Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-225

A nemzetgyűlés 225. ülése 1924. nem egészen más célokat követnek. Ez a 9. § | Magyarország gazdasági politikájával foglalkozik. Szerintem már a jegyintézet, illetve a jegybankról szóló V. fejezet is diktátumot jelent a magyar gazdasági politika jövendőjére vonatkozólag. Ezt a diktátumot fokozza a IX. fejezet a legszemérinetlenebb módon és elképzelhetetlen, hogy ebben a diktátumban benne ne legyen a kisantant keze és intenciója. (Kiss Menyhért ; Benes fogalmazta !) (Olvassa) : Gazdasági szempontból veszteséget jelentene számára minden olyan erőfeszítés, amelylyel a munkaerejében és tőkéjében rejlő segélyforrásait olyan árucikkek termelésére fordítaná, amelyeket olcsóbban szerezhet be a külföldről, ha ezzel szemben elhanyagolja azt a termelést, amelyet a többi országoknál olcsóbban folytathat. Megjegyezzük például, hogy az ország me* zőgazdasági termelése ós bizonyos mértékig mezőgazdaságával kapcsolatos ipara is még távol áll a fejlődés teljes fokától és hogy nincs piaca, termelési fölöslege, nevezetesen borai számára akkor, amikor másrészről az infláció és a tilalmak védelme alatt bizonyos uj iparokat fejleszt ki, amelyek nincsenek semmiféle vonatkozásban természeti segélyforrásaival. Emlékeztetnünk kell arra, hogy ha számot vetünk is a problémát alkotó sok tényezővel, meggyőződésünk szerint az _ ilyen iparoknak ilyen eszközökkel való kifejlesztése szükségszerűen a következő hármas eredménnyel jár : eltéríti a tőkét q marra főtermelésétől, ahol leginkább hiányzik : növeli a megélhetés költségeit (azzal a visszahatással esrvütt, amelyet ez a drágulás a erazdasúgi elet egészére gyakorol, beleértve kiviteli képességeit) : fokozza a nehézségeket azoknak a kereskedelmi szerződéseknek tárgyalása során, amelyekre szüksége van. hogy legfontosabb termékeinek külső piacot biztosítson.« Szirénhangok ezek, t. Nemzetgyűlés. Mert bok igazság van abban, hogy a magyar mezőgazdaságot és a magyar mezőgazdasági ipart idáig elhanyagoltuk mesterkélt iparok miatt. Nem lehet azonban azt mondani, hogy az egész magyar iüar ilyen mesterkélt. És azt, hogy az milyen mértékig mesterkélt, csinált virág, dísznövény, azt mi fogjuk majd megállapítani, nem pedig azok a tényezők, amelyek ezt megírták és elsősorban a kis-antant. Hogy mit gondol, mit céloz ezekkel a szirénhangokkal ez a jelentés, arra rávilágítanak a következő sorok : (Olvassa.) »Véleményünk szerint lényeges, hogy haladéktalanul eltöröljék a kivitel valamennyi közvetlen akadályát : a tilalmakat, a kiviteli illetékeket és az árfolyamok mesterséges színvonalának fentartását a Devizaközpont utján, amely további kiviteli illetékeket jelent. Ami a behozatalt illeti, tanácsoljuk a korlátozások és tilalmak gyors csökkentését, ami a fentebb kifejtett elvekből folyik és ami alkálin kiviteli kereskedelmet megjavító kereskedelmi egyezmények megkötésének megkönnyitésére.« Ez azt jelenti lényegében, mondjunk le gazdasági önvédelmünkről, szolgáltassuk ki rettenetes elesettségünkben a mi iparunkat, kereskedelmünket egészen a külföldnek, hogy mindent, amivel mi védeni akarjuk ezt a fejlődő ipart, minden akadályt egészen függetlenül attól, milyen értékeket kapunk ezért a kapunyitásért, egyszerűen dobjuk nekik oda. Nekik fáj a mi iparunk, a saját iparuk számára • akarnak itt új fejlődési lehetőséget és piacot teremteni és azt szeretnék, hogy minél nyomó* évi január hó 18-án, pénteken. 285 rultabb parasztállam legyünk, amely egyesegyedül t mezőgazdasági terményeket produkálhasson és azt minél olcsóbban juttassa nekik. Mi agrár politikát akarunk, de nem az agrár termelés kizárólagosságát. Nekünk nem kell olyan agrár politika, amelyet a kis-antant kényszerit ránk. Mi majd megtaláljuk az eszközöket arra, hogy ezt a gyalázatos merkantil politikát végre-valahára olyan vágányra vigyük, amely elsősorban agrárius, de másodsorban határozottan védi mindazokat az iparágakat, amelyekre szükségünk van a mi nemzeti gazdasági életünk jövendőjének kiépitése szempontjából. (Helyeslés half elől.) Én a liberális oldalról és a kormány oldaláról eddig e tekintetben megnyilvánult véleményekkel nem értek egyet. Gratz Gusztáv, akinek képességét és hivatottságát nem akarom kétségbe vonni, a legteljesebb optimizmussal nézi ezeket a tanácsokat, amelyeket én diktátumoknak látok és azt mondja, hogy igenis vannak a magyar iparnak olvan részei, amelyeket le kell bontani és nem fél ezektől a szakaszoktól, mert ezekben nem lát egyebet, mint törekvést a kölcsönös kereskedelmi és politikai szerződések lefektetésére. Én ezt az optimizmust nem osztom, mert én ott látom a két szőrös kezet, az internacionális nagytőke és a kisentente kezét ezekben az Írásművekben. De nem oszthatom Herrmann Miksa t. képviselőtársam optimizmusát sem, aki hasonló módon nyilatkozott. Viszont nem adok igazat Szterényi Józsefnek sem, aki semmit nem hajlandó elismerni ennek az írásnak ama igazságából, amely az agrárius gazdasági élet elhanyagolásáról szól. Ő védeni akarja körömszakadtáig* a magyar ipar minden fejleményét, azt is, amely igenis mesterséges csinálmány és amely csak a drágaságot fokozza és a magyar faj, a magyar középosztály és a kisemberek rovására tenyészik. Mi ebben a tekintetben az arany középúton állunk és igenis lebontan dónak tartunk bizonyos iparágakat ; bizonyos iparágakat azonban a legmesszebbmenő védelemben akarunk részesíteni, de nem olyan védelemben, hogy ez a privilégium a magyar fogyasztók rovására menjen. Sajnos, az iparvédelemnek ez a kicsinyes és stílustalan módja, amely régibb időkből származik, tulajdonképen és elsősorban a fogyasztók megnyomoritását jelenti. Eddig mi nem megyünk az iparvédelemben. Mi igenis védeni akarjuk az ipart viszont azonban az egészséges konkurrencia erősitő hatásainak ki akarjuk tenni. Más szóval tehát mi is akarunk gazdaságpolitikai kapcsolatot a külfölddel, a bennünket környező államokkal, de tudni akarjuk, mit adnak ők azért, amit mi adunk nekik. A mi tilalmi rendszerünknek mostani védőbástyáit nem rombolhatjuk le addig, amig nem tudjuk, hogy ők mit tudnak nekünk nyújtani. Ha kétséges valaki előtt, hogy itt tulajdonképen miről van szó, akkor ennek a jelentésnek még egy pár sorát, még pedig a VIII. fejezetből szeretném felolvasni. (Olvassa): »A kölcsönadók — mondja a jelentés — bizonyára ragaszkodni fognak először egy költségvetési reformprogram inhoz, amelynek rendeltetése az volna, hogy biztosítsa a költségvetés egyensúlyát olyan időhatáron belül, amely nem mul.ia fölül azt az időhatárt, amely alatt a kölcsön fedezni fogja a deficitet. Másodszor ragaszkodni fognak továbbá az állam ellenőrzésétől független jegybank létesítéséhez^ amely ugy alakíttatnék meg, hogy alkalmas pénzügyi politika érvényesülését biztosítaná,« Felvetem a kérdést, kinek 40*