Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-225

27Ö A nemzetgyűlés 225. ülése 1924. many, hogy Szakács abban valami szerephez jusson. Ezzel szemben kijelentem, hogy ha az urak hajlandók erre az egyedül alkotmányos és törvényes útra rálépni, én nemcsak hogy semmi sem óhajtok lenni abban az uj rendszerben, hanem még' mandátumomról is hajlandó vagyok leköszönni. Az indemnitási javaslatot természetesen nem fogadom el. (Helyeslés a hal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Petrovits György jegyző: Hermann Miksa! Herrmann Miksa: Tisztelt Nemzetgyűlés! Minthogy az indemnitási vita anyagának kifogyhatatlan rezervoárjából csak egyetlen egy tárgykört akarok kiragadni, amely az állami üzemekkel függ össze és minthogy éppen a mai lapokban egy olyan ujsághir jelent meg, amely, ha igaz volna, súlyos aggodalmakkal tölthetne el bennünket, méltóztassanak mindenekelőtt megengedni, hogy a vett információk alapján a Diósgyőrben állitólag történt robbanásról a következőket mondhassam el. (Halljuk! Halljuk!) Diósgyőrben annyi történt, hogy az elektromos központban két transzformátor kigyulladt, az olaj kifolyt, a kapcsolótábla egy részét meggyújtotta és az épületnek is egy kis része lángot fog'ott tőle. Ennek következménye az volt, hogy a gyár sötétben maradt és bizonyos üzemi zavaroktól kellett tartani. A mai jelentések szerint egész bizonyossággal állithatjuk, hogy hétfőtől kezdve az üzem megindul, legalább is legnagyobb részében és igy 8000 munkás kenyértelensége, mint a legsúlyosabb dolog, és a hosszú üzemi zavar, hála Istennek nem bizonyult valónak s elhárult tőlünk az a katasztrófa, amely természetesen mai helyzetünkben a legsúlyosabban érintett volna. Amikor ezt a megnyugtató hirt kaptam, végigfutottam megint azon a tárgyalási anyagon, amely az állami üzemekre vonatkozik és itt különösen kiemelkedett előttem költői voltánál fogva az a fantasztikus beállitás, amelyet Reisinger képviselő ur adott az egész dologról. Én, mélyen tisztelt Nemzetgyűlés, ma is meggyőződéses hive vagyok egy •egészséges, okos, megfontolt állami szocializmusnak. Ennek következményét, folyományát abban látom, hogy amely állami termelés, állami üzem meg van alapozva, nagy tradíciókra tekinthet vissza, azt bűn volna a kezünkből kiadni és ennek következtében, ha nem is tulajdonitok valami túlságos naa-y súlyt azoknak a számadatoknak, amelyeket hallottam, mégis, mivel ezek ferdén állíttattak be és alkalmasak arra. hogy egészen hamis képet adjanak a. kérdésről, kötelességemnek tartom, hogy ezt a képet rektifikáljam. Az első volt az államvasutak kérdése, amely eléggé agyonkalapált téma ugyan, de amely mégis megérdemli, hogy ezen a helyen is megvilágítsam. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől) Reisinger képviselő ur nieglehetősen könynyedén bánt az adatokkal, azt mondotta, hogy hallomása szerint százmilliárdos deficit van, — nem nagyon van még eldöntve a dolog, — léhát igen nagy összegekről van szó és igy lehetetlen, hogy továbbra is igy menjen a dolog. Körülbelül ilyen hangok hallatszottak odakintről is a deficit nagyságáról. A kérdés a következőképen áll. Ezek a számok a július 1-től november hó végéig terjedő időszakra vonatkoznak, tehát öt hónapra. Az eredmény az, hogy a kiadások kitesznek 222 milliárdot és még egy kis töredéket, s ezzel szemben a bevételek, ameévi január hó 18-án, pénteken. lyek ezen a néven kezeltetnek, csak 158 milliárdot tesznek ki, ugy hogy a különbség, igy beállítva a dolgokat, tényleg 63 milliárd. Itt azonban egy körülmény teljesen figyelmen kivül hagyatott. Ez pedig abban van, hogy a bevételek közzé itt szállítási és kivételes hadi adó is számítandó, amelyet még mindig fenttartottak és amely a háború idejében tulajdonképen burkolása volt a tarifaemelésnek. Az az adó azelőtt külön kezeltetett, most azonban visszaadatott az államvasutak rendelkezésére. Ez az adó tulajdonképen tarifaemelést jelentett, az bizonyos, hogy behoz 49 milliárdot, ugy, hogy a valóságos hiány — erről sohasem beszéltek, hanem mindig 63 és 100 milliárdról—redukálódott kereken 14 milliárdra. Ez is számottevő, ez nem szenved kétséget. Aranykoronákra átszámítva hatezer koronájával, még mindig 2-4 milliót — most már csak milliót — tesz ki, amely mindenesetre nagyon érezhető dolog, de teljesen téves, a legtöbb esetben tendenciózus dolog ezt mind a rezsimre, a szervezetre ráhárítani és ott keresni az egyedüli okot, holott ez az a faktor, amely a legkevésbé nem mondom, hogy egyáltalában nem, de a legkevésbé — játszik szerepet azok mellett a súlyos viszonyok mellett, amelyek de facto fennállanak. Méltóztassanak megengedni, hogy eg'észen röviden belebocsátkozzam e számok analizisébe. Először is nem szenved kétséget az, hogy az a kifosztás, amelyet a magyar államvasutak a megszálláskor elszenvedtek, magában véve indokolja azt, hogy évekre terjedő munkára van szükség, míg ezt valahogyan korrigálják. Ha most a kiadásokat nézzük, azt látjuk, hogy a legnagyobb tétel 114 milliárd személyi járandóság, amelyben azonban nyugellátások is vannak, — a személyredukciónak következménye — és a természetbeni ellátás. Már most a természetbeni ellátás tényleg igen nagy terhet jelent. De miért! Mi ugyebár ebben az alakban megadjuk tényleg vagy legalább nagyjában a szükségletnek megfelelően az élelmet, De ezt egyik vagy másik formában mindenesetre meg kell adni és ha pénzzel váltják meg, akkor legfeljebb ugy lehetne megtakaritásokat elérni, hogy lasssan-lassan redukálják ezt a pénzösszeget s igy jobban koplaltatnák az embereket, mint koplaltak eddig. Már most a személyzeti kérdésnél mindig azt halljuk, hogy az óriási nagy személyzet emészt fel mindent, ez a fő oka a nagy költségnek. Hiszen a személyzet az által, hogy a megszállott területekről bejöttek,- természetesen megnövekedett. De mindennek dacára méltóztassanak meghallgatni a következő összejiasonlitást. A megszállott területről jötteket is beszámítva a létszámredukció nélkül a magyar államvasutaknál egy kilométerre 4*9 állandó alkalmazott esik, a munkásságból pedig 4, vagyis összesen 89. Ezzel szemben Poroszországban — tudvalevőleg a porosz államvasút egyike volt a legmiiitaszerübb intézményeknek — egy kilométerre 7*1 állandó alkalmazott, esik a mi 49-el szemben s a munkásoknál is valamivel több az arányszám a poroszoknál, összesen pedig 13*64. Igy tehát az sem áll, mintha túlságos nagy volna a személyzet és azáltal, hogy a személyzeti redukciót ott is végrehajtották, ez még meg fog csökkenni. Azt pedig, azt hiszem, senki sem meri állítani, hogy a meglevő személyeket akikre szükség van, túlságosan jól fizetik. (Halász Móric: Nem bizony!) Hiszen általános a siránkozás az egyik oldalon, és általános a megdöbbenés a felelős oldalon azért, hogy a legjobb akarat mellett