Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-226

A nemzetgyűlés 226. ülése 1924. évi január hó 22-én, kedden. 297 előtt el van zárva annak a t lehetősége, hogy bejusson aibba a fizetési osztályba, amelyet az ő adminisztrátora az igazgató előtt az állam ily készségesen megnyit. Igazságtalan volt az ötödéves korpóiléknak megvonása a júliusi fizetésegységesités idején. Nagyon elkedvetlenítő hatással van egy ilyen nagy, intelligens kategóriára^ az, ha tőle 20—30 esztendős privilégiumot elvonnak. Nem tudom, találhatna-e a pénzügy minister ur valami expedienst arra, hogy ez a sérelmük is valamiképen reparáltassék. Különösen sokat panaszkodnak a felekezeti tanárok, akik az államnak mostoha gyermekei. Mindig az állami tanárok fizstéskiutalása után jelenik meg a felekezeti tanárok részére a fizetést kiutaló rendelet, ezenkívül előléptetés esetén is 3—4 hónapig kell várakozniuk az effektiv folyósításra; nem részesülnek a 80 százalékos gyógyszerkedvezményben, nem részesülnek a kórházi kezelés kedvezményében, mint ahogy az állami kollégáik részesülnek ezekben. De talán legbántóbb és legfájóbb sebük a vasúti kedvezménynek megvonása, mert léptennyomon előáll az az anomália, hogy inig annak a nyugdíjba menő tanárnak, akit az állam megerősít, a családtagja élvezi azt a bizonyos kedvezményt, addig a vele teljesen azonos funkciót teljesítő felekezeti vagy községi kartársa ebből a kedvezményből teljesen ki van rekesztve. A felekezeti és községi tanároknak szintén egy régóta sajgó és még mindig gyógyitatlanul hagyott sebük, hogyha a községi vagy felekezeti tanárok átlépnek állami szolgálatba, akkor a községek és felekezetek szolgálatában eltöltött esztendőket az állani egyszerűen nem számítja be, úgyhogy azt a VII. fizetési osztályban levő tanárt, átvétel esetén, a kezdő fizetési fokozatba, a IX.-be helyezi és a nyugdíj szempontjából a felekezetnél és községnél eltöltött időt — 15—20 esztendőt — nem veszi számításba. (Meskó Zoltán: Majd Klebelsberg elintézi, ha római követ^ lesz!) Rendkívül sok kártétel, megrövidítés és sérelem éri a hadviselt tanárokat, és itt is elsősorban a felekezeti tanárokat. Az állami tanárok megkapják az úgynevezett hadipótlékot, a felekezeti tanár azonban nem kapja meg. Különösen a hadviseltek panaszkodnak a legrészvéüenebb elbánás miatt. Ők ugyanis ugy vannak, mint egyéb területeken a tisztviselők, hogy t. i. a felmentett boldogok itt is elébe vágnak a harcosoknak, előbbre haladnak, pedig hát ezek tudvalevően a státusért, ha nem is a tanári státusért, hanem a nagy, örök nemzeti státusért kockáztatták éle" ükét. (Meskó Zoltán: Mea'van a jutalmuk: Klebelsberg a ministerük !) Márpedig az egyéni hálátlanság is rút dolog, de még rútabb és visszahatásában borzalmasabb a nemzet hálátlansáa'a. (Ugy van! balfelöl.) Épen ezért én is azt kiáltom, az állam fülébe, hogy nekünk nem szabad a jövőre való tekintettel se könnyen feleitőknek lennünk! (Ugy van! Ugy van! jobbfelől és a baloldalon.) Nem szívesen említem meg, de még sem hagyhatom szó nélkül, hogy szomszédaink, a csehek, románok és szerbek, sokkal előzékenyebben és bőkezűbben bánnak a maguk tanügyi személyzetével, mint mi. Ott pl. a tanárok az állam legjobban fizetett alkalmazottai közé tartoznak. Ugylátszik, ők maguk is tudatára ébredtek már annak, amit mi hangoztatunk, hoev a jövő a népek kulturversenyén fog eldőlni. Ennek a kulturversenynek vívómesterei pedig a tanárok. A tanári munka nem sabtónmunka, a tanári munka művészet, a lanárok az intelligens emberléleknek szobrászai és ha rám nézve közömbös is az, hogy vájjon az én adómat egy adófelügyelőségi büróban ki számítja ki, az, hogy gyermekem lelkét ki formálja — egy fáradt, morózus, szűkszavú és ingerlékeny, kopott pedagógus-e, vagy pedig egy elégedett, friss szellemű, közlékeny és lelkes, tudós-tanárember — az rám, mini szülőre nézve semmiesetre sem lehet közömbös. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon és bal felől.) És a tanárok még sem kivannak maguknak megkülönböztetést, csupán csak egyenlő elbánást a többi egyenlő képesítésű tisztviselői kategóriákkal szemben (Ugy van! jobbfelől.), úgyhogy kérelmemet — mivel tudom, hogy a kultuszminister ur is azt akarja (Meskó Zoltán: Egész biztos!), amit a tanárok — nem is a kultuszminis\er úrhoz intézem, hanem a pénzügy minist er úrhoz, hogy szíveskedjék jóváhagyni ministertársának, a kultuszminister urnák a tanárok státusrendezésének rendbehozatalára vonatkozólag elébe terjestzett propozicióit. Az indemnitást elfogadom. (Helyeslés és taps a jobboldalon. — Homonnay Tivadar: A határozati javaslatot elfelejtette benyújtani! — Erdélyi Aladár: Nem olyan gyakorlott ember még! — Meskó Zoltán: Majd benyújtjuk mi!) Elnök: Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Drózdy Győző! Drozdy Győző: T. Nemzetgyűlés! Igazat adok igen i. előttem szólott képviselőtársamnak abban, hogy ebben a Házban valóban nagyon sok beszéd hangzik el, talán sokkal több, mint kellene. Nem osztozom azonban abban a véleményében, hogy az ellenzéki oldalon történik a hiba, amikor ilyen sokat beszélnek. A felelősséget azért a sok beszédért, ami ebben a parlamentben elhangzik, a korntányíra hárítom. A kormány az ezekben a beszédekben felhangzott okos, komoly és megbecsülendő kritikákat nem figyeli meg, azokat a komoly országépitő tanácsokat, amelyeket itt hallunk, nem mérlegeli és az ország javára nem értékesiti. Megállapíthatjuk, hogy ebben a nemzetgyűlésben, pl. az utolsó indemnitási vita tárgyalása alkalmával, annyi sok szép, nemes indítvány és javaslat hangzott el, hogyha a kormány ftevéimére méltatná ezt és nem leglöbbször csak üres bársonyszékek merednének az ellenzék felé, akkor ennek a sok beszédnek nem sok alja lenne, hanem végre megindulhatna az ország újraépítése. Mai felszólalásom tárgyát igen szűk keretbe vonom. Ugy látom, hogy teljesen kimerítették az ellenzéki szónokok azokat a témákat, amelyek itt az ország- újjáépítéséhez fontosak volnának. Én tehát azzal foglalkozom, ami a munkának és a fejlesztésnek alapfeltétele, a rend és konszolidáció kérdésével. Minden termelésnek alapja az, hogy ebben az országban meglegyen a béke, a jogrend és teljes legyen a konszolidáció. Örömmel tekintek vissza az elmúlt egy-két hétben arra a pillanatra, amidőn Magyarország ministerelnöke felállott ebben a képviselőházban és férfiasan kijelentette, hogy véget fog szakítani Magyarországon az úgynevezett turbulenciának és végre mindent el fog követni a kormányzat, hogy megszüntesse itt azokat a viszonyokat, amelyek még mindig bizonytalanná teszik a vagyon- és életbiztonságot. Azért szeretnék segítségére lenni a kormányzatnak ezen a téren, hogy a konszolidációt teljesen kiépítsük és teljesen megteremtsük.