Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-219

44 A nemzetgyűlés :'H), ülése 1924. évi január hó 9-én, szerdán. Az a körülmény, hogy az indemnitási javas­lat mellett iratkoztam fel, nem jelenti azt, hogy kormánypártivá vedlettem át, {Helyeslés a bal­oldalon.) hanem ez csak kifejezése egy régi néze­temnek, amelyet sohasem tudtam érvényesíteni akkor, amikor ellenzéki pártok kötelékében mű­ködtem, hogy t. i. nem tartottam helyes formá­nak a kormány iránti bizalmatlanság kifejezésére nézve az indemnitás vagy költségvetés megtaga­dását, mert annak van számos más módja. (He­lyeslés a jobboldalon.) Most, hogy minden párt­köteléken kivül állok, módomban van ebben a formai kérdésben a magam feje szerint eljárni. (Helyeslés jobbfelöl.) Eszerint minden politikai félreértést e tekintetben ki akarok zárni. Ami már most a köícsönügyet illeti, legyen szabad egypár szóval megmondanom az azzal szemben elfoglalandó álláspontomnak alapjait. Ala természetesen végleges állásfoglalásról nem lehet szó ; ma csupán oizonyos észrevételeket óhajtok tenni, bizonyos aggodalmakat óhajtok kifejezni, hogy esetleg azokra nézve, felvilágosi­tásokra adjak alkalmat, hogy esetleg a kor­mány azoknak, mint a közhangulat egy része, kifejezésének, hasznát is vehesse további tárgya­lásaiban. Amikor arra kerül a sor, hogy a kölcsönügy­ben végleg állást foglaljunk, abban a lelki hangu­latban vagyok már előre is, hogy hosszú törvény­hozói pályám alatt ritkán, vagy talán sohasem éreztem annyira a rám is nehezedő felelőség sú­lyát, mint ennél az^ ügynél. Ez annyit jelent, hogy ennek a kérdésnek tárgyalásánál, e kérdés­ben való állásfoglalásom megállapitásánál min­den a tárgytól idegen momentumot ki akarok zárni. Nem tudom e kérdésben való állásfoglalá­somat összeköttetésbe hozni a kormány általános politikájával szemben való állásfoglalásommal. Ezt a kérdést tisztán és kizárólag a maga érdeme szerint a legteljesebb tárgyilagossággal, minden zavaró momentum kizárásával kell szerintem tár­gyalnunk mindnyájunknak. (Általános helyeslés.) Sem a minden áron való kormánypártolás, sem a minden áron való kormánybuktatás szellemé­nek nem szabad befolyni e kérdés megítélésére egy oldalról sem. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) Á magam részéről iparkodom - amennyire önfe­gyelmezettségem ereje terjed — kezdettől fogva mindvégig ez ügyre vonatkozó állásfoglalásom­ban ezeket a szempontokat követni, ezektől soha el nem térni. Ebből kifolyólag legyen szabad mindenekelőtt megmondanom, hogy mi az, amiben a minisíer­elnök ur tegnapi fejtegetéseivel tökéletesen egyet­értek. Tökéletesen egyetértek fejtegetéseinek azon részével, amelyben a ministerelnök ur állást foglal a reparációs kérdésnek a kölcsönkérdéssel való egybekapcsolása ellen azon a módon, ahogyan az nem a velünk közölt protokolhunokban, hanem a népszövetség pénzügyi bizottságának különben általunk nem ismert jelentésében foglaltatik. Teljesen egyetértek a ministerelnök ur ezen állásfoglalásával, és pedig nemcsak abból az okból, amelyet ő mondott, hogy az a bizonyos tiz millió akkor, amikor pénzügyi egyensiüyunk helyreállí­tása és annak fentartása úgyis rettenetesen súlyos feladat lesz. amely^ ezen nem nagyon bőkezűen mért idegen segitség mellett is erőnknek teljes megfeszítését, még pedig nemcsak gazdasági és pénzügyi erőnknek, hanem önfegyelmezettségünk­nek, lemondási képességünknek is egész tárházát fogja igénybe venni (Igaz! Ugy van! balfelöl.), akkor ez a tiz millió lehet könnyen az a csepp, amelytől az úgyis teli pohár kicsordul. Én nemcsak ehhez az állásponthoz csatlako­zom teljesen, amelyet a ministerelnök ur kifej­tett, hanem még azt is ki óhajtom emelni, hogy a reparációkhoz való évi hozzájárulási összegek­nek megjelölése, mielőtt maga a reparáeió elvileg el volna döntve, (Ugy van! balfelöl.) — hogy tehát a reparáeió összege meg legyen állapitva, mielőtt a kérdés oly irányban dől el, hogy repa­rációt csakugyan fizetnünk kell, — ez csakugyan filius ante patrem. Végre a nemzet rászánhatná magát, hogy bizonyos megállapított, bár jogosnak el nem ismert, de a kényszerhelyzet folytán el nem utasitható összeghez, amelyet elbir, bizonyos rátákhoz hozzájáruljon. Ez lehet konszideráció tárgya. De fizetni rátákat egy meg nem állapi ­tott összegre, (Ugy van! balfelől.), amelynél egé­szen világos, hogy amikor a reparáeió összegének megállapításáról van szó, ezt az előbb teljesitett fizetést ugy fogják beszámítani (Horváth Zoltán: Sehogy sem!), hogy a reparációs összeget ugyan­annyival fel fogják emelni: ezt olyan dolognak tartom, amit egy nemzettől kivánni csakugyan nem lehet. Én hinni akarom azt, amit az igen t. minis­terelnök ur mondott, hogy a Nemzetek Szövetsé­gének pénzügyi bizottságát ennél a megállapítás­nál jóakarat vezette, hogy elejét akarta venni annak, hogy Magyarország súlyosabb megterhel­tetósben részesüljön ; de akkor nem lesz nehéz őket felvilágosítani, hogy jóakaratuk ebben az esetben téves utón járt és téves módon keresett érvényesülést. A ministerelnök ur fejtegetéseinek második része, amellyel én tökéletesen egyetértek, az az a párhuzam, amelyet ő Ausztriának és Magyar­országnak közgazdasági ereje és pénzügyi hely­zete közt vont ; amiből egészen világos, hogy tel­jesen téves az a felfogás és az a feltevés, mintha Magyarország pénzügyi szanálása sokkal köny­nyebb volna, mint Ausztria pénzügyi szanálása, mintha Magyarország több, illetőleg könnyebben mozgósítható és érvényesülő közgazdasági erők­kel rendelkeznék, mint Ausztria. Egyetértek továbbá a ministerelnök ur azon fejtegetéseivel is, amelyekben a mi közgazdasági helyzetünk súlyos voltát és az arra még váró veszélyeket emelte ki, és meg vagyok győződve, hogy ő ezeket a momentumokat hasonló erővel már érvényesítette és fogja is érvényesíteni a további tárgyalásokban a kölcsönügyre nézve és minden arra vonatkozó egyéb kérdés tekinteté­ben. (Helyeslés.) Egyetértek végül — ebben gondolom, min­denki egyetért — abban a megállapításban, hogy a kölcsönösszeg, amely kilátásba helyeztetik; olyan csekély, hogy csak átmeneti jellegű lehet (Ugy van! balfelől.), épení annyi, hogy a pilla­natnyi felfordulásnak elejét vegye, de nem annyi, hogy alapját alkothassa egy szilárd pénzügyi épületnek, gazdasági továbbépítésnek, regeneráció­nak; ez majd csak azután következik De mivel ezzel a megállapítással teljesen egyetértek, nem tudok egészen csatlakozni a ministerelnök ur kijelentésének ahhoz a hálálkodó részéhez. (Ra­kovszky István: Ugy van!) amelyben a Nem­zetek Szövetségének irántunk tanusitott előzé­kenységéért köszönetét fejezi ki. (Ugy van! balfelől.) Vannak bizonyára tényezők, — én nem tudom megállapitani, melyek azok, — amelyeknek maga­tartása a nemzet háláját megérdemli, de hogy in totó az egész eredmény, amely csak épen azt nyújtja nekünk, ami egyúttal, hogy ugy mond­jam, Közép-Európa nyugalmának biztosítása is (Ugy van! balfelől.) s amely eredmény fejében olyan súlyos erkölcsi és politikai ellenértékeket is kell nyújtanunk, — a nemzetet különös hálára kötelezze: ezt, mélyen t. Nemzetgyűlés, nem tudom elismerni. (Helyeslés balfelől.) Egészen más volna a helyzet, ha egy ob^an

Next

/
Oldalképek
Tartalom