Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-227

340 A nemzetgyűlés 227. ülése 1924. évi január hó 23-án, szerdán. ember helyett 6—7000 ember jelentkezett felvételre, s feltüen sok volt közöttük — mondotta a köztisztasági hivatal vezetője — a szakmunkás. Hát t. Nemzetgyűlés, minek akkor ilyen híreket a köztudatba dobni ? Ez autentikus ember, autentikus arra. hogy megállapítsa, hogy 1800 ebmer helyett 6—7000 ember jelentkezett naponta, de nem tudtak felvenni többet 1800 embernek Tehát, ugyebár a jelentkezők közül is visszautasítottak mindennap 4—5000 embert a hólapátolással való foglalkozástól is! Igen t. Nemzetgyűlés! Tessék azt is figyelembe venni, hogy mindössze naponta 10.000 K-t fizettek egy éjszakára, vagy egy napra, 10.000 K-t a hólapátolásért. Tessék elképzelni, megfelelő ruha, megfelelő csizma, vagy cipő nélkül vállalkoztak ezek az emberek mocsokban-piszokban és sárban, hogy a havat tisztítsák és lapátolják, 10.000 K munkabérért akkor, mikor csak egy tojásért fizetniök kell 1500 K-t. T. Nemzetgyűlés ! Ez azt bizonyltja, hogy a munkás, igenis, minden munkára vállalkozik, csak legyen munka és ha a kormány ugy oldja meg a kérdést, hogy a közmunkákat elrendeli, amiről már három éve beszélünk, ez is megoldás lenne, ha tudja foglalkoztatni a munkásokat. De foglalkoztatni kell őket. Nem lehet reánk nézve közömbös az, hogy emberek legyenek, akik dolgozni akarnak és nem tudnak és ezeknek az életét röviditiük meg! Mi ennek a következménye? Az, t. Nemzetgyűlés, hogy ez a munkás-kategória elcsenevészedik, elromlik, idő előtt elpusztul, kivándorol, itthagyja az országot! Már pedig az államnak akár keresztény, akár szocialista szempontból nézzük, nem lehet ez közömbös, már csak tisztán nemzetgazdasági szempontból sem» mert kérem, míg azt a szakmunkást, azt a munkásember! felneveljük, amig az gyermekkorát átéli, iskolába jár, a tanoncéletet átéli, a, technológiát elvégzi, s állami támogatással az állani és a társadalom segítségével munkaerőre, szaktudásra szert tenne, akkor, mikor elérte mindezt, itt hagyja az országot. Ez tehát egy hiábavaló befektetés volt, s kárba vész itt az az áldozat, amelyet az állam hozott. Ha idő előtt elcsenevészedik, ha megfosztja őt attól, hogy munkabírását az emberi kor legmagasabb fokáig teliesithesse, akkor is nemzeti, gazdasági szempontból katasztrofális dolgot cselekszik. Valamit tenni kell tehát, t. Nemzetgyűlés ! Ha kell, a. legnagyobb áldozatokat is meg kell hozni ezen a téren és én nem tudok mást. Azok, amiket a képviselő urak közibe emiitettek, csak részletmegoldások. Azonban itt rendsizeres megoldás kell e tekintetben és a rendszeres megoldás alatt egyet ismerek csak, amely rendszer bevált a külföld majdnem minden államában vagy legalább is nagyon sok külföldi államban. Ez a munkanélküliség esetére való kötelező biztosilás. Valamikor azt sem tudták megérteni, hogy a munkást például betegség esetére vagy balesetek ellen biztositsák. Akik akkor nem . értették ezt meg, ina már bizonyára belátják ezek óriási jelentőségét és fontosságát. Majd meg fogják érteni idővel ezt is, csak az a veszedelem fenyeget bennünket, hogy esetleg későn értik meg, az a veszedelem fenyeget, hogy addigra elpusztul ennek az' országnak ipara, elpuszml munkásgenerációja. Épen ezért én nagyon szeretném, hogy e veszedelem bekövetkezte előtt igyekezzünk segíteni ezen a kérdésen és ezért van szerencsém a következő határozati javaslatot beterjeszteni (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a munkanélküliség esetere kötelező biztosításáról haladéktalanul terjesszen törvényjavaslatot a nemzetgyűlés elé.« Annál is inkább, mert hiszen a trianoni békeszerződésben is van erre vonatkozólag kötelező intézkedés. Miért várja meg a t. kormány azt, hogy Trianonból kényszerítsék erre, miért várja meg, hogy kívülről, külső hatalmak kényszerítsék erre az államot, miért nem teszi_ meg saját belátása, saját szociális érzése alapján, nem azért, mert a külföld kényszerűi erre hanem azért, mert saját érdekeink parancsolják, hogy ezt megtegyük! Ausztriában — csak erre az egy szomszédos államra hivatkozom, amelyik épen olyan lerongyolt állam, mint amilyenek mi vagyunkt illetőleg épen olyan lerongyolt volt, így is mondhatom, — habár háborút vesztett állam, ahol megcsinálták a munkanélküliség esetére való kötelező biztosítást és ahol, bár ott is voKak, akiknek nem volt tetszetős a dolog, ma már belátják, hogy ez egészen elfogadható és egészen okos dolog. Mert mi nem azt kívánjuk, hogy egyszerűen állami segélyt adjanak a munkásoknak. E tekintetben áldozatot kell hozni mindenkinek : áldozatot kell hozni a munkaadónak, amint áldozatot hoz a munkás is s hozzon áldozatot az állam is. Ausztriában — jól tudom — ez a törvény előírja, hogy a járulékok egyharmadrészét fizesse a munkás, egyharmadrészét a munkaadó s egyharmadrészét az állam. A munkás is áldoz, a munkaadót, a tőkét is rá lehet birni, hogy áldozzon. Az állam is meghozhatja azt az áldozatot, hogy egyharmadrésszel járul hozzá, mert ez nagyon jó befektetés lesz, mert védi, óvja az értékes munkáskezeket, megtartja saját nemzetgazdaságunk javára s nem adja oda idegeneknek. Magyarországon volt már egyszer munkanélküliség esetére való biztosítás, itt Magyarországon folyósítottak már munkanélküli segélyt és azt hiszem, azok. akik határozati javaslatommal szemben ellenszenves magatartást tanúsítanak, ezt azért teszik, mert mindig erre az időre emlékeznek vissza. Kijelentem, hogy mi nem ilyent akarunk, mert az a biztosítás nem volt semmi egyéb, mint közönséges rablás, az a biztosítás nem volt semmi egyéb, mint egy politikai pártnak az állam pénzével csinált propagandája. Ilyen biztosítást mi nem akarunk. Az nem volt egyéb, mint uártbiztosi'ás: önmagát biztosította a szociáldemokrata nárt, agitációs eszköznek használta fel ezt. Mi nem akarjuk, hogy ez ismétlődjék. Mi azt akarjuk, hogy. ha van ilyen rendszeres biztosítás, akkor arra minden ráutal!nak pártállására való tekintet nélkül jósra lee-yen: azt akarjuk, hogy minden ráutaltat pártállására való tekintet nélkül biztosi

7 sanak. Nézzük csak ezt a kérdést egy pillanatra; ezzel a nemzetgyűlésnek is szabad egyszer foglalkoznia. Mi volt 1918-ban? Az akkori kormány elrendelte, hogy a munkásoknak munkanélküliség esetére állami segítséget kell adni, még pedig a nőknek először hat koronát, a férfiaknak tíz koronát utaltak ki, később ezt felemelték a nőknél tíz koronára, a férfiaknál pedig tizenöt koronára. A keresztényszocialista szervezetek munkanélküli tagjai szintén jelentkeztek a segélyért, a keresztényszocialista szervezetek ezért az akkori kormányhoz fordultak, Böhm hadügyminister úrhoz, — ő kezelte a munkanélküli segélyezés kérdését —, kérvén, hogy a keresztényszocialista szervezetek tagjainak ugyanúgy fo-