Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-226

 nemzetgyűlés 22$. ülése 3924. cri január hó 22-én, kedden. 323 hogy ezt a kérdést teljes realitással és az ezt megkövetelő objektivitással tárgyaljuk. A kormány iránti bizalommal, az ő nehéz és fáradságos munkájának eredményében bizva, az indemnitást elfogadom. (Élénk helyeslés és taps jobbfelől. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik 1 Forgács Miklós jegyző: Lendvai István! Lendvai István: T. Nemzetgyűlés ! Az előttem fekvő indemnitási javaslatban engem nem az érdekel elsősorban, hogy fekszik-e előttünk költségvetés? Én ezt a nyulfark javaslatot is lelkiismeretem és legjobb tudomásom szerint megszavaznám, mindenféle pártpolitikán túlemelkedve, ami nekem nagyon könnyű, mert én nem vagyok pártpolitikus, ha a magyar ministerelnöki székben egy magyar Mussolinit, egy magyar Primo de Riverát vagy egy magyar Kemál pasát üdvözölhetnék, tisztelhetnék, (Zaj jobbfelöl. — Szabó István (sokorópátkai): Van egy magyar Bethlen is! — Patacsi Dénes: Éljen a magyar Bethlen István!) Nem tartozom a mindenáron való ellenzékiek sorába. Ezt választópolgáraim ezrei előtt is már több izben kifejtettem. Épen azért jöttem ide pártonkívüli keresztény ellenzéki programmal, mert az én felfogásom az, hogy Magyarországot mai katasztrófájába elsősorban a pártpolitika sodorta bele s mert másfelől biztositani akarom magamnak azt a lelkiismereti szabadságot és függetlenséget, amely egyedül a nemzetgyűlési képviselőnek lelkiismeretéhez és legjobb tudásához igazodik, nem pedig bármiféle pártfegyelemhez. (Ugy van ! a balközépen.) Nem tartozom a mindenáron való ellenzékieknek azon csoportjához, amelynek képét leghelyesebben annak az olasz ellenzék ieskedő polgárnak a karrikaturájában láttam megrajzolva, aki ha kinézett az ablakon és azt látta, hogy esik az eső, akkor azt mondotta; Piove! Abasso il governo! — Esik az esői vesszen a kormány, mert biztosan az csinálta. Amikor azután másnap kinézett az ablakon, azt látta, hogy süt a nap s akkor azt mondta: Non piove? abasso il governo! Ha nem esik az eső, azt is az az átkozott kormány cselekedte. (Szijj Bálint: Vannak ilyen magyar ellenzékiek is! — Zaj. Elnök csenget.) Mikor én a mindenáron való ellenzékieskedésnek még a látszatát is igyekszem kerülni, természetesen kerülöm látszatát a mindenáron való kormánypártiságnak is, mert ez a kormány az, amely Magyarországot eminenter besodorta abba a katasztrofális helyzetbe, amelyben van (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, képviselő urak ! Lendvai István: Ezt azért kivántam előrebocsátani, mert nagyon jellemzőnek tartom, hogy mihelyt csekélységem itt a nemzetgyűlés termében szólásra emelkedik, akkor megmozdulnak az addig talán holt vizek s az én szigorú pártonkivüliségemnek mindjárt megvan az a legszebb bizonyítéka, hogy jobbról is, balról is támadnak, vagy legalább is háborognak. (Zaj.) T. Nemzetgyűlés ! A magyar nemzetnek ebben a mai válságos helyzetében, amelyben a pártatlanul, a jó szemmel figyelő ember lehetetlen, hogy meg ne lássa egy talán néma, de folytonos, szakadatlan nemzeti katasztrófának folyton továbbterjedő, továbbszélesedő vonalait és arányait, az indemnitási vita során elhangzott kijelentések után elérkezettnek látom az időt, lelkiismeretbeli kötelességemnek tartom, hogy végre csekélységemen keresztül megszólaljon itt az a gondolkozás is, amelyet ellenforradalmi gondolkozásnak kell neveznem. Jobbról is, balról is hallottam az indemnitási vita során épen ebben a teremben, hogy elég volt NAPLÓ XIX. már a forradalmakból és az ellenforradalmakból' Engedtessék meg nekem, hogy kijelentsem, hogy nemzetünk közelmúltjának és jelenének legnagyobb tragédiája épen abban foglaltatik, iiogy itt nem volt ellenforradalom a szónak abban a legális értelmében, amelyet majd ki fogok fejteni. Jellemzőnek tartom, — mint mondottam — hogy az ellenforradalmi gondolkozás ellen való folytonos és gyűlölködő, egyre t vakmerőbb és orcátlanabb támadások épen e márványfalak között hangzanak el, amely márványfalak között 1919-ben a szovjet kongresszusnak nevezett rabló, hóhércsőcselék ült együtt. (Ugy van! a jobboldalon. — Szabó István (sokorópátkai): És most is itt ülnek! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Épen ebben a teremben, ahol egyikünk sem ülhetne, ha be nem következett volna, amit történelmi objektivitással ugy nevezhetnék, hogy: majdnem ellenforradalom. Elnök (csenget): Csendet kérek ! Egy kijelentést hallottam jobbról, hogy »most is itt ülnek«. Kérdem, hogy a képviselő urak közül ki tette ezt a kijelentést! Szabó István (sokorópátkai): Én tettem! Elnök: Mire vonatkozólag tette ezt a kijelentést? Szabó István (sokorópátkai): Hogy a szovjet tagjai közül most is vannak itt nemzetgyűlési képviselők! (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hol? Talán Forgács Miklós?) Elnök: Kérem a képviselő urat, tessék folytatni beszédét. Lendvai István: Kétségbeejtően jellemzőiek tartom, hogy az ellenforradalmi gondolkozás ellen elhangzott támadások épen itt történnek az Országház pincéje felett, (Ugy van! a jobboldalon.) annak a Duna folyamnak közelében, amelynek ellenforradalmi halottait mi nem emlegettük huszonötezerszer egymásután, (Ugy van! a jobboldalon.) mint ahogy itt emlegetik azokat az egyébként talán szerencsétlen áldozatokat, akik a magyar nemzet jogos népitéletének estek áldozatul. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Az ellenforradalmi gondolkozásról szólva, azt mondtam, hogy Magyarország mostani tragédiája abban foglaltatik, hogy itt csak majdnem ellenforradalom volt. Engedtessék meg nekem, még e késő órákban is, hogy történelmi beállitásban mutassam meg, mi is volt az az ellenforradalmi gondolkozás, mit kellett volna megvalósítanunk abból az ellenforradalmi gondolkozásból és mit nem valósítottunk meg abból az ellenforradalmi szellemből? A fogalmaknak Magyarországon valami sajátságos és szomorú anarchiája van. Épen ez az anarchia jellemző akkor is, amikor forradalomról és ellenforradalomról beszélünk. T. Nemzetgyűlés! Abban a szomorú helyzetben vagyunk már, hogy akaratlanul is a »forradalmár« szóval tisztelünk meg épen olyan egyéneket, akik a forradalmár kifejezésre nem méltók. Abban a Károlyi-forradalomban, mindabban, ami 1918 október 31-én, helyesebben 1918 novemberében történt, magyar nemzeti szempontból nem az volt a nagy baj és nem az a kifogásolható, hogy forradalom volt, hanem az, hogy nem volt forradalom a »forradalom« szónak abban a nemes, becsületes értelmében, amely értelemben ezt a szót évszázadokon át magyar hősöknek és mártíroknak a vére szentelte meg. A nagy baj, a panasz 1918-ban nem az volt, hogy az történt volna, ami minden becsületes forradalomban történik. Mit értek én ezalatt? A becsületes, komoly, tehát feltétlenül nemzeti forradalom akkor következik be és történelmünkben is mindig akkor következett be, amikor azok, akikre egy nemzet45