Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-219

A nemzetgyűlés 219. ülése 1924. évi január hó 9-én, szerdán. 45 kölcsönösszeg elnyeréséhez járultak volna hozzá, aminőt a magyar kormány eredetileg kontemplált, amely nemcsak a pénzügyi egyensúly rövid időn belül való helyreállításának — ha ugyan ez lehetséges és sikerül — és a bankóprés munkája megszüntetéséüek adja meg az alapját, hanem amely összeg egyszersmind magában foglalta volna ez eredmények állandóvá tételét, az okvetlenül szükséges közgazdasági regenerációnkat biztosító beruházási összegek mennyiségét. (Ugy van! balfelöl.) Ha ilyent érhettünk volna el, ha ez megvalósult volna, akkor igenis, a Nemzetek Szövetségében, a Nemzetek Szövetsége illetékes bizottságai össszeségében, azokban, mint testületben, az egész intézményben megállapíthattam volna azt a jóindulatot, amely hálára kötelez. De most mi történt! Az igen t. ministerelnök ur azt a szűkmarkúságot, amely a mi kölcsönünket, hogy ugy mondjam, a napi szükséglet mértékére szállította le, abból magyarázza, hogy azok a szakértők, akik a Nemzetek Szövetségének niegbizásából itt jártak, s a Nemzetek Szövetségének pénzügyi bizottsága túloptimisztikus felfogást tápláltak Magyarország közgazdasági helyzetéről s azt olyan kedvezőnek Ítélték, hogy elégségesnek tartották ezt az összeget is arra, hogy Magyarország lábra álljon. Lehet, hogy ez is egyik motívum volt, amely némelyeknél határozott. Én mélyen t. Nemzetgyűlés, bár nem vettem részt a tárgyalásokban, a konkrét tényeket nem ismerem, de ismerem azokat a tényezőket, amelyekkel dolgunk van, mert nekem is volt néha hozzájuk közvetlenül szerencsém. Én e tekintetben más magyarázatot találok. A magyarázat pedig az, hogy ott két áraimat, két erőesoport küzdött egymással: az egyik, amely segiteni akart, a másik, amely segiteni nem akart. (Ugy van! halfelöl.) E kettőnek egymásra hatása, a nyomás és az ellennyomás eredője pedig abban nyilvánul meg, hogy azok, akik segiteni akartak, épen csak annyit tudtak keresztülvinni, hogy a pillanatnyi összeomlás veszélyétől meneküljünk, azok pedig, akik segiteni nem akartak, elérték azt a célt, hegy a továbbiakra nézve nyakunkon tartják a kezüket. (Ugy van! balfelöl.) Mert ne feledjük el, hogy minden további kölcsönnél, amig a reparációs kérdés likvidálva nincs, — ugyanazzal a helyzettel állunk szemben, hogy t. i. a reparációra lekötött zálogok felfüggesztése kívántatik, tehát megint ugyanazokkal a tényezőkkel kell még újból megkezdeni az alkudozást, — nem akarok erősebb kifejezést használni, — ugyanazokkal a kívánalmakkal való küzdésnek leszünk megint kitéve, mint most. Hogy vájjon kedvezőbb helyzetben-e vagy nem, mint most, ez a jövő titka, lehet, hogy kedvezőbb helyzetben. Lehet, hogy az európai konstellációban olyan változások állanak be, amelyek ami pozíciónkat erősebbé teszik, — de lehet ennek az ellenkezője is. Én tehát, mélyen t. Nemzetgyűlés, hangsúlyozom, hogy in totó véve a Nemzetek Szövetségét és annak faktorait, valami mély hálaérzetre nem érzem magamat kötelezve. Ezek után bizonyos aggodalmakra akarok rámutatni, illetőleg néhány olyan pontot hozok fel, amelyek a t. ministerelnök ur tegnapi fejtegetéseiben nem találtak kifejezésre, amelyeket ő nem érintett s amelyek bennem talán annál a bizonyos tízmilliós reparációs összegnél is súlyosabb aggodalmakat okoznak. Az igen t. ministerelnök ur hangsúlyozta, hogy a kölcsön nyújtásának rejtett feltételei — politikai természetűek — nincsenek. Én ezt a kijelentést örömmel üdvözlöm. Mert bármik lennének az én óhajtásaim Magyarország belpolitikai kialakulására nézve, bármit hibáztatnék a jelenlegi állapotok tekintetében, bármit kívánnék változtatni: abszolúte és feltétlenül visszautasítanám még a gondolatát is annak, hogy Magyarország belpolitikai kialakulására vonatkozó céljaimat idegen segítséggel vigyem keresztül (Zajos helyeslés és taps a baloldalon.), mert én azt, aki magyar belpolitikai célokat idegen segítséggel akar megvalósítani, diszkvalifikáltunk tartom arra, hogy Magyarország ügyeinek intézésébe befolyjék. (Élénk helyeslés balfelöl.) Ezt tehát örömmel veszem tudomásul. Azonban nem vagyok megnyugtatva a pénzügyi kontrollon kivül abban a tekintetben sem, hogy Magyarország belügyi intézkedéseinek szabadsága a közgazdasági téren is megmarad. Ez az én legsúlyosabb aggodalmam, amit a következőkből meritek. Az u. n. politikai jegyzőkönyvnek egyik szakasza ugyan világosan és határozott szavakkal megmondja, hogy Magyarország megtartja a közgazdasági politikának, ÍI vámtételek megállapításának, kereskedelmi szerződések r kötésének szabadságát, szóval az egész közgazdasági politika külső vonatkozásában megtartja akciószabadságát. Ez igy rendben van. Hanem ezzel nem egyezik, sőt — legalább az én felfogásom szerint — ezzel meg nein magyarázott ellentétben áll a közgazdasági, illetőleg pénzügyi jegyzőkönyvnek harmadik szakasza, amely azt tartalmazza — előttem csak a német szöveg van, de a tartalmát elmondom, hiszen amúgy is mindenki tudja — hogy Magyarország minden lehetőt el fog követni arra, hogy idegen államokkal, különösen a szomszéd államokkal kereskedelmi szerződéseket kössön, ugy hogy ezáltal a külkereskedelem szabadsága biztosítva legyen és Magyarország e tekintetben a pénzügyi bizottság jelentésének 9. fejezete értelmében fog eljárni. Itt mindenekelőtt szemet szúr ennek a kimondott kötelezettségnek egyoldalúsága. Az a törekvés, hogy kereskedelmi szerződéseket kössünk, csak Magyarországnak van kötelességévé téve, de nincs kimondva az, hogy legalább is hasonló hajlandóságot föltételeznek azon idegen tényezők részéről is, amelyekkel Magyarországnak kereskedelmi szerződéseket kell kötnie. Tudvalevően eddig nem rajtunk múlt, hogy normálisan nem tudtunk jobb közgazdasági összeköttetéseket létesíteni a szomszéd államokkal. De itt van azután a záradék, amelynek horderejét pozitive megállapítani nem tudjuk: hogy Magyarország ebben a kötelességévé tett törekvésében, hogy t. i. idegen államokkal, különösen a szomszéd államokkal kereskedelmi szerződéseket kössön, a pénzügyi bizottság jelentésének 9. fejezete értelmében fog eljárni. Mit használ nekünk, ha a protokollumot ismerjük, de nem ismerjük ezt a jelentést, vagy legalább is ennek a jelentésnek azt a pontját, amely be van kebelezve a protokollumba, amelynek követése a szanálási programmnak, Magyarország kötelességének egy részét alkotja. Nem akarok találgatásokba bocsátkozni, nincs is rá szükség. Nem találgatásból, hanem ismert tényekből való következtetés alapján azt mondom, hogy a tendencia, amely Magyarország' közgazdasági politikájának irányítására befolyást akar gyakorolni, abban az irányban nyilvánul meg, hogy Magyarország szerelje le az iparpártolását, Magyarország helyezkedjék vissza a tiszta agrárállamnak már meghaladott álláspontjára, ami agrárszempontból is visszaesést jelent tudvalevőleg, mert a magasabb mezőgazdasági felvirágzás is csak az egyéb közgazdasági ágak intenziv fejlesztésével érhető el. (Ugy van! balfelöl.) Ezt a tendenciát mindenki, aki a tekintetbevehető idegen faktorokkal valaha tárgyalt, vagy beszélgetett, mindenütt kivehette nyilatkozataikból. A tendencia egyszerűen az, hogy Magyarország a