Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-224

A nemzetgyűlés 224. ülése 1924. kai, akik ina nem magyar impérium alatt élnek. (Ügy van! Helyeslés a középen.) Azok 1924-ben várják, hogy majd talán egy igazságos, egy szolidabb, egy európaibb földreform megoldja az ő kérdésüket, és visszajuttatja, ha talán nem is egészen, de legalább részben birtokaikat. Amikor tőlünk várják, hogy a trianoni szerződés 257. §-ára hivatkozva kopogtassunk a nagyentene-ál a mi igazságunkért, akkor mi ela dósod va ott züllünk, ott veszteglünk majd az ő zárkájukban és épen eladósodottságunk köti be szánkat, hogy fel ne merjük emelni szavunkat, mert akkor kiesünk a kegyükből. Ök ugy fogják látni, ugy fogják tekinteni ezt, hogy az ottani magyarság most már teljesen ki van szolgáltatva, hogy nekünk többé nincs sem fizikai, sem erkölcsi erőnk arra, hogy az ő érdekeikért sikra szálljunk. Tehát ebből a szempontból nem szabad nekünk ilyen kölcsönbeli viszonylatba jutnunk (Helyeslés a középen), amelyről nem tudhatjuk, mi az igazi céljai Ha adnak 250 millió frankot, ám jó, de ez legyen egyszerű pénzügyi kérdés; se kontroll, se bizalmi rendszer nem kell ide! Senki a világon ide nem jöhet, mert ezzel örökre megpecsételjük a mi eladottságunkat, rabszolgaságunkat. (Ugy van! a középen és bal felöl.) Mélyen t. Nemzetgyűlés! Amikor naponta olvassuk, hogy mik történnek Erdélyben; amikor ártatlan intézeti tanárokat, szerzeteseket botoztatnak meg a kuitur-oláhok; amikor egyik gimnáziumot a másik után zárják be (Kiss Menyhért: Elemi iskolát!), mint pl. a premontrei gimnáziumot Nagyváradon, amely az országnak annyi kiváló tudóst és nagy férfiút adott; amikor az elemiiskolákat pl. Udvarhely megyében (Kiss Menyhért: Háromszékben!), vagy Háromszékben is, általában Erdély minden megyéjében egymás után százszámra szüntették meg, akkor a román politika elég merész, hogy 1923 őszén, a Genfben^ székelő népszövetségi főtitkársághoz a következő beszámolót intézze az ő erdélyi iskolapolitikájáról (olvassa): »A kisebbségi iskolák ugyanabban a helyzetben vannak, amelyben eddig voltak. A kormány a kisebbségi iskolák belső ügyeivel egyáltalán nem törődik, és semmiféle felügyeletet nem gyakorol felettük.« Ilyen hamis Kiss Menyhért: Hazug!) jelentéseket küldenek, hogy Erdély belső ügyeibe nem avatkoznak, holott előtte való napon bezárták a gimnáziumokat s a tanárokat szétkergették. Van bátorságuk Genfbe a sóhivatalnak, illetőleg a népszövetségi főtitkárságnak azt jelenteni, hogy Erdélyben minden csendes, minden rendben van, hogy ott épugy megvannak a gimnáziumok és az elemi iskolák, mint eddig voltak. Az ilyenektől honmentő kölcsönt várni, t. Nemzetgyűlés, igazán több, mint naivitás. (Kiss Menyhért: Természetes!) Mondottam, hogy a kölcsön feltétele az lehetne, hogy helyes gazdasági politikát folytassunk. De hol van itt a gazdálkodás rendszere, a_ takarékosság 1 Mert, hogy köznapi példával éljek, ha egy eladósodott, könnyelmű, tékozló flu elvert egy bizonyos vagyont és hozzám jön, hogy én zsiráljam az ő váltóját, azt mondom neki: édes fiam, hiszen zsirálnám, de hát honnan van nekem garanciám, hogy ezt is nem herdálod-e el, hiszen nem tudsz gazdálkodni, nem tudsz okosan élni! És látjuk azt is, hogy Ausztria, amelyre mindig hivatkoznak, a külföldi kölcsönnel kapcsolatban milyen paradicsomi, milyen elysiumi boldogságba jutott! És mégis az osztrák követség Kómában csak két hotelszobát tart fenn, mi ellenben gróf Nemes urnák tíz szobát bérelünk egy millió frank évi díjért; — tessék kiszámítani, hány milliárd ez — és például Korányi báró Parisban 1922-ben tiz millióval építtetett magának egy követségi paloévi január hó 17-én, csütörtökön. 249 tát. (B. Podmaniczky Géza: Kicsoda?) Korányi Frigyes! (B. Podmaniczky Géza: Építtetett?) Építtetett vagy vett, ezt nem tudom. (Kiss Menyhért: Berlinben szintén vettek! Elég abszurdum !) Amikor itthon nem tudunk (Lendvai István: Itthon nincs hajléka a magyar embernek !) a nincsteleneknek, a szegény embereknek egyszerű kis viskót épittetni, amikor a kormány nem tud házhelyet szerezni a magyarságnak, követségeink ellenben igy költekeznek, akkor ne várjunk arra, hogy a külföld bízni fog a mi szolidságunkban, egyszerűségünkben és lemondásunkban. (Bogya János: Nyomorúságunkra hivatkozunk és palotákat! vásárolunk a külföldön! — Szabó Zoltán: A legjobb üzlet! — Ellenmondások balfelöl. — Szakács Andor; Ebben teljesen igaza van Zsirkay nak! — Bogya János: Politikai baklövés! — Kiss Menyhért: Abszurdum! És az autók? Talán arról is beszélhetnének!) — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak ! Zsirkay képviselő urat kérem, méltóztassék beszédét folytatni ! Zsirkay János: Utolsó programmpontom a zsidókérdés. (Derültség.) Nem akartam erről a kérdésről beszélni, mert annyi szociális baj és annyi megoldandó kérdés van ebben az országban. (Kiss Menyhért: Hol van Pikler? Szóljatok neki ! — Derültség.) Ezt a kérdést sajtóban, beszédekben, az élet minden megnyilvánulásában már annyiszor bolygatták, hogy én nem tartottam volna helyénvalónak, hogy itt újból szőnyegre kerüljön. De provokáltak, tehát állnunk kell elébe. Sándor Pál igen t. fajvédő képviselőtársam az ő igazán előrehaladott kora ellenére olyan élan-nal, olyan rutin-nal, olyan odaadással vágott ki egy hat órás beszédet a maga fajtájának, a maga fajtája gazdasági érdekeinek védelmére, hogy mint magj^ar ember, én is indokoltnak tartom, hogy némely tekintetben ezekre a támadásokra reflektáljak. Rövid leszek, mélyen t. Nemzetgyűlés, (Lendvai István: A zsidók még rövidebbek! — Derültség.) mert hiszen a kérdést nagyon hamar el lehet intézni. Sándor Pál igen t. képviselőtársam az egész zsidókérdést a mi tarsolyunkba dobta ; azt mondta, mi szítjuk, mi csináljuk, az a kenyerünk. Ö Arany Jánosra hivatkozott, az elégikus ielkü magyar költőre, a magyar falu igazi gyönyörű hajtására, aki életének alkonyán a margitszigeti platánok alatt (Halász Móric: Tölgyek azok !) gyönyörű elmerengéssel nézte ennek a csodálatos magyar Budapestnek fejlődését. Ne feledjük el, hogy mindannyian bizonyos változáson mentünk keresztül, mert Bismarck szerint csak az ökör következetes és mi a világháború, a forradalmak és a kommün után nem folytathatjuk az életet ott, ahol 1914-ben elhagytuk. A mi életünk sokkal rövidebb, hogysem ilyen óriási nagy eseményeket kihasználatlanul hagyhatnánk elrepülni magunk felett. Kicsinységünkben nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy ilyen epochális, korszakalkotó eseményeknek ne vonjuk le a tanulságait. Hiába tüntetik ezt fel ők a gyűlölet politikájának. Oh, korántsem az! A mi fajvédelmi politikánk sarkpontja és tengelye nem a zsidógyűlölet, hanem a magyar faj igazi szeretete és védelme. Ezért a mi politikánkból nem sarjadhatnak bombák és egyéni akciók, hiába szeretnék a túloldalról a mi gondolatunkat ezzel lejáratni. Engedjék meg, hogy én a forradalom utáni időből egyetlen mondásomra hivatkozzam. Szegeden a leendő fajvédőknek, az ottani ébredőknek — ott volt az egész nemzeti hadsereg magva — egy bizottságában tartott értekezleten a zsidókérdésről a következőket mondtam: Ha az összes magyarországi zsidók élete egy villany 35*