Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-218

- £4 74 nem zetg y ülés 218. ülése 1924. êvî január hó 8-án, hedden. test vagy célzást sem hallottam, amely kijelentés puccsra vonatkozott volna, még kevésbé történt olyan kijelentés, amely a bajorokkal való szövetkezésre vonatkozott, egvetlen olyan mondat el nem hangzott ott, amelv igazolta volna azt a vádat, amelyet íeenis, az önök kormánya Vázsonyi Vilmos kénviselő úrral egyetértve, odarendelve Vázsonvi Vilmos képviselő ur ügyvédi irodájába Hetényi főkapitányhelyettes urat, megkonstruált arra a célra, hogy egy szegénv baloldali képviselőt kelepcébe juttasson és kelepcébe rántsa vele Szemere Bélát, akinél iobbhiszemű ember kevés van Magyarországon. (Egy hang jobbfelöl: De tengek is vannak!) Nincsenek tények, nagvon téved. (Klárik Ferenc : Majd a bíróság dönti el !) Azt a halállistát, amellyel a magyar közönséget heteken keresztül mulattatták, azt a mínisteri listát, amellvel a közönséget szórakoztatták, Pakots képviselő ur, Fábián képviselő ur és Vázsonvi Vilmos képviselő ur Hetényi Imre főkanitányhelyettes úrral kombinálták meg és én férfiúi szavamra kijelentem, és szavamért állom a felelősséget mindenhol : egyetlen ilyen értekezleten részt nem vettem, nem hallottam sohasem sem Szemere Bélától, sem pedig Ulain képviselő űrtől és a birőság tárgyalásai foeják majd bizonyítani, hogv nekem éhez a dologhoz abszolúte semmi közöm nem volt. (Perlaki Györqy : Mi történt Petrynél?) Tessék megkérdezni Petrv Pált. mert én is megkérdeztem tőle. Amikor Rákóczi Béla áthelyezett tanár fizetésének kiutalása tárgyában tárgyaltam vele, amikor megköszöntem, hogy megcsinálta ezt a rendezést, ő két eleven tanú jelenlétében titkárjának és a nyugdíjosztálv vezető ministeri tanácsosának, Drechslernek, jelenlétében -— a tanukat idézem, mert önök talán nem hinnének, ha nem volna két eleven tanú rá — azt mondta nekem : Na, kedves képviselő ur, minthogy én önnek megcsináltam, amit kívánt, remélem, hogv amikor kultuszminister lesz, megtart engem államtitkárnak. Erre én ugyanolyan mosollyal és nevetve, amilyen mosollyal mondta ő ezt, azt válaszoltam neki : Jól van, igen t. államtitkár ur, ha én kormánvzó leszek, akkor kinevezem önt alkormánvzónak. Erre nevettünk mind a négyen. Jellemző és szomorú, hogv ezt a párbeszédet, amelvnek tanúi voltak, a mentelmibizottság ülésén ugv tárgyalták, mint komoly dolgot és ebből akartak egy szálat kapni, amelvliez a nvakamat akarták kötni, hogy engem belerántsanak ebbe a Döhmel-féle bajor puccsba. Aki ilven eszközökkel, ilyen fegyverekkel, rágalommal harcol, az Önmagára mond Ítéletet. Azt hiszem, hogv itt férfiak állanak férfiakkal szemben, elvek állanak elvekkel szemben és aki meg van győződve a maga elveinek igazságáról, annak ilven aljas vénasszonyos, megvetendő pletykákra és kenyérsütőkhöz méltó szóbeszédekre szüksége nincs. Klebelsberg minister ur, az önöknek kedvence, Magvarország egyik legzseniálisabb embere. (Berki Gyula : Okos ember !) Ő az az ember, akiről mielőtt a királyság megszűnt, illetőleg mielőtt az Osztrák-magyar monarchia összeomlott volna, kávéházakban és a szerkesztőségekben mint nagy eseményt adták suttogva tovább, hogy milyen nagy kitüntetés érte akkor Klebelsberg államtitkár urat : az akkori trónörököst a magyar közfog ismeretére kellett tanítani és erre a célra a magyar föld legnagyobb lángelméjét, az igen tisztelt mostani kultuszminister urat jelölték ki. Minden második hónapban feljárt e lángelme Bécsbe, külön expresszvonaton, gvorsvonatokon és a megölt, szerencsétlenül járt főhercegnek, a trónörökösnek adta azokat a leckéket, amelyekben ő őt a magyar alkotmánvos történelemről kivánta kioktatni. Tagadhatatlan, hogv igen nagy valöröket kellett neki képviselnie, hogv ez a megtiszteltetés az ő kiváló személyére esett. A közigazgatási bíróságnál kezdette nagyszerű pálvafutását. (Berki Gyula : Horvátországban kezdte !) Nem ott kezdte, jobban tudom, mint ön képviselő ur. A ministerelnökségen kezdte mint ministeri segédfogalmazó és fogalmazó. (Berki Gyula : Az se szegvén !) És e mőködése mellett a Julián-iskolákkal foglalkozott. Hála és elismerés érte, hoev a Julián-iskolákat az állam pénzéből nagvon jól segítette. Ezeket az iskolákat a jugoszláv állam utólag lefoglalta a maga részére. De akkor, amikor a közigazgatási bíróságnál megüresedett egy bírói szék, dacára annak, azt hiszem csak ministeri titkár volt a ministerelnökségen — vajúdott a magyar közélet, hogy kit lehetne odahelyezni, hiszen béke idejében méltóztassanak elgondolni müven nagy ur volt egv közigazgatási biró — gondolkoztak azon, hogy kit kellene odaültetni. Kit kellene odaültetni, akinek kinevezése közmegnyuß'vast keltsen a békebeli Magyarországon. És végre megszületett a megoldás, azt mondták : csak egyetlen ember jöhet oda és az gróf Klebelsberg Kunó. A mmisterelnökség tisztikara fehér zsebkendőjét könnyezve szemeihez emelve vett tőle bucsut, el kellett vesztenie lángelméjü vezérét, át kellett engedni őt nagy hivatásának, a magvar közigazgatási biróság számára. És akkor mi mindnvájan meg voltunk nyugodva és a minister ur behajózott abba a révbe, ahol a magyar közigazgatási életnek Scyllái és Charybdisei között igazságot tehet és hozhatja azokat a döntéseket és ítéleteket, amelyeket az egyes vármegyei székházakban, mint ahogvan mi emlékezünk rá, remegve vártak, hogy mit tartalmaznak, hogy miképen dönt ebben vagv abban a kérdésben a legnagvobb fórum, a közigazgatási biróság. (Egy hang bálfelöl : Justicia behunyt szemmel.) És azt hiszem, hogy ő csodásan lezárt szemhéjai ezt a poziturát abban az időben vették fel. /'Perlaki György : Komoly dolog ez ?) Meg voltunk nvugodva abban, hogv a minister ur elérte ambíciójának csúcspontját, Gaurisankár csúcsát, mert a közigazgatási bírósághoz bejutni és ilélőbirónak lenni, az a legnagyobb polgári ambíció volt a békebeli Magyarországon. Mi történt azonban ? Az, hogy akkor, amikor . . . (Lendvai István : Csak az orra hosszabb az ambíciójánál !) ... a kultuszmínisteriumban megüresedett az államtitkári szék, akkor Magyarországon újból egy nagy tanácstalanság vagy bizonytalanság keletkezett az akkori politikai vezérekben. Hosszabb tanácskozás után a konzulok egymással kicserélvén gondolataikat, végre megértették egymást és azt mondották, hogy egy ember van itt", aki ezen a helyen megállja a helyét és aki a magvar kultúra aranyszálait keményen tudja kezében tartani : hívjuk meg a közigazgatási biróság itélőszékéből ezt az egyetlen, utolérhetetlen embert, gróf Klebelsberg Kunét. És az igen t. .minister ur akkor engedett a meghívásnak és át-