Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-227

84:4 'A nemzetgyűlés 227. ülése 1924, becsületesen dolgozó alkalmazottját öreg napjaira tisztességes nyugdíjjal lássa el. T. Nemzetgyűlés! Valamikor ezt a kérdést itt a nemzetgyűlésen ugy ahogy felvetettem már és akkor a jelenlegi kereskedelemügyi minister ur voltszives azt mondani felszólalásában, hogy a magántisztviselők és a kereskedelmi alkalmazottak jogviszonyuknak szabályozásáról szóló törvényjavaslat már készen van s csak napok kérdése, hogy a nemzetgyűlés elé kerüLezért nincs szükség az én határozati javaslatomra. Azóta elmúlt már egy esztendő, azonban a magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak jogviszonyai ma is époly szabályozatlanok époly elhanyagoltak és elhagyottak, mint voltak a múltban. Mi a hivatása a nemzetgyűlésnek, mi az első feladata ennek a törvényhozásnak, ha nem az, hogy védje a dolgozó emberek érdekeit, hogy ilyen szociális intézkedésekkel és törvényekkel jöjjön a nemzetgyűlés elé! (Klárik Ferenc: A kormánynak is ez volna elsőrangú kötelessége!) Nem lehet ezt elintézni azzal, hogy sokat beszélünk. Ezek az okok kényszerítenek bennünket arra, hogy beszéljünk, ezek az okok kényszerítenek bennünket arra, hogy a nemzetgyűlés drága idejét igénybevegyük, mert ha megvolnának ezek az intézkedések, ha a kormány bennünket ezekkel a szociális törvényjavaslatokkal foglalkoztatna, akkor mi sokkal szivesebben szólnánk hozzá, tanácskoznánk és tárgyalnék ezeket a javaslatokat, és akkor nem volna sem a kormánynak, sem a kormányzópártnak panasza, hogy itt hosszú beszédek hangzanak el, hogy itt időrablás, időpoesékolás folyik. Tessék foglalkoztatni az ellenzéket, tessék hozni szociális törvényjavaslatokat, tessék védelembe venni a dolgozó népet, tessék érdekeit törvényekkel körülbástyázni, és akkor feleslegesek lesznek ezek a felszólalások. Épen azért, mert a kereskedelemügyi minister ur már ismételten megígérte, hogy a magánalkalmazottak, a kereskedelmi és egyéb alkalmazottak jogviszonyainak szabályozásáról szóló törvényjavaslatot idehozza a nemzetgyűlés elé, hogy végre megszűnjék az az állapot, hogy ezek az alkalmazottak sorsa egészen a kapitalista munkaadókra bizassék, egy határozati javaslattal jövök a nemzetgyűlés elé abban a reményben, hogy ezzel is talán előbbre fogom vinni az ügyet és ez talán biztatólag fog hatni a kereskedelemügyi minister úrra, hogy végrevalahára ezt a törvényjavaslatot a nemzetgyűlés elé terjessze. Azért van szerencsém a következő határozati javaslatot benyújtani (olvassa) : »Utasitsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy haladéktalanul terjesszen törvényjavaslatot a nemzetgyűlés elé a magántisztviselők, kereskedelmi és egyéb alkalmazottak jogviszonyainak szabályozásáról.« (Helyeslés jobbfelől.) Kérem a nemzetgyűlést, hogy ezt a határozati javaslatomat is elfogadni sziveskedjék. A köztisztviselőkről nem szólok. Nálam sokkai hivatottabb szónokok foglalkoztak ezzel a kérdéssel — Homonnay és Szilágyi képviselőtársaim szinte napirenden tartják ezt a problémát — tehát erről nem szólok, mert — mondom e tekintetben őket hivatottabbaknak tartom. Amit a munkásokra és egyéb alkalmazottakra vonatkoztattam, — akár ipari, akár gyári, akár mezőgazdasági, akár szellemi vagy fizikai munkások legyenek — ugy azt vonatkoztatom a köztisztviselőkre is. Felfogásom az, hogy a mai fizetési rendszer nem kielégitő. Itt is, mint az egész vonalon, az emberi munkának megbecsülését kellene keresztülvinni és ezt ugy lehetne elérni, hogy az egész vonalon aranyfizetést biztositanánk a munkáért. Meg kellene szüntetni azokat a természetbeni évi január hó 23-án, szerdán. ellátásokat, amelyekkel ma a közalkalmazottakat kárpótolni akarják, mert ezek csak nagyon sok visszaélésre adnak alkalmat. Beszéltem köztisztviselővel, aki amikor pl. a cipőjét akarta megvásárolni, elment az üzletbe, ott adtak neki egy pár cipőt, s azt mondták: tessék. Ha azt válaszolta: nekem ez nem jó, azt felelték: ha nem tetszik, nincs más. Az ő drága pénzéért, munkabéréért veszi azt a természetbeni ellátást. Miért kell neki elfogadnia azt, ami neki nem. tetszik? De rákényszerítik azért, mert ő máshol nem szerezheti be a szükségletét, mert oda van utalva abba az üzletbe, ahová az utalványa szól. A természetbeni ellátáshoz ugy látszik, mintha a nagycsaládosokon kivül, csak azok ragaszkodnának, akiknek ebből illegitim hasznuk van, mert egyébként az általános felfogás az, hogy ezt a rendszert el kell törölni, a családos köztisztviselőknek tisztességes kártalanítást, családi pótlékot kell biztosítani, az egyéb nem családos tisztviselőknek pedig teljes kártalanítást kell biztosítani, aranyfizetést kell folyósítani, s akkor nem lesz meg az elégedetlenkedés, nem lesz meg az a zúgolódás, amely ma a köztisztviselők táborában megvan. Az a rendszer, amely a kormány legújabb intézkedése folytán a köztisztviselőknél beállott, t. i. hogy a feleket a közhivatalokban csak 12 és 2 óra között fogadják, nem hozott semmi jót, semmi eredményt. Nem értük el azt, amit a kormány, ugy hiszem, el akart érni, hogy a köztisztviselők egyéb foglalkozási idejükben nyugodtan, zavartalanul folytathassák munkájukat. A helyzet ma ugyanaz, mint azelőtt volt. Ma, ha 12-kor megy az a fél akármelyik ministeriumba, épen ugy megvárakoztatják, mint megvárakoztatták azelőtt, csak az a különbség, hogy azelőtt 10-től 12-ig várakozott, most pedig 12 órától 2 óráig várakozik, s akkor adják tudtára, hogy a tanácsos ur nincs itt, hogy tárgyaláson van, vagy pedig, hogy beteg, vagy hogy ma egyáltalán nem jön be és a fél mehet haza az ügy elintézése nélkül. Ez a rendszer tehát nem hozott semmi jót, s azért ezen változtatni kell. Végre meg kell értetni mindenkivel, hogy nem a nép van a hivatalokért^ hanem a hivatalok, a tisztviselők vannak a nép írt, és végre annak a rendszernek kellene bekövetkeznie, hogy a tisztviselők szívélyesen és szeretettel fogadják a feleket és lássák el ezek ügyes-bajos dolgait. (Helyeslés balt elől). Ha nem is foglalkozom részletesen a köztisztviselők ügyével és kérdésével, mert ezt már előttem mások elmondották és én csak ismétlésekbe bocsátkoznám, mégis kénytelen vagyok a közalkalmazottaknak egy kategóriájára a nemzetgyűlés figyelmét felhívni. Ez az oktató személyzet ügye. Előttem tegnap Maday képviselő ur gyönyörűen beszélt erről a kérdésről. A tanárokról, tanítókról, óvókról, főképen a tanárokról beszélt részletesen ós igaza is van: főképen ott van a legnagyobb baj és elhanyagoltság. Sokat beszélünk mi arról, hogy a magyar nemzet jövője abban van, hogy mi kultúrfölényben vagyunk a szomszéd államokkal szemben. Hát hogyan akarja a t. Nemzetgyűlés, hogyan akarja a kormány ezt a kulturfölényt biztosítani, ha a legjobban épen azt a dolgozó, épen azt a köztisztviselői kart hanyagolja el, amely hivatva van ezt a kulturfölényt biztosítani, amelyik hivatva van a jövő generációt nevelni, hivatva van a lelkeket ápolni, csiszolni, jó magyarokat, okos, képzett embereket adni ennek a nemzetnek! Nem elég az, hogy ezeket az embereket titulusokkal, címekkel lássuk el, nem elég, hogy szép jelszavakat dobjunk a köztudatba, hogy ezek a nemzet napszámosai! Nagyon szépen hangzik ez,