Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-224

Ô4Ô A nemzetgyűlés 224. ülése 1924. most tanító, hiszen a legszebb hivatása van?! Mi lesz velünk, ha a tanitók megszöknek állásaikból?« Azt felelte : »Uram, ma mindent egybefoglalva egy summában 260.000 korona a fizetésem, sem több, sem kevesebb, és ebben a természeti illetményem is benne van. Családos ember vagyok!« (Felkiáltások jobbfelől : Ez nem, áll!) Egy református tanitó az illető, meg' tudom mutatni ; 260.000 korona a fizetése, sem több, sem kevesebb. (Zaj jobbfelől.) Nem állami tanitó! (Felkiáltások jobbfelől : Még felekezeti sem lehet !) Amikor ilyen állapotok vannak, akkor nézzenek csak végig a falvakon. A szegény tanítónak, hogy megélhessen, — és ezt nem a tanitói kar rovására írom, korántsem ez a célom, — mindennel inkább kell foglalkoznia, mintsem a gyermekekkel. Boldog, ha egy órával előbb hazaengedheti őket, hogy át mehessen ezt, vagy azt venni, vagy valami kereset forrásnak utánanézni, hogy megélhessen. így hiába tartunk mi operaiskolákat, hiába állitunk fel zeneakadémiákat, festőiskolákat, mert akkor mindez csak Potemkinkultura, amelynek nincsen gyökere az élet valóságában. Kitermelünk egy óriás nagy lelki proletariátust, amelynek az alkotásaihoz nem lesz közönség. Lesznek nagyszerű színészeink, de nem lesz közönség, amely megértse őket; lesznek festőink, de nem lesz közönség, amely a képeiket megértse és megvehesse; lesznek költőink, akiknek dalára nem rezonál magyar lélek, s igy összeomlik az egész. Nekünk tehát le kell száilanunk a nagy lóról és ott kell kezdenünk a falunál. Ott kell kezdenünk, ahonnan az élet, az erő, a jövő sarjad : a magyar falusi és tanyai gyermekek lelkét kell felemelnünk. (Ugy van! a balközépen.) A népben van az erő és akkor teszem meg a nemzet iránti kötelességemet igazán, ha a népet minél jobban felvértezem az élet harcára, minél több tudásban adok neki municiót ahhoz, hogy, ha kell, legény legyen a gáton, megálljon minden tekintetben, megvívhassa a maga harcát és megoldhassa azokat a feladatokat, amelyeket talán ma nem, de holnap bizonyára eléje ad a nagy rejtélybontó, az élet. Ahhoz, hogy ezt megtehesse, elemi iskolák kellenek, népoktatás kell, tanfolyamok kellenek, és nincs millió, és nincs milliárd, amit erre a célra sajnálnék, mert ez a milliárd az igazi valorizált hitel, amely a nemzet kasszájába a maga kimeríthetetlen kamatait fogja visszazuhogtatni. (Ugy van ! Taps a balközépen.) Mélyen t. Nemzetgyűlés! Hogy sokat ne beszéljek ... (Derültség jobbfelől. — Lendvai István: Nem tréfadolog az ilyesmi ! — Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) Mielőtt báró Podmaniczky Endre képviselőtársam türelmetlenségét kielégiteném, ... (Lendvai István: Alszik! — B. Podmaniczky Endre : Inkább alszom, mintsem olyan állapotban legyek, mint kegyed ! — Derültség jobbfelől.) .. . engedje meg az igen t. Nemzetgyűlés, hogy határozati javaslatot adjak be az elmondottakra vonatkozólag. A mi ifjúságunk épen most tartja országos kongresszusát Budapesten, ahol hivatott ajkakról hangzott el a panasz, hogy a magyar ifjúság nem képes tanulni, hogy az az ifjúság is, amely már végigvergődött az elemi és a középiskolán, nem képes egyetemi tanulmányait folytatni, mert nem képes a 180.000 K-ban megszabott tandíjat egyszerre kifizetni. Honnan vegye ezt az a szegény magyar ifjúság, amely a kenyerét sem tudja megvenni? Ha tehát ez tovább Is igy megy, ha a tandíjak továbbra is felemeltetnek, akkor talán a legjobb tanulóinkat, ifjúságunk javát ütjük el a tanulmányoktól, igazán egypár fillér miatt, mert hiszen 180.000 korona de facto bizony kevés. Nem lehet tehát olyan szűkkeblű a nemzet, hogy kitegye az ifjúság nagyrészét an oak, hogy talán a évi január hó 17-én, csütörtökön. légárra valóbbak félbehagyják tanulmányaikat, ne tanulhassanak, hanem más pályára menjenek azért, mert a tandíjat nem tudják lefizetni. Ennélfogva indíttatva érzem magamat, hogy a következő határozati javaslatot terjesszem a t. Ház elé (olvassa): »Utasítsa a nemzetgyűlés a kultuszmini stert, hogy a szegény, vagyontalan egyetemi hallgatók részére tandíjelengedéssel, részben pedig a tandíj részletben való fizetésével tegye lehetővé, hogy tanulmányaikat folytathassák.« (Helyeslés balfelől és a balközépen. Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék beszédét folytatni. (Halljuk! Halljuk!) Zsirkay János: Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés ! Eckhardt Tibor képviselőtársam a külföldi kölcsön kapcsán célzást tett arra a nehézségre, amelyet egy gazdaságilag megkötött nemzetre nézve a megszállott területek magyarságának sorsa jelent. Mert ne feledjük, hogy a trianoni béke számtalan magyar testvérünket rekesztette el az anyaországtól, akik megszállt területen élve még mindig reménykedve néznek mireánk és sorsuk megoldását innen várják. Mélyen t. Nemzetgyűlés! Én csak felvetem a kérdést, hogy vájjon sarkára állhat-e egy nemzet, amely a kisentente és a nagyentente kegyeinek jóvoltából inost 250 millió frank erejéig gazdasági függőségbe jut, ha ugyan jut. Hiszen nekünk kötelességünk volna figyelmeztetni a kisentente minden egyes államát, hogy a trianoni békeszerződés, ha már aláirtak, valóban szerződés, ami annyit jelent, hogs'" két fél kötötte, tehát nem csak ránk tartozik, hanem a másik félre is. Mert talán kevesen tudják a nemzetgyűlés mélyen t. tagjai közül, hogy a megszálló, úgynevezett utódállamok közül a kisebbségi jogokat csak a cseh-szlovák állam iktatta törvénykönyvébe; a románok és szerbek nem iktatták be, pedig a trianoni szerződés 250. §-ában benne van, hogy a régi anyaországok alattvalói nem üldözendők, politikai jogokban részesitendők és hogy vagyonuk sem vehető el. Ezzel szemben nézzük meg. mi történt a Bácskában és a Bánátban, az úgynevezett Vojvodinában! Mi történt? Egy ukáz jelent meg a megszállás napján — még a trianoni határok fel sem voltak állítva, — amely azt mondja: Nem veszem el földedet, hanem limitálom. Ha magad gazdálkodsz, 516 katasztrális holdat tarthatsz meg, ha bérbe adod a földet, megtarthatsz százat, a többit 1924-ig bérbe adom. 1923-ig fizették ezért az elvett, bérelt földért a békebeli kataszteri jövedelem ötszörösét, 1923 januárja óta fizetik a nyolcszorosát, de ennek negyedót a szociálpolitikai ministerium foglalja le a maga számára. Ezzel szemben a 100—200 koronás bérek mellett az összes hidrotechnikai és egyéb kiadási tételeket mind a régi birtokosok fizetik. Miért van ez, mélyen t. Nemzetgyűlés ! Vájjon miért történt ez ? 1924-ig van meghoszszabbitva ez a bérlet. Kimondotta a kormány, hogy addig már a szkupstina elé terjeszti a törvényjavaslatot a végleges földbirtokreformra vonatkozólag. Most azonban, hogy mi kölcsönre szorultunk, hogy ott koldulunk nála kölcsönért, ez neki aranyat ér, hiszen erre vágyott : befonni és behálózni az eladósodott ember kalodáiába ezt a szegény Magyarországot, amire a közmondás szerint az áll, hogy »Adós fizess 1«, de amiben egyszersmind az is benne van, hogy »adós hallgas«, mert ha nem tudsz fizetni, akkor tehetem torkodra a kést, amikor nekem tetszik ! (Ugy van! a középen.) Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Csak gondolják meg, mit rejt ez magában! Ne abból induljunk ki, hogy mi itt védett területen vagyunk, mert a fajazonosságnál fogva kötelességünk oda is gondolni, kötelességünk törődni azzal is, hogy mi van azok-