Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-225
A nemzetgyűlés 225. ülése 1924 es bizonyos semlegességi megállapodásra vonatkozik-e, vagy pedig további céljai vannak. Azt sem tudjuk megállapítani, hogy a kisentente-nak ez a bifurkációja a magyar kérdéssel minő összefüggésben van, s hogy a magyar kérdésre milyen hatással lesz. (Kiss Menyhért: Bizonyára tárgyaltak róla !) Egyet tudunk, hogy : ugy a francia-cseh szövetség, mint az olaszjugoszláv megállapodás tőlünk függetlenül, a mi megkérdeztetésünk nélkül, a magyar államnak teljes sarokbaállitásával következett ba. Ez pedig arra mutat, hogy bennünket senki a kerek világon, még azok sem, akiknek érdekvonalai a mienkkel párhuzamosak, sőt azzal megegyezők, még az olaszok sem ismernek el tényezőnek. T. Nemzetgyűlés ! A politikában erőseknek kell lennünk, és csak az erő jelent politikai lehetőségeket. Mi sohasem tudtunk eléggé erősek lenni s a kormánynak szemére kell vetnem azt, hogy három esztendőn keresztül nem talált módot és alkalmat arra, hogy az olasz nemzettel, amellyel életvonalaink párhuzamosak, valami szorosabb — nem mondom, hogy szövetséget, de — kapcsolódást, egy szövetség előkészítését, vagy az ellenünk szövetkezett ellenséges gyürü meglazitását csak meg is kísérelte volna. Én egyike voltam azon keveseknek, akik még a forradalom kitörése előtt abban a pillanatban, amikor Ausztria szétbomlott, világosan látták, hogy nekünk Olaszországgal meg kell egyeznünk. Akkor éreztem azt, hogy gyorsan békét kell kötnünk Olaszországgal, mert hiszen nekünk Olaszországgal tisztán csak Ausztrián keresztül voltak ellenséges érdekeink. Annak idején, még a forradalom kitörése után irtam egy cikket a Budapesti Hírlapnak, amelj T et ez a lap nem közölt s amelyben az Olaszországgal való megegyezés gondolatát hangsúlyoztam. Néhai Reéz Mihállyal, a kiváló publicistával együtt hirdettem évek óta, az ellenforradalom óta, hogy nekünk az olasz nemzethez valamiképen közelednünk kell. Ebben az irányban azonban semmi sem történt. És ha kérdezem, miért nem történt, akkor két tényezőre kell rámutatnom. Az egyik a Habsburg-restaurációra való törekvés, még erőszakos eszközökkel is, amely bennünket szembefordított az olaszokkal, s amely törekvés az olaszokat önkénteleül is Jugoszlávia és a kisentente felé közelitette. Ha én olasz volnék, én is erősen harcolnék minden olyan középeurópai koncepció ellen, amely itt valamilyen formában az osztrák-magyar monarchiát akarja visszaállítani, pláne szláv többséggel, szláv hegemóniával. Olaszországnak életbevágó érdeke, hogy ez ellen a koncepció ellen küzdjön. És amikor Andrássy Gyula gróf t. képviselő ur ma — későn — hangoztatja az olasz barátságot, azt kell neki válaszolnom: tetszett volna ezt még a puccsok előtt hirdetni, tetszett volna ezt a bizalmatlansági tüskét nem beleszúrni az olasz nemzetbe. Ugy látszik, hogy most már késő, de részben azért is késő, mert & r magyar kormány sohasem tudott Európában tényezőként fellépni. Ezzel a kölcsönnel is és a tárgyalásokkal azt bizonyítjuk be, hogy könnyűszerrel alárendeljük magunkat a középeurópai szláv imperializmusnak, hogy nem tudunk ezzel szemben fellépni, s hogy nem tudunk ezzel szemben magunknak erőpontokat szerezni a világpolitikában. Nem csodálom, hogy Mussolini nem túlságosan keresi a kapcsolódást egy olyan nemzettel, amely ilyen alapon hajlandó önmagát, saját nemzeti érdekét és gazdasági életét 20 esztendőre bérbe adni 250 millió aranykoronáért. (Mozgás a középen. — Zsirkay János: Ez roppant szomorú, ezen nem lehet nevetni! — Gr. Hoyos Miksa: Ezen csak nevetni lehet!) Méltóztassék megcáfolni azt, . évi január hó 18-án, pénteken. 28? ! amit mondottam; ezt készséggel veszem. Nem tartom magamat csalhatatlannak, s én a képviselő ur érvein nem fogok nevetni, ha azok komolyak lesznek. Amit én mondottam, azt a lelkiismeretem alapján mondtam. (Gr. Hoyos Miksa: Elhiszem!) és szellemileg is állok azon a nivón, hogy ebben a nemzetgyűlésben mindenki komolyan meghallgasson. (Gr: Hoyos Miksa: Hogyne! — Zsirkay János: A legnagyobb örömmel hallgatnék meg az ellenérveket, de ilyenek, sajnos, nincsenek! Várjuk az ellenérveket!) Ma olvastam Gratz Gusztávnak, akinek ugy gazdasági téren, mint diplomáciai felkészültsége tekintetében nagy tisztelője vagyok, egy igen értékes cikkét a Pester Lloydban. Ebben a cikkben foglalkozik az uj középeurópai szövetségekkel, a francia-cseh szövetséggel és az olasz-jugoszláv vonatkozásokkal, s nekünk azt a tanácsot adja : vigyázzunk, ne csatlakozzunk sehova, mert mi oly helyzetben vagyunk, hogy egyetlen egy uj ellenséget sem szabad szereznünk. Kérdem, t. Nemzetgyűlés, lehet-e nekünk még uj ellenségeket szereznünk? Hát kétséges előttünk az, hogy az egész kisentete nekünk életre-halálra ellenségünk? Hát szerezhetünk még uj ellenségeket a nagyvilágon? Ellenben kérdezem: Miért volna veszedelem számunkra, ha évekre visszamenőleg hangsúlyozták volna, és a hivatalos politika is hangsúlyozta volna a mi szimpátiánkat és a mi érdekközösségünk tudatát Olaszországgal? Hát mi talán kevésbé leszünk tényezők Európában, ha egészen határozottan és világosan azt mondjuk, hogy ha Középeurópában uj politikai differenciálódás történik, mi valamelyik félhez csatlakozunk? Elképzelhető az, hogy ha mi valamikép az olasz politikához csatlakozunk, az nekünk ártalmunkra lenne? — Talán gyengítené —- bennünket Franciaországgal szemben, vagy egyáltalán a világpolitikában? Ellenkezőleg, az adná meg a mi erőnket! Nem látom be Gratz Gusztáv urnák a logikáját, miért kell nekünk még jobban óvakodnunk és miért kell nekünk még semlegesebb, még impotensebb külpolitikát csinálni, mint amilyent csinálunk addig, amikor nyilvánvalóan uj differenciálódás következik el. Elképzelhető, hogy Franciaország olyan preponderanciára tesz szert Közép-Európában, hogy Olaszországot egészen sarokbaszoritja és megsemmisíti? És ha mi Olaszország mellé állunk, Olaszországgal együtt bennünket is! Ez elképzelhetetlen. De a külpolitikában sem az örökös lavirozás, szintelenség és szürkeség jelenti az okos és reális politikát. Ott is erőseknek kell lenni. A diplomáciának is az az alapja, hogy az ellenfelemet földhöz vágom, és ott kezdődik a diplomácia: ha földhöz vágtam, leporolom. Pacifista jelszavakkal, Középeurópa politikai ellentéteinek kiegyenlítésével mi nem számolhatunk, mert ez egy fantom. Középeurópában Magyarország sem kivétel. Mi nem vagyunk Portugália a világ végére tett félszigeten, egy olyan ország, amely semleges politikát csinálhat, mert nincs ellensége. Ez a föld, és ez a nemzet évezredek óta ellenséges, nagy világpolitikai erővonalaknak volt az ütközőpontja. Akármilyen nyomorultak vagyunk, csak hatalmi politikát lehet csinálnunk, semmi mást. Andrássy Gyula gróf t. képviselő^ ur külpolitikai koncepciójával nem értek egészen egyet, mert én a magyar külpolitikának csak egyetlen fix pontját látom: Rómát. Ö egy olasz-lengyel orientációt ajánl. Én nem megyek tovább, egyelőre elég Róma. Akár csatlakozik Olaszország a kisententehoz, akár nem, lehetetlenség, hogy Olaszország a maga érdekéből, önzésből, sacro egoizmojából kifolyólag ne mellettünk álljon bizonyos
