtételére még az a körülmény is késztette, hogy még az újonnan alakult köztársasági államforma ju államok is az utóbbi évek folyamán uj érdenijeleket és érdemkereszteket alapítottak. A külföldre való hivatkozás nem mondható szerencsésnek, mert azoknak az államoknak ezer okuk van arra, hogy ünnepeljék keletkezésük, hódításaik polgári és katonai érdemeit, mert ezek, igaz, hogy nyomorult és becstelen eszközökkel, de diadalmasan kerültek ki a világháborúból, a hatalom és nagyság soha nem álmodott polcára emelkedtek, ellenben a mi helyzetünk az uj világrendben, a legsivárabb, legszomorúbb és évi január hó 9-én, szerdán. 49 legkegyetlenebb. Nekünk nines olyan örömünk és dicsőségünk, amelynek hirdetésére uj magyar érdemkereszteket és érdemrendeket kelljen alapítani; nincs okunk arra, hogy amikor a nemzet szive ezer sebből vérzik, hin címkórságban, gomblyukfájdalomban szenvedő törtetőknek kedvét keressük. (Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Pikler Emil: Becsületes emberek azért adnak pénzt, hogy ne nevezzék ki őket! — Meskó Zoltán: Te sem leszel főtanácsos! —• Pikler Emil: Nem is akarok az lenni!) Egyebekben is őszintén megvallom, hogy demokratikus felfogásom tiltakozik a címkórság ápolása ellen. Felvidéki termés vagyok és amikor a csehek kegyelméből a felvidéken járok, akkor is sirok befelé, amikor kifelé nevetek, mert sehogy sem tudok beletörődni abba a gondolatba, hogy boldogult édesatyám cseh szuronyok árnyékában porladozzék, — de egész őszintén kijelentem, hogy egy dolog tetszik nekem odafenn, tudniillik az, hogy ott nincsenek nagyságos, méltóságos és kegyelmes urak. (Ugy van! bcdfelől.) Ott mindenki ur, a köztársasági elnök épugy, mint a falusi tanító és a munkás. (Drozdy Győző: Pedig egy országot alapítottak, mi pedig elvesztettük!) Hiszen, ha mindenki olyan szellemi ariszokrata és a szívnemességnek is olyan arisztokratája volna, mint Apponyi Albert, (Éljenzés jobbfelől.) annak ezer örömmel adom és adnám meg a kegyelmes címet, Ha a kormány a haza szolgálatában szerzett érdemeket és szolgálatokat akarja jutalmazni, erre más mód kínálkozik: a hadirokkantak, hadiözvegyek és árvák ügyének lekiismeretes felkarolása. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Több százezer magyar pusztult el a harctéren és több százezer jó magyar vesztette eí testi épségét és egészségét. Az előbbieknek hátramaradt Özvegyei és árvái s a vak, félkarú és féllábú rokkantak serege keserű szomorúsággal tapasztalja, hogy sehol a világon nem kezelik olyan felületességgel és sziikkeblíiséggel (Pikler Emil: Cinizmussal!) a rokkant-kérdést, a hadiözvegyek és hadiárvák ügyét, mint nálunk Magyarországon. (Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Drozdy Győző; Egyenesen koldusokká degradálják őket!) Kéthly Anna képviselőtársunk is megem lékezett erről a kérdésről. Ezt köszönettel honorálom, de szükségesnek tartom, hogy a mi pártunk részéről is védelmére keljek ezeknek a szegény, derék embereknek. Ezeknek a szegény embereknek igazuk van; az állam mostohán" bánik velük, a társadalom pedig a kenyérhajszában és még inkább a pénz imádásaban, a dőzsölésben elmerült társadalom közömbösen, fásult lélekkel halad el mellettük. Nem régen felemelte ugyan az állam a rokkantellátási díjakat, ugy hogy egy erősen rokkan 1 katonatiszt egy kis jóakarat mellett talán 100.000 korona havi illetéket is kap abban az esetben, ha arra rászorul — ami azt jelenti, hogy a kereső családtagokkal együtt a havi jövedelme 50,000 koronánál többet nem tesz ki, — de ennek eredménye azután temészetesen az, hogy jóformán senki sem részesül ;i felemelt hadisegélyben és a hadigondozottak ma is havi néhány száz koronát »élveznek. Ezen kivül azonban más támogatásban nem részesülnek. (Zaj. Halljuk! Halljuk! baVelől) Nem részesülnek kedvezményes ellátásban, nem alkalmazza őket az állam és a társadalom ugy, amint az szükséges és lehetséges volna. Kicsiny vállalataikhoz nem kapnak forgótőkét, sőt még* ingyenes kórházi kezelésre sem számithatnak mindenkor, akkor sem, amikor NAPLÓ XIX. 7