Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-227

360 A nemzetgyűlés 227. ülése 1924. évi január ító 23-án, szerdán. sen rajta ! — B. Podmaniczky Endre : Ép ugy tudunk segiteni, mint önök odaát.) Elnök: Csendet kérek. (Szijj Bálint: Ha Horváth Zoltán garantálja, hogy letöri a drágaságot, minister lesz!) Dénes István: Garantálja, hogy megállitja. De kérem, Szijj Bálint képviselőtársam, ha önök beismerik, hogy nem képesek a drágaságot megállítani, egyetlen egy dolog van hátra, az, hogy önök átadják a kormányzást másnak. (Szijj Bálint: önnek! — Derültség.) Méltóztassanak elképzelni, hogy minő megnyugvással lehet a magyar társadalom, a magyar nép akkor, amikor a kormányzópárt tagjai kijelentik, hogy ők tehetetlenek a drágasággal szemben?! (Zaj. — Pataesi Dénes: A francia frank zuhanását sem birják megállitani! Pedig az Franciaország!) Ott más a hiba. (Felkiáltások johhfelől: Egész Európában így van! — Peidl Gyula: Ott is okos politikát folytatnak !) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Dénes István : T. képviselőtársam ! Franciaországban épen olyan fejetetejére állított politikát folytatnak, mint itt; ott sem a munkából akarnak megélni, hanem a németek pénzéből. (Pataesi Dénes: Itt meg sokan a beszédből, nem munkából !) T. képviselőtársam! Franciaország a világ legnagyobb hadseregét tartja fenn, az csak eszik és nem termel, el kell, hogy pusztuljon egy ilyen ország, az csak természetes dolog. (Huszár Dezső: Hát, Svájci Ott is drágaság van ! — Szijj Báiint: Pedig az liberális állam!) T. Nemzetgyűlés! A magyar kormány pénzügyi politikájának csődjét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a magyar pénzügyminister pénzügyi politikájának gerincévé a forgalmi adórendszert tette. A forgalmi adó a legbrutálisabb, a legigazságtalanabb adónem, ami csak létezik a világon. (Egy hang jobbfelől: Akkor nem ismeri!) Ezt nem én mondom, ezt mondja az a pénzügyi kapacitás, aki kitalálta ezt az adót, Teleszky János, aki amidőn szükségképen bevezetendőnek találta . . . (Bessenyey Zenó: A győztes államokban is van forgalmi adó! Olaszországban is van! — Egy hang jobbfelől: Ausztriában is van!) Ausztriában behozták a forgalmi adót a külföldi kölcsön kamatainak törlesztése céljából. De mert külföldi országokban bolondságot csinálnak és kiuzsorázzák a népet, azért nem kell nekünk őket követnünk. Ez az igazság! (Derültség jobbfelől.) Már pedig a forgalmi adónak, amint méltóztatnak tudni... (Szijj Bálint: Csak valamilyen más bevételi forrást jelöljön meg a képviselő ur!) T. képviselőtársam, meg fogom jelölni, méltóztassék türelemmel lenni! Méltóztatnak tudni, hogy a forgalmi adónak természetrajza az, hogy a javak árát állandóan duzzasztja, tehát a drágaságot állandóan fokozza. A m ig tehát a drágaságnak ez a kovásza benn van a mi közgazdasági életünkben, addig hiu ábránd itt arról beszélni, hogy itt ki fog küszöhöltetni a drágaság. Akármennyi külföldi kölcsönt hozzanak be ide, a drágaság nem fog kiküszöböl tetni; meg sem tudják állitani. (Pataesi Dénes: Milyen adónem kell?) Mindjárt rá fogok térni. Megtett a magyar kormány mindent, bevezette a legbrutálisabb adónemeket, bevezette a legigazságtalanabb fogyasztási adókat, forgalmi adónemeket, az úgynevezett kincstári haszonrészesedéseket, még a házbér után is a szegény lakóktól kincstári haszonrészesedést vesz a magyar állam, amikor ugy tudom, hogy az 5000 holdas nagybérletbe adott nagybirtokoktól nem veszi el a métermázsa holdanként! tiszta jövedelem után a. kincstári haszonrészesedés fejében annak még egy százalékát sem. Én nem tudom, hogy amidőn egyik bankár vagy egyik gyáros száz meg száz milliárdokat keres, akkor a pénzügyminister nem megy el oda, hogy belenyúljon a táskájába és kivegye az óriási spekulációs jövedelem 50—60%-át, amint teszi a kis nyomorgó emberekkel szemben. Hát, én nem tudom és nem értem meg, hogy mikor akar a kormány végre egy kissé a szociálpolitika terére rálépni, mikor határozza el a magyar kormány egy kissé azt, hogy tiszta szemmel és igazságérzettel meglássa, hogy minden állam alapját az képezi, hogy onnan vegyen, ahol van és nem onnan, ahol nincs. (Nánássy Andor: Onnan hogyan vesz, ahol nincs!) Hát, t. képviselőtársam, kiveszi a kenyeret a szájból, leveszi a cipőt a lábróL leveszi a ruhát és az inget a testről. Ha a képviselő ur elmegy a Tiszántúlra, akkor fog látni ott munkáscsapatokat ing nélkül és lelógó rongyokban, dermesztő hidegben menni. (Felkiáltások half elől: Igaz! Ez szomorú való! — Héjj Imre: Ki vette le róla! A kormány? — Peidl Gyula: A kormány politikája!) T. képviselőtársaim! Önök nagyon érdekes emberek! Ki vette le? Kinek a kezében volt a hatalom, ki nem akadályozta meg, hogy levegyék? Ezek a kérdések! Igen t. képviselő urak! Ne játszunk a szavakkal! Itt volt önöknek kormányuk, amelynek hatalma volt belenyúlni a nemzeti jövedelem megoszlásába! Erről van szó! (Egy hang jobbfelől: Ez a karzatnak szól.) Most méltóztassanak csak figyelni az önök kormánya által inaugurált pénzügyi politika konzekvenciáira. Mindezt azért csinálta a magyar kormány, azért ment a magyar kormány Teleszky János után három esztendőn keresztül, mert azt remélte, mert azt várta, hogy a papirpénz-infiációt meg tudja szüntetni. Iparkodott is a magyar kormány; csinált is deflációs politikát a mostani napokig. S mi lett az eredménye? Az, hogy mig egyfelől pénzügyi politikájával és az adóival drágította a javakat, magasba szöktek a javak árai, mihez mind több és több pénzre lett volna szükség; másfelől egy hamis teóriától vezetve nem engedte, hogy lépést tartson az infláció, a papírpénz nyomása a szükséglettel és bekövetkezett az a szomorú helyzet, hogy Magyarországon a papirpénz-takaró nem ért közgazdasági életünk testének még térdéig sem, ennek következtében pénzszűke keletkezett, a pénzszűke folytán beállott a kosztpénz és akkor megint jött a magyar kormány azzal, hogy a kosztpénz büntetendő cselekmény, büntessük azokat, akik kosztpénzzel spekulálnak. (Kiss Menyhért: Most már megengedi!) Most már megengedi. (B. Prónay György: Ausztriában is van kosztpénz ! De nem csináltak inflációt!) Most méltóztattak aztán hallani azt, hogy az igen t. pénzügyminister ur, szemben a hároméves politikával és elmélettel, az utolsó napokban magához hivatta a nagybankok képviselőit és kijelentette, hogy most már a hároméves multat oldalbarugja, most már inflációs politikát fog csinálni és megindult a bankóprés. (Temesváry Imre: Ilyet nem lehet mondani! — Zaj.) De, igen t. képviselőtársam, méltóztatik látni, hogy borzasztóan nyomják a papirpénzt és most már — hiszen nem titok ez, — óriási mennyiségű papirpénzt nyomat a kormány, mert kell, mert a pénztakaró nem elég nagy; most ezt végre három esztendő után belátta. De én felteszem a kérdést, vájjon háromévi téves felfogás, téves pénzügyi gazdálkodás után ugyanannak a pénzügyministernek lehet-e joga pont az ellenkezőjét csinálni? Bizhatik-e az ország népe olyan pénzügyminis térben, aki három esztendeig hamis utón haladt és most rájött arra, hogy mi a helyes ut?